Riport a SONLINE Somogy megyei hírportálon

Fényképek itt megtekinthetőek!

A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány szervezésében 2022 október 27-én 12-órától a püspökség nagytermében

Az előadáson az alábbi osztályok vesznek részt:
12.A, 12.B,  11.B, 10.a emelt töri csoport

A 11. és 12. évfolyamos diákok benyomásai az előadásról:

• Október 27.-én abban a lehetőségben volt részünk, hogy végig nézhettük a Gulág Alapítvány monodrámáját. A körülbelül 2 órás darab bemutatta egy túlélő történetét. Nagyné Pintér Jolán az alapítvány elnökének édesanyja egy volt a 700 000 magyar ember közül, akiket a Szovjetunióba elhurcoltak a munkatáborokba. A táborokban a sztálini politika ellenzőit, hadifoglyokat és ártatlan embereket mondvacsinált ürügyekkel megvádolva a szinte túlélhetetlen szerbiai, lengyelországi, kazahsztáni  és más országokban létrehozott munkatáborokba zártak. Az előadásban Sztankay Orsolya színművész előadta az akkor még csak 17 éves Rohr Magdolna életét. A műből megtudhattuk, hogy Magdolna 17.-dik életévét már egy Gulág munkatáborban töltötte be, ahonnan csak 26 éves korában szabadult. A fiatal lány koholt vádak alapján került bíróság elé. Magdolna egyik táborból került a másikba, hol jobb, hol rosszabb körülmények közé. A szovjetek gondoskodtak róla, hogy az elítéltek ne alakíthassanak ki kötődéseket vagy szokják meg a körülményeket. A táborokban 10-12 órán keresztül kemény fizikai munkát kellett végeznie az iszonyú időjárási viszonyoktól függetlenül. A Szibériai táborokban a megfelelő öltözék, táplálék és orvosi ellátás hiányában a rabok gyakran megbetegedtek és teljesen legyengültek, akárcsak Magdolna. A halálozási arány, így, akár a 80%-ot is elért. Csak a Magyarországról elhurcoltak közül 300 000 ember vesztette életét a munkatáborokban és ebből közel 10 000 a Gulág büntető táboraiban. A szabadulás egészen Sztálin haláláig szóba sem jöhetett. A politikai foglyok felszabadítása csak 1954-ben kezdődött meg, azonban ez 1956-ban vált széleskörűvé, amikor is a szovjet vezetés elhatárolódott a sztálinizmustól. A Gulág táborokat 1960-ban ugyan megszűntették, de a politikai megfélemlítés továbbra is megmaradt. Magdolna és a további 400 000 hazatérő, még fél évet várt az ukrajnai Lembergben, hogy hazájuk visszafogadja őket. 1953 decemberében jelentek meg azok a vonatszerelvények, amelyek a túlélőket szállították haza. Ekkora Magdolna már jegyesével Pintér Károllyal és még megnem született lányával tért haza. Dr. Kovács Emőke történész elmagyarázta, hogy a szabadulások után a szovjet hatalom továbbra is rettegésben tartotta a túlélőket. Senki sem beszélhetett arról, hogy mit láttak és mit éltek át száműzetésük alatt. Egészen 1993-ig nem mertek megszólalni az emberek, azonban ekkor Magdolna és további társai létrehozták az egyik első alapítványt. Emléket szerettek volna állítani elhunyt társaiknak és végre elmesélni történeteiket. Budapest belvárosában avatták fel a világon az első emlékművet a Gulág áldozatai számára. Az előadás bemutatta nekünk fiataloknak, hogy milyen is volt a valóság a szovjet hatalom idejében. Ugyan szinte mindenki hallott és tanult már a szovjet munkatáborokról sokkal megrendítőbb volt egy korunkbeli személy életének történetét hallani.

• Nagyon tetszett, hogy egy előadáson keresztül ismerhettük meg a múlt történetét. A megrázó történetet így sokkal személyesebbnek éreztük, jobban bele is tudtuk magunkat élni, így kicsit más oldalról is megismerhettük a történetet.

• Át értékelhettük a dolgokat, megrázó, elgondolkodtató volt. Lenyűgöző volt a színészi játék. Az idős néni személye hitelesítette, különleges és szemléletes volt.