NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HATÁRTALANUL2022. 05. 27 – 06. 01 7. évfolyam

2022. júl. 25. | 0 hozzászólás


HAT-19-01-0242

ÚTI BESZÁMOLÓ 7. évfolyam

HATÁRTALANUL 2022. 05. 27 – 06. 01

  1. nap: Kora hajnalban indultunk A Nagy Útra, és a korai óra ellenére a diákok élénken és izgatottan gyülekeztek 1/2 5- kor a buszra várva. Az utazás alatt is élénk beszélgetés folyt és boldogan léptük át a határt. Első komolyabb megállónk Nagyvárad, ahol megcsodáltuk a Kanonokok házának impozáns épületét, majd bementünk a nagyváradi székesegyház hatalmas barokk épületébe.

    Késő délután értük el Kolozsvárt és miután lepakoltuk a csomagjainkat a szállásokon, elmentünk vacsorázni. A jóleső meleg étek után a városon átsétálva jutottunk vissza a szálláshelyeinkre, így alkalmunk nyílt már ekkor megcsodálni Kolozsvár belvárosát.

  2. nap: Reggel egy kiadós sétát követően értünk be Kolozsvár főterére, hogy megcsodáljuk a Szent Mihály-templomot. Kicsit borongósra és hűvösre váltott az idő. A templomban reggel még kevesen voltak, így az előadást bent, méltó környezetben hallgathattuk meg. Ezt követően elhelyeztük koszorúnkat Hunyadi Mátyás szülőházánál. Az épület ma művészeti iskola, nem látogatható, csak a belső udvart járhattuk körül. Elsétáltunk megnézni a Babes-Bolyai Tudományegyetem épületét, megcsodáltuk kívülről a Farkas utcai Református templomot, majd egy kis szabadidőt kihasználva mindenki kószálhatott a belváros utcáin. Ebéd után, remélve, hogy a borult, hűvös idő nem válik esőssé, meglátogattuk a Kolozsvári Kalandparkot, ahol a diákok bebizonyíthatták merészségüket. Lelkesen tették próbára erejüket és ügyességüket a különböző nehézségű mászó- és kötélpályákon. Fáradtan, kimerülve mentünk vacsorázni.

  3. nap: Az idő melegedett valamelyest és mi újult erővel vettük be a várost és róttuk le emlékünket a magyar kultúra történelmének alakjai előtt. A délelőtti programot a Házsongárdi Temető látogatása töltötte ki. A látogatáson két egyetemista fiatalember volt kísérőnk és ők vezettek minket a temetőben őrzött emlékekhez. Diákjaink felkészültek néhány híresség életéről, munkásságáról szóló kiselőadásokkal (Kós Károly, Reményik Sándor, Dsida Jenő), amit az adott helyszínen elő is adtak diáktársaiknak. Kísérőink ezen kívül mutattak nekünk kriptát belülről és számos érdekességgel ismertettek meg minket. Az ebédet követően magunkhoz vettük a csomagjainkat és elbúcsúztunk kolozsvári házigazdáinktól. Kaptunk egy rövid szabadidőt a város széli nagy bevásárló központban mielőtt tovább utaztunk a következő főbb állomásunkra: Torockóra. Torockó teljesen elvarázsolt felnőttet és gyereket egyaránt. A falu romlatlan szépsége, a kilátás és a csend és nyugalom, amit ott tapasztaltunk, senkire nem maradt hatás nélkül. Szállásadónk valódi házias ízeket rejtő finom vacsorája pedig az amúgy is jó hangulatot még tovább fokozta. A diákok lefekvés előtt még tartottak egy próbát a műsorból, amire készültünk, majd nyugovóra tértünk.

  4. nap: Reggel szép napsütéses idő és bőséges reggeli fokozta amúgy is kitűnő hangulatunkat. Délelőtt látogatást tettünk a helyi iskolában. Két tanórára volt alkalmunk beülni: egy énekórára, melyen a nyolcadikosok ballagásának gyakorlását nézhették végig diákjaink és egy matematika órára. Az óralátogatásokat követően az iskolaudvaron előadtuk rövid műsorunkat. Ebéd előtt rövid szabadidőt kapott mindenki. Feltérképezhettük Torockó szuvenír boltjait, a diákok egy jelentős csoportja pedig jólesően ejtőzött és beszélgetett a falu főterén. Ebéd után elutaztunk Nagyenyedre, ahol megtekintettük a várat és a Vártemplomot kívülről – tatarozás miatt nem látogatható -, majd elsétáltunk a Bethlen Kollégium épülete előtt és megkoszorúztuk a Rákóczi oldalán a labancokkal szembe szálló diákok emlékművét. Torockóra visszaérve meglátogattuk a Kis-Szent Teréz Alapítványi Árvaházat. A ház vezetője bemutatta az ott dolgozó nevelők munkáját, mesélt az ott élők mindennapjairól. Megnézhettük a gondosan ápolt kertet és alkalmunk nyílt beszélgetni az ott lakó diákokkal. Még otthon gyűjtést szerveztünk az Ház és az anyaintézménye számára. Átadtuk ajándékainkat és a ház előtti kertrészben aznap másodszor is előadtuk a műsorunkat. Vacsora után még mindenki kapott egy kis szabadidőt, majd elégedetten tértünk vissza a szálláshelyre.

  5. nap: Nagyon sok különleges látnivalót tartogatott számunkra ez a nap. Délelőtt a torockói néprajzi múzeumot tekintettük meg. Ezt követően elutaztunk a tordai Sóbányához. A sóbánya különleges látnivaló és nem mindennapi élmény. Miután részt vettünk egy vezetett bemutatáson, több órát tölthettünk odabent. A sóbánya után kirándulást tettünk a Tordai-hasadéknál. Megtréfált minket az időjárás, és az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy sikerül-e eső nélkül átkelnünk a hasadékon. Végül a társaság egy része félúton visszafordult, a vállalkozókedvű része pedig átjutott a hasadékon. Izgalmas kaland volt az szédítő sziklák tövében idilli, csörgedező patak mentén túrázni. Este lefekvés előtt közösségi búcsúestet tartottunk, rögtönzött táncházzal, közösségi játékokkal.

  6. nap: A csomagjainkat összeszedve búcsúztunk szállásadónktól ezen a reggelen és elindultunk hazafelé. Útközben még várt ránk néhány köztes állomás: Gyulafehérvér és Arad. Gyulafehérváron megcsodáltuk a csodálatos gótikus Szent-Mihály Székesegyházat és koszorút helyeztünk el Hunyadi János sírján. Újabb hosszú utazás után bebuszoztunk Aradra, ahol megkoszorúztuk az aradi vértanúk emlékművét. Ezt követően szinte meg sem álltunk hazáig. A busz sokszor volt csendes, mivel a diákok többségét többnyire elnyomta az álom. Fáradtan, élményekkel teli érkeztünk haza az esti órákban.


    További képek itt elérhetőek!

 

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
30
1
2
3
4
5
6
Események szeptember

30

Események október

1

Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Események október

7

No Events
Események október

8

Események október

9

No Events
Események október

10

Események október

11

Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
14
15
16
17
18
19
20
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
Események október

17

Események október

19

Események október

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Események október

21

Események október

23

No Events
Események október

24

No Events
Események október

25

Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
28
29
30
31
1
2
3
Események október

28

Események október

29

Események október

30

Események október

31

Események november

1

Események november

2

Események november

3