NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Kedves Látogató!

 

Oly sok minden változik, annyi nehézséggel kell megküzdenünk a hétköznapokban, sokszor fáradunk bele, látjuk reménytelennek a helyzetet. Ilyenkor jó, ha van egy biztos, szilárd pont, amihez visszatérhetünk, amihez viszonyulhatunk. Nekünk, keresztény embereknek ez a biztos pont az Isten. Egy évtizedek, évszázadok óta változatlan liturgia, mint a szentmise sokak számára lehet, hogy unalmas, idejétmúlt, de mi tudjuk a kétezer év óta változatlan szavak, gesztusok biztonságot, reményt sugároznak. Egy pici darabot adnak vissza Isten változatlanságából, az Örökből.
Személyesen most nem tudunk találkozni, ünnepelni. Tudjuk, a virtuális térben sok minden nem, vagy csak részben pótolható. Mi ebből a részből kínálunk most egy pici darabkát. Nem sok, de jó szívvel adjuk. Hiszem, aki imádságos lélekkel bekapcsolódik, megsejt valamit a biztos pontból. Jézus most (is) ki akar lépni a templomainkból, és be akar lépni az életünkbe, a lakásunkba, a szobánkba. Erősíteni, bátorítani, Lélekkel eltölteni akar. Kopogtat…
 
 
 

Szentmise megtekintése, letöltése – Nagyhét

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

április 2025

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
31
1
2
3
4
5
6
Események április

1

Események április

2

Események április

5

No Events
Események április

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Események április

9

Események április

10

Események április

12

No Events
Események április

13

No Events
14
15
16
17
18
19
20
Események április

14

No Events
Események április

17

No Events
Események április

18

No Events
Események április

19

No Events
Események április

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Események április

21

No Events
Események április

22

No Events
Események április

23

No Events
Események április

24

No Events
Események április

25

No Events
Események április

26

No Events
Események április

27

No Events
28
29
30
1
2
3
4

Az iskola számlaszáma megváltozott!

10700172-71449199-51100005

CIB BANK

Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.