NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Somogyi népviseleteket ábrázoló fotókiállítás, népzenei koncert is színesítette a Nagyboldogasszony Iskolaközpont diákjainak egy napját. A kisebbek a népművészettel kapcsolatos akadályversenyen vettek részt, zeneiskolás növendékeink és az iskola kórusa koncertet adott, valamint a szennai Zselic Alapfokú Művészeti Iskola citerásai is felléptek.

Luthár Kristóf fotóiból nyílt kiállítás az iskola gimnáziumának épületében, amelyet Horváth Tibor a Zselic Táncegyüttes művészeti vezetője ajánlott az érdeklődők figyelmébe. A több mint nyolcvan fotót felvonultató tárlaton a táncegyüttes tagjai mutatják be a somogyi tájak jellegzetes népviseleit. A kiállításmegnyitó után az alsósok vetélkedősorozaton gyarapították a népi kultúráról való ismereteiket, majd a délutáni tanórák helyett koncerten vettek részt, ahol a zeneiskolás növendékek szerepeltek. – A népi kultúra nagyon fontos számunkra, sokkal jobban befolyásolja az életünket, mint gondolnátok. Természetközeli és fenntartható dolog, olyan világ, amelyben idős és fiatal egyaránt találhat benne értékeket-mondta el Varga Bálint az iskola igazgatója az esemény megnyitóján.  A gyerekek már hetekkel korábban készültek az eseményre, meseíró-és rajzpályázaton tették próbára tehetségüket. A délutáni koncerten pedig tubán, harsonán, furulyán, tombitán, zongorán és marimbán szólaltattak meg ismert népdalokat a zeneiskolai növendékek, majd az iskola HarMónikum kórusa és a Zselic Alapfokú Művészet Iskola citerásainak közös műsora zárta a programot.  -Már tavaly elkezdődött egy együttműködés a két művészeti iskola között. Nálunk alapvetően népi hangszeres oktatás zajlik, de örömmel halljuk, hogy más művészeti iskolákban is foglalkoznak a népzenével a  klasszikus zenei képzés mellett-mondta el Varjas Tamás a szennai iskola vezetője.   Az iskolában hagyománya van a népzenei napnak, amely remek lehetőség arra is, hogy a növendékek társaik előtt is fellépjenek, és megmutassák, hogy hol tartanak a zenei képzésben.  Évről-évre színesed ik a program, idén Husi Gyula népzenész tanítványai játszottak citerán és kórusunkkal együtt nagyon szép összhangot teremtettek A koncert után vidám hangulatú táncházon ismerkedhettek a gyerekek a somogyi tánclépésekkel Varjas Tamás vezetésével. 

Andricz Gabriella

A teljes galéria itt megtekinthető

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

december 2023

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
27
28
29
30
1
2
3
Események november

30

Események december

1

No Events
Események december

2

No Events
Események december

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
Események december

4

No Events
Események december

5

Események december

6

Események december

7

No Events
Események december

8

Események december

9

No Events
Események december

10

No Events
11
12
13
14
15
16
17
Események december

14

No Events
Események december

15

No Events
Események december

16

No Events
Események december

17

No Events
18
19
20
21
22
23
24
Események december

19

Események december

20

Események december

21

Események december

22

Események december

23

No Events
Események december

24

No Events
25
26
27
28
29
30
31
Események december

25

Események december

26

Események december

27

Események december

28

Események december

29

Események december

30

No Events
Események december

31

No Events
1
2
3
4
5
6
7