NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Június 14-19 között iskolánk Parti szőlő csapatával: Benkő Julianna, Bujbáczi Fanni, Szabó Levente, Schlitt Bence, részt vettünk a VándorViadal vetélkedő döntőjén.

A táborba egy 5 fordulós online selejtezőn keresztül jutottunk be, ahol több gondolkodtató feladatot kellett megoldanunk, a kérdések döntően Magyarország természeti és kulturális értékeivel voltak kapcsolatosak. 6. -ként sikerült bekerülnünk a top 20 csapatba, akik részt vehettek a táborban. Összesen 35 csapat jelentkezett. Kellett emellett csinálnunk egy rövid, 2 perces bemutatkozó videót is. A csapatoknak 2 fiú és 2 lány tagból kellett állniuk és az egyik tagnak legalább egyszer már részt kellett vennie valamelyik Vándortáborban.
 A versenyt a Zemplénben rendezték, egy hercegkúti táborban volt a szállásunk. A verseny alatt megismertük a térség, környéken lévő minden nevezetességét, látványosságát. Sárospatakon volt a rendezvény megnyitója, ahonnan biciklivel mentünk a táborhelyre. Reggeli után rögtön az első feladat következett. Ezután a legjobb 5 bemutatkozó videót pontokkal jutalmazták. A mi videónk a 2. Legjobb lett! A napok folyamán sokat közlekedtünk a biciklik segítségével, de busszal is vittek minket. Minden nap legalább 2 – 3 feladat volt, melyekben szinte mindig az fizikai és szellemi képességek együttesét kellett használni a sikeres eredmény eléréséhez. Hétfőtől szerdáig a csapatok pontokat gyűjtöttek. Ezekben a napokban volt számháború, hegymászás, több logikai feladattal összeboronálva, kisvasútaztunk, focimeccset néztünk, a Gomboshegyi pincesor egyik pincéjében poharakat kerestünk, Bodrogon kenuztunk, miközben szemetet kellett gyűjteni a PetKupa szervezésében. Szerda este a legjobb 10 csapat továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba, a többi csapat aktív kikapcsolódással tölthette idejét, nekik is szerveztek programokat. Innentől kezdve minden feladat után kiesett egy csapat. A Megyer-hegyi tengerszemnél sziklát másztunk, majd a Füzéri várban kellett egy rejtvényt megfejtenünk. Pénteken kora reggel egy rég sejtett feladattal leptek meg minket. Jártunk Tarcalon, úsztunk a Tiszában és rengeteg embert próbáló feladatot teljesítettünk.
 Mindannyian nagyon élveztük a tábort, a programok lenyűgözőek voltak, és sikerült ilyen rövid idő alatt bemutatniuk a térség elkápráztató arculatát. A közösség és a szervező brigád is mind nagyon jó volt, barátságok is születtek. Nagyon szép volt a környezet, mindenki nevében beszélve elmondhatom, hogy egy életre szóló élményben volt részünk. Köszönjük a lehetőséget a VándorViadal szervezőinek, reméljük jövőre újra megvalósul. Köszönjük továbbá kísérő tanárainknak, Rangits Gábor és Fodor Péter tanáruraknak, akik elkísértek minket, és támogatták a csapatot. Valamint Köszönjük Domokos Éva tanárnőnek a videóban való segítséget, és a szurkolást.
A VandorViadal július. 18-tól a TV-ben is megtekinthető, ugyanis a tábor alatt végig kameráztak bennünket. Akit érdekel, az eredményeinket megtekinthetik vasárnaponként a TV2-n 12.00.kor. Végszó gyanánt Révész Máriusz kormánybiztos szavait idézném: „Ezt a tábort nehéz lesz überelni…”

0 hozzászólás

Trackbacks/Pingbacks

  1. Vándor Viadal faültetés - Nagyboldogasszony Iskolaközpont - […] 2021.07.06 […]

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

december 2023

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
27
28
29
30
1
2
3
Események november

30

Események december

1

No Events
Események december

2

No Events
Események december

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
Események december

4

No Events
Események december

5

Események december

6

Események december

7

No Events
Események december

8

Események december

9

No Events
Események december

10

No Events
11
12
13
14
15
16
17
Események december

14

No Events
Események december

15

No Events
Események december

16

No Events
Események december

17

No Events
18
19
20
21
22
23
24
Események december

19

Események december

20

Események december

21

Események december

22

Események december

23

No Events
Események december

24

No Events
25
26
27
28
29
30
31
Események december

25

Események december

26

Események december

27

Események december

28

Események december

29

Események december

30

No Events
Események december

31

No Events
1
2
3
4
5
6
7