NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

5 év kihagyás után az idén ismét olaszországi kirándulást szervezett iskolánk atavaszi szünetben nem csak olaszul tanuló diákok számára.

2024. április 2-7-ig 6 felejthetetlen napot tölthettünk Olaszország néhány csodálatos helyszínén, 54 fő, jelenlegi és volt diákok, valamint tanárok.

Elsőként Assisiben a Szent Ferenc Bazilikát tekinthettük meg, majd Rómában
tölhettünk két napot a legjelentősebb nevezetességek meglátogatásával. Jártunk a
Vatikánban, ahol többek között megcsodálhattuk a Vatikáni múzeumot és a Sixtus
kápolnát, a Szent Péter Teret és Bazilikát, majd a Colosseumot, Forum Romanumot,
az Angyalvárat, Pantheont, Spanyol lépcsőt, Piazza Navonat és Trevi kutat.

Ezután Pisa felé vettük az irányt. Jártunk a Csodák mezején, ahol a Dóm, a
Keresztelő Kápolna és a Ferde Torony páratlan összképe fogadott. A legfontosabb
látnivaló itt természetesen a ferde torony volt, amely Pisát Toszkána egyik
leghíresebb látogatóhelyévé teszi. Délután Lucca történelmi óvárosában tett séta
során számos gyönyörű látnivaló, festői sikátorok és bájos terek tárultak elénk.

A következő másfél napot a Cinque Terre-én töltöttük. A Cinque Terre egy 5
településből álló, Ligur-tenger menti parti szakasz, ami része az Unesco kulturális
világörökségének és turisztikai szenzáció. Az 5 sztár településből hármat volt
alkalmunk bejárni, Manarola, Vernazza, és Monterosso bájos, csodálatos, színes
házai között sétálhattunk.

Íme néhány kép a kirándulásról!

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
Események május

19

No Events
Események május

20

Események május

21

Események május

22

Események május

23

Események május

24

No Events
Események május

25

No Events
26
27
28
29
30
31
1
Események május

26

Események május

27

No Events
Események május

30

Események május

31

Az iskola számlaszáma megváltozott!

10700172-71449199-51100005

CIB BANK

Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.