NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Június 20-26 között iskolánk csapatával részt vettünk a Vándor Viadal vetélkedő döntőjén. Idén a Kis őrgébics csapatnevet kaptuk. A csapat tagjai: Szabó Cseperke, Bujbáczi Fanni, Koller Balázs és Francsics Barna voltak. Ezzel a csapattal a döntő előtt 5 héten keresztül az online fordulókat kellett megoldanunk, amelyek sokféle ismeretet igényeltek. Ahogy tavaly, a feltett kérdések most is Magyarország természeti és kulturális értékeivel voltak kapcsolatosak. A fordulókban nemcsak a feladatok helyes megoldása számított, hanem az idő is. 3 percenként 1-1 pontot vesztettünk.  Az online fordulók mellett egy bemutatkozó videót is készítettünk, amire szintén kaptunk pontokat. 9.-ként jutottunk be a legjobb 20 csapat közé, így részt vehettünk az egy hetes döntőn, ami idén a Karancs-Medves térségben került megrendezésre. A tábor első szakaszában a csapatok pontokat gyűjtöttek, szerda este a legkevesebb pontot gyűjtött 10 csapat kiesett. A hét második felében az egyenes kiesős szakasz volt. Itt minden feladatnál a legkevésbé jól teljesítő csapat azonnal távozott a versenyből. A már kiesett csapatok is aktívan tölthették az idejüket, nekik külön túrákat szerveztek, így senki nem unatkozott. Nem is lett volna rá idő… Az első nap meg kellett küzdenünk egy összetett feladattal. 17.-ek lettünk. Ez kellett ahhoz, hogy összeszedjük magunkat, mert utána 3-4 feladatban is a legelsők lettünk. Naponta 2-3 feladatunk volt, ahol fizikailag és szellemileg is oda kellett tennünk magunkat. Az első napokban több ügyességi és stratégiai feladatunk volt. Játszottunk pohárháborút, kenuztunk a Robinson szigeteknél Szécsényben, miközben a memóriánkra is nagy szükség volt.  A közelben sokat közlekedtünk biciklivel, távolabbra pedig busszal vittek minket. Az egyik legizgalmasabb feladat az éjszakai tájfutás volt. Ennél a feladatnál sötétben kellett jól tájékozódnunk és okosan felosztani a megkeresendő pontokat a csapat tagjai között.  A tábor arra is megtanított minket, hogy hogyan működhetünk együtt a feladatok okozta feszült helyzetekben. Összességében 6.-ként végeztünk. A csapathoz mindenki hozzá tudott tenni valamit, ami nélkül talán eddig nem is jutottunk volna el. Valaki hozta a nyugodtságát, más a versenyszellemét és valaki a frappáns ötleteit. Kiesés után sem voltunk elkeseredve, mert 1 hét alatt rengeteg élménnyel gazdagodtunk, új barátokat szereztünk és feszegethettük a határainkat. Mindannyian nagyon élveztük a tábort és örülünk, hogy ennyi mindent felfedeztettünk a környéken. Köszönjük a szervezők fáradalmas munkáját, így nekünk csak élveznünk kellett ezt az egy hetet. Köszönjük Fodor Péter tanár úrnak, hogy támogatott minket. Akit érdekel milyen is volt ez az egy hetünk, az megtekintheti az első adást július 16-án, szombaton 12:20-kor a TV2 műsorán. A következő adásokat ugyanígy szombatonként nézhetjük. Jövőre mi már sajnos nem vehetünk részt a versenyen, de szívesen támogatnánk egy új csapatot az iskolából!

-Bujbáczi Fanni

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

március 2024

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
26
27
28
29
1
2
3
Események február

28

Események február

29

Események március

1

No Events
Események március

2

No Events
Események március

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
Események március

19

Események március

21

No Events
Események március

23

No Events
Események március

24

No Events
25
26
27
28
29
30
31
Események március

26

Események március

28

No Events
Események március

29

No Events
Események március

30

No Events
Események március

31

No Events
1
2
3
4
5
6
7