NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Iskolánkban idén tavasszal is megrendeztük a harmadik és negyedik osztályosok körében szépkiejtési, szépolvasási versenyünket. Összesen 18 tanulót hallgatott meg a zsűri, Lőrinczné Pálos Éva és Ternócziné Karlovics Bernadett. Először a gyerekek egy általuk szabadon választott szöveget olvastak fel. Ezt követte a kötelező szöveg megismerése és felolvasása. A felkészülési időben drámajátékokkal oldottuk a feszültséget. Az eredményhirdetésig a 3.a osztályos diákok Maros Krisztina: Az Illatok és Hangok Őrzője című meséjét olvasták fel a többieknek.

A gyerekek nagyon szépen, kifejezően olvastak, amiért nagyon nagy dicséretben részesültek. A díjátadó után, a helyezetteket a tanárnők ellátták jótanácsokkal. Mindegyik évfolyam első helyezettje továbbjutott a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnáziumban megrendezésre kerülő Megyei Kazinczy szépkiejtési versenyre.

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!

3.a: Rengel Izabella, Szabó Máté Vilmos, Szvath Emil Attila, Varga Hanna Szofi, Wolf Máté 3.b: Komlóssy Katalin, Pápai Róza, Szűcs Fanni, Tóth Ábris Fülöp, Török Nóra 4.a:András Dorina, Berta Dávid, Csullag Loren, Solymosi Virág Viola, László Noel Dominik 4.b: Horváth Liza Norina, Kovács Luca, Ress Liliána

Helyezettek:
3. évfolyam:
1. Tóth Ábris Fülöp 3.b
2. Wolf Máté 3.a
3. Varga Hanna Szofi 3.a

4.évfolyam:
1. Horváth Liza Norina  4.b
2. Kovács Luca 4.b
3. Solymosi Virág Viola 4.a

További képek itt megtekinthetőek!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
28
29
30
1
2
3
4
Események október

1

No Events
Események október

2

No Events
Események október

3

No Events
Események október

4

No Events
5
6
7
8
9
10
11
Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
Események október

7

No Events
Események október

8

No Events
Események október

9

No Events
Események október

10

No Events
Események október

11

No Events
12
13
14
15
16
17
18
Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
Események október

14

No Events
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
Események október

17

No Events
Események október

18

No Events
19
20
21
22
23
24
25
Események október

19

No Events
Események október

20

No Events
Események október

21

No Events
Események október

22

No Events
Események október

23

No Events
Események október

24

No Events
Események október

25

No Events
26
27
28
29
30
31
1
Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
Események október

28

No Events
Események október

29

No Events
Események október

30

No Events
Események október

31

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.