NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

2026. április 18.-án, egy napsütéses szombati napra esett az idei „Mozdulj Jézusért” mottójú Ökumenikus sportnap, a Református Egyházközség szervezésében.

A rendezvényt Szita Károly polgármester úr nyitotta meg. A megnyitó beszédek után közös dicsőítés, tanúságtételek és riportok hangzottak el a színpadon.

Közben a kosárpályán, röplabdapályán és a műfüves focipályán útjára indult a labda. Programok és versenyszámok között szerepelt még: templomtúra, futóverseny, tájfutóverseny és sakkverseny.

Iskolánk tanulói, tanárai is képviseltették magukat, és szép eredményeket értek el a különböző versenyszámokban:

Sakk sportágban, I. korcsoportban 1. helyezett lett Zgonnyk Kostiantyn, 3. Deé Zsombor Arián.

II. korcsoportban 1. helyezést ért el Berta Dávid, 4. Molnár Endre Márton

III. korcsoportban az első két helyet iskolánk tanulói szerezték meg: 1. Eszik Mihály, 2. Vinczellér Levente

3000 méteres síkfutásban a lányok között, az első három helyezést a mi tanulóink hozták el, 1. Kovács Lili, 2. Ivanov Rozina, 3. Rengel Izabella

3000 méteres síkfutásban a fiúk között 1. Tóth Ábris, 2. László Noel

Tájfutásban is sikerült 1. helyezést elérni a Tóth Petra, Boros Réka párosnak.

A labdajátékok nem kevésbé sikeresen végződtek:

Röplabdában a Török Nóra, Szűcs Fanni, Molnár Boglárka, Markovics Hanna alkotta csapat 1. helyezést ért el.

És nem utolsó sorban kispályás labdarúgásban sem maradtunk érem nélkül. A tanár-diák „vegyes válogatottunk” 2. helyezést ért el. Csapattagok: Kard Máté, Gáspár Gergő, Gáspár Bence, Gáspár András, Pozsgai Norbert, Zsámbok István, Varga Bálint és Horváth Gergely.

Gratulálunk a helyezetteknek! És köszönjük minden diákunknak, szüleiknek és kollégáinknak a részvételt és a felkészítést. Bízunk benne, hogy jövőre még többen választják szombat délelőtti programjuknak az ökumenikus sportnapot.

További képek itt megtekinthetőek!

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
28
29
30
1
2
3
4
Események október

1

No Events
Események október

2

No Events
Események október

3

No Events
Események október

4

No Events
5
6
7
8
9
10
11
Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
Események október

7

No Events
Események október

8

No Events
Események október

9

No Events
Események október

10

No Events
Események október

11

No Events
12
13
14
15
16
17
18
Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
Események október

14

No Events
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
Események október

17

No Events
Események október

18

No Events
19
20
21
22
23
24
25
Események október

19

No Events
Események október

20

No Events
Események október

21

No Events
Események október

22

No Events
Események október

23

No Events
Események október

24

No Events
Események október

25

No Events
26
27
28
29
30
31
1
Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
Események október

28

No Events
Események október

29

No Events
Események október

30

No Events
Események október

31

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.