NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

ZENESISKOLAI FARSANGI HANGVERSENY

2024. febr. 14. | 0 hozzászólás

Hagyományőrző jelleggel az iskolai farsangi programok sorozatába illesztettük be fiatalabb
zeneiskolásaink koncertjét. Az átrendezett ebédlőben tartott eseményen az (ált. isk.) második
osztályostól hatodikosig vehettek részt és mutathatták be hangszeres tudásuk mellett pompás,
vicces, olykor abszurd jelmezeiket. Akadtak olyanok is, akik a másnapi általános iskolai
farsangi maskarájukat nem szerették volna előre megmutatni, ezért külön erre az alkalomra
más „bőrébe bújtak”.
A viszonylag rövid felkészülési idő ellenére kis zenészeink nívós szóló előadásokkal és
kamara produkciókkal kápráztatták el a közönséget. Láthattunk és hallhattunk torreádort,
perzsa hercegnőt, békát, egy nagy csokor hercegkisasszonyt, Süsüt, a sárkányt és még számos
csodás lényt – a teljesség igénye nélkül. Az aktuális, gyermekközösségekben dúló betegségek
szerencsére csak pár fellépőt döntött ágynak, de a létszámunk így is meghaladta a 60 főt.
Szintén hagyománynak mondható, hogy az utolsó két műsorszám egy nagy létszámú
fuvolaegyüttes (Süsü és a hercegkisasszonyok), majd iskolánk Kiskórusa szolgáltatta. Előbbi
az említett mesének méltán híres főcímdalát játszotta egy kis verses bevezetővel,
zongorakísérettel, utóbbi pedig a „Farsang napja ma vagyon” című vers megzenésítését adta
elő gitár kísérettel és mindenféle csörgő-börgő ütős hangszerek használatával.
A nagyjából 50 perces műsor megtekinthető az alábbi videóban, hallgassák olyan szeretettel,
ahogyan mi játszottunk!

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

február 2025

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
27
28
29
30
31
1
2
Események február

1

No Events
Események február

2

No Events
3
4
5
6
7
8
9
Események február

3

No Events
Események február

4

No Events
Események február

5

No Events
Események február

6

No Events
Események február

7

No Events
Események február

8

No Events
Események február

9

No Events
10
11
12
13
14
15
16
Események február

10

No Events
Események február

11

Események február

12

No Events
Események február

13

No Events
Események február

14

No Events
Események február

15

No Events
Események február

16

No Events
17
18
19
20
21
22
23
Események február

17

No Events
Események február

18

No Events
Események február

19

No Events
Események február

20

No Events
Események február

21

No Events
Események február

22

No Events
Események február

23

No Events
24
25
26
27
28
1
2
Események február

24

No Events
Események február

25

No Events
Események február

26

No Events
Események február

27

No Events
Események február

28

No Events

Az iskola számlaszáma megváltozott!

10700172-71449199-51100005

CIB BANK