NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Kedves Olvasók, Diákjaink, Szülőtársak!

Amikor 2022. januárban elkezdtem foglalkozni a Szentek élettörténeteinek olvasásával, az abból fakadt, hogy kíváncsi voltam, kik és mik is azok a Szentek. Hamar rájöttem, hogy az élettörténetek olvasásával kapcsolatos, számomra hihetetlen nagy élményt jelentő élettörténeteket, tanulságokat, nem tarthatom meg magamnak. Tovább kell adnom azoknak, akik szívesen olvassák, lelkileg épülnek a történetekből, mint én és a családom.

Az elmúlt  több, mint egy évben nagyon sok élettörténetet olvastam el, dolgoztam fel, tettem „fogyaszthatóvá” az olvasók számára. Ahogy haladt előre a munka, sok olyan kifejezéssel, tárggyal, szerzetesrenddel kerültem szembe, amelyekről nem voltak bővebb információim, vagy amelyeket magam nem ismertem. Kutattam, utána olvastam, és arra gondoltam, nemcsak nekem jelent újat egy- egy fogalom, vagy liturgikus tárgy, hanem talán mások ismereteit is fel lehet ezzel idézni vagy bővíteni.

Annak ismerete, milyen berendezési tárgyakat rejt egy templom, miért azokat, vagy melyek a Szentmise kellékei és miért van a pap különböző színű ruhákban az egyházi év folyamán, különböző eseményeken, ünnepeken. Mit jelent az áldás, a szentségek és miként, kinek szolgáltatják ki őket, talán nemcsak nekem válik hasznomra. A Szentmise felépítése, annak liturgikus jelentése, a két szín alatti áldozás, az egyházi év felépítése és részei olyan fontos ismeretek, melyek elmélyítik hitünket, szorosabbá tehetik Istenkapcsolatunkat és embertársaink iránti figyelmességünket.

Így arra gondoltam és abban dolgozunk ebben az évben, hogy ezeket a nagyon fontos liturgikus részleteket felidézzük.

Bízunk benne, hogy a Szentek élettörténete mellett ezeket az információkat is szívesen fogadják, olvassák a közösségünk tagjai. Hisszük, hogy ezzel is adni tudunk egy kis pluszt, hogy a „szentül való életet” elősegítsük.

Azokban a hetekben, amikor a Szentek ünnepnapjai az új ünnepi naptár szerint nem hoznak új élettörténetet, vagy csak 1-2 új élettörténet kerül kidolgozásra, amely a 2022/2023-as tanévben nem szerepelt, úgy csak utalok arra, hogy a Szent/Szentek élettörténetét az előző évből mely napon olvashatjuk. Ekkor olvashatunk a fent említett liturgikus témákról. A liturgikus részek kidolgozásában segítségemre van két atya, akik a munka liturgikus helyességét szakmailag ellenőrzik, akik a feldolgozható anyagokat biztosítják.

Szeretettel és imádsággal:

Sudár Viktória

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

március 2025

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
24
25
26
27
28
1
2
Események február

24

Események február

27

Események március

1

No Events
Események március

2

No Events
3
4
5
6
7
8
9
Események március

3

No Events
Események március

7

Események március

8

No Events
Események március

9

No Events
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
Események március

17

No Events
Események március

18

No Events
Események március

19

Események március

20

Események március

22

No Events
Események március

23

No Events
24
25
26
27
28
29
30
Események március

27

Események március

28

Események március

29

No Events
Események március

30

No Events
31
1
2
3
4
5
6
Események március

31

No Events

Az iskola számlaszáma megváltozott!

10700172-71449199-51100005

CIB BANK