NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

A nagy népszerűségnek örvendő Nyuszi kupa az idén is megrendezésre került az iskolánkban. A 8. évfolyamból egészen a tizenkettedik osztályig képviseltették magukat a csapatok, valamint a tanári gárda is. A tornán 8 csapat vett részt, mely rendkívül színvonalas volt, hiszen több, mint 29 gólszerző született a viadal alatt. A döntőben az egész tornán remekül játszó 12.a osztály, valamint a néhol nyögvenyelősen, de olykor egészen szép játékkal diadalmaskodó tanári csapat jutott be. A döntő nagy izgalmakat tartogatott, hiszen a 12.a osztály először került a döntőbe, így nagy volt bennük a tettvágy. A mérkőzés fordulatokban gazdag volt, hiszen a vezetést a tanári csapat szerezte meg, majd azonban Kis-Bank András mesterhármasával 3-1-re fordított és vezetett a szünetig a végzős gárda. A fordulás után, egy kis szerencsének és András bá letámadásainak köszönhetően, végül a tanári gárda diadalmaskodott 4-3 arányban. A gólkirály idén Androvics Dominik 11.a osztályos tanuló lett 10 góllal. A szervezésben nagy segítségemre volt Kard Máté 9.a osztályos tanuló, Fantoly Bence 11.a osztályos tanuló, továbbá az iskolatitkár Szendrey Anita is. Az idei futballtornák befejeződtek, jövőre várjuk az új csapatokat és az új győzteseket!
Üdvözlettel: Norbi bá

További képek itt megtekinthetőek!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

március 2025

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
24
25
26
27
28
1
2
Események február

24

Események február

27

Események március

1

No Events
Események március

2

No Events
3
4
5
6
7
8
9
Események március

3

No Events
Események március

7

Események március

8

No Events
Események március

9

No Events
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
Események március

17

No Events
Események március

18

No Events
Események március

19

Események március

20

Események március

22

No Events
Események március

23

No Events
24
25
26
27
28
29
30
Események március

27

Események március

28

Események március

29

No Events
Események március

30

No Events
31
1
2
3
4
5
6
Események március

31

No Events

Az iskola számlaszáma megváltozott!

10700172-71449199-51100005

CIB BANK