Iskolánkban idén tavasszal is megrendeztük a harmadik és negyedik osztályosok körében szépkiejtési, szépolvasási versenyünket. Összesen 20 tanulót hallgatott meg a zsűri, Patakné Battyányi Mónika és Vargáné György Anikó. Először a gyerekek egy általuk szabadon választott szöveget olvastak fel. Ezt követte a kötelező szöveg megismerése és felolvasása. A felkészülési időben nyelvi játékokkal, rejtvényekkel oldottuk a feszültséget.
A gyerekek nagyon szépen, kifejezően olvastak, amiért nagyon nagy dicséretben részesültek. Mindegyik évfolyam első helyezettje továbbjutott a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnáziumban megrendezésre kerülő Megyei Kazinczy szépkiejtési versenyre.
Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!
Helyezettek:
3. évfolyam: 1 Lukács Plá Tamás 3.b, 2. Varga Emma 3.a, 3. Tóth Zsombor 3.a
4. évfolyam: 1 Rengel Izabella 4.a, 2. Szvath Emil Attila 4.a, 3. Molnár Barnabás 4.b
0 hozzászólás