NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

December 2-án iskolánk udvarán ünnepélyesen elültettük a VándorViadal versenyen szerepelt csapat által nyert facsemetét.

VándorViadal célja a vándortáboros szellemiség és az aktív kikapcsolódás népszerűsítése. A versenyen négy fős középiskolás csapatok indulhatnak, öt online forduló után lehet a döntőbe kerülni. 2022-ben a Karancs-Medves vidékén rendezték a verseny döntőjét, ahol az iskolát képviselő Bujbáczi Fanni Luca, Szabó Cseperke, Francsics Barna és Koller Balázs 12. a osztályos tanulókból álló csapat országos 6. helyezést ért el. (2021-ben a Bujbáczi Fanni Luca, Benkő Julianna, Schlitt Bence Péter és Szabó Levente alkotta csapat szintén 6. helyezett lett a zempléni döntőn.) A döntők a televízióban is adásba kerültek. 

A rendezvényen Varga Bálint igazgató úr köszöntője után Gál Keve Bánk tanár úr József Attila „Kertész leszek” c. versének  megzenésített változatát adta elő. A csapattagok a jelen lévő 7. évfolyam tanulóinak röviden beszámoltak a versenyről és néhány gondolatot, tanácsot osztottak meg velük a közösségről, tanulásról, természetről. Fodor Péter tanár úr, a csapat kísérője ismertette a japánakác (Styphnolobium japonicum) jellegzetességeit, majd a csapattagok elültették a kis fát.

Köszönet a versenyzőknek, a közreműködőknek, Stróbel János, Törzsök János és Pfeifer Patrik kollégáknak az elő- és utómunkálatokért.

Képek

Kapcsolódó bejegyzések:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

július 2025

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
30
1
2
3
4
5
6
Események július

1

No Events
Események július

2

No Events
Események július

3

No Events
Események július

4

No Events
Események július

5

No Events
Események július

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Események július

7

No Events
Események július

8

No Events
Események július

9

No Events
Események július

10

No Events
Események július

11

No Events
Események július

12

No Events
Események július

13

No Events
14
15
16
17
18
19
20
Események július

14

No Events
Események július

15

No Events
Események július

16

No Events
Események július

17

No Events
Események július

18

No Events
Események július

19

No Events
Események július

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Események július

21

No Events
Események július

22

No Events
Események július

23

No Events
Események július

24

No Events
Események július

25

No Events
Események július

26

No Events
Események július

27

No Events
28
29
30
31
1
2
3
Események július

28

No Events
Események július

29

No Events
Események július

30

No Events
Események július

31

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.