NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

2022. április 29., szombat

Az osztályfőnököm és Gábor atya szervezésével lehetőségünk nyílt újra részt venni egy Forrásponton,  méghozzá személyesen Ferenc pápával.  Az osztályom megint nagyon lelkes volt és szinte teljes létszámmal vágtunk neki az utazásnak. A busz út szokás szerint nagyon  izgalmasan telt. Hangos zene, nevetés és a nasizás természetesen nem maradhatott el. Még a buszon megkaptuk a jegyeket és a fehér -sárga kendőt amit mindenkinek valahogyan viselnie kellett, hogy ne vesszünk el.  Nagyon vicces volt. Az Arénába való bejutás nem volt egyszerű,  de cserébe kaptunk egy kis üdítőt és finom szendvicseket.  Az előadás zenés dicsőítéssel kezdődött, majd hallhattunk egy-két érdekes információt a pápánkról.  Utána Rúzsa Magdi énekelte el a Domine című dalát. Szinte könnyes szemmel hallgattuk mennyire gyönyörűen énekel. Ezek után kétféle táncot is láthattunk, melyet az újonnan alakult Forráspont táncegyüttes adott elő. Majd Dolhai Attila, Szandi, Nagy Bogi, Szőcs Reni, Dánielfy Gergő és Vizy Márton adták elő  a külön erre az alkalomra készült Camino című dal feldolgozását. 
Végül eljött a várva várt pillanat. Megérkezett Ferenc pápa. Tett egy kört az Arénában és mindenkinek integetett. Nagyon közvetlen volt. Négy fiatal tett tanúságtételt amikre a pápa külön reagált, majd elmondta a saját tanítását is.  Ezek közül számomra a legfontosabbak: Légy önmagad, ne viselj álarcot! ; Találj időt a csendre és imádkozz! ; Oszd meg másokkal és Jézussal  amid van! 
Az egyik kedvenc részem az volt, amikor a pápa beszéde alatt magyarul is megszólalt: Aki mer az nyer! – mondta. 
Végül a Szentatyával közösen elmondtuk az Úr imáját és megáldott bennünket,  majd elbúcsúztunk tőle. A programot  szentségimádással zártuk. 
Hihetetlen élmény volt! Nagyon jól éreztem magam és hálás vagyok, hogy átélhettem!

Hegyi Viola 9/B 

2023. április 30., vasárnap

Ferenc pápa április 30-án a budapesti Kossuth téren bemutatott szentmiséjén a szentleckét iskolánk volt diákja, Hibszky Dávid olvasta. Dávid jelenleg novícius a premontrei szerzetesrendben Gödöllőn, és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola hallgatója.

A vasárnapi szentmisén az állam meghívására népviseletbe öltözött fiatalok is részt vettek a különböző országrészeket megjelenítve. Somogy vármegyét iskolánk egy volt és egy jelenlegi diákja, Siska Júlia és Farkas Máté (12.b) képviselte.

Iskolánk tanára, Szili Zoltán meghívást kapott az ünnepi szentmise kórusába, amelyet részben a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, részben az egyházmegyei énekesek alkottak. A kórust Operaház zenekara és Harmath Dénes orgonista kísérte. Szili Zoltán tanár úr a zenei programban két művet vezényelt.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

február 2026

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
26
27
28
29
30
31
1
Események január

30

Események február

1

No Events
2
3
4
5
6
7
8
Események február

2

No Events
Események február

3

No Events
Események február

4

No Events
Események február

5

No Events
Események február

6

No Events
Események február

7

No Events
Események február

8

No Events
9
10
11
12
13
14
15
Események február

9

No Events
Események február

10

No Events
Események február

11

No Events
Események február

12

No Events
Események február

13

No Events
Események február

14

No Events
Események február

15

No Events
16
17
18
19
20
21
22
Események február

16

No Events
Események február

17

No Events
Események február

18

No Events
Események február

19

No Events
Események február

20

No Events
Események február

21

No Events
Események február

22

No Events
23
24
25
26
27
28
1
Események február

23

No Events
Események február

24

No Events
Események február

25

No Events
Események február

26

No Events
Események február

27

No Events
Események február

28

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.