NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Vannak emberek, akikkel öröm együtt lenni, akikre nem tudunk semmi rosszat mondani, még akkor sem, ha nagyon akarnánk, mert nem lehet. Az ilyen emberek kedves, finom, lényükkel, puszta jelenlétükkel eloszlatják a fekete felhőket, kedves mosolyuk megvidámítja a szíveket, nyugalmat és kedvességet sugároznak. Marosi Réka tanárnő ilyen ember volt. Emléktúra keretében emlékeztek meg róla szeptember 9-én iskolánk diákjai, tanárai, melyet Réka családtagjai, néhány barátja is megtisztelt jelenlétével.

A csapat Varga Bálint igazgató úr rövid köszöntője után indult útnak Fodor tanár úr vezetésével a Kecel-hegyre, ahol a kettős keresztnél gyönyörködhetett a kilátásban, majd kisebb technikai szünet után elérte úti célját, a Szent Antal kápolnát. Itt Bálint Gábor atya szavai után csendben és közösen is imádkoztunk, emlékeztünk. A résztvevők két csoportban indultak visszafelé. A hosszabb túrára vállalkozók a Tókaji parkerdő – Kaposszerdahely – Töröcskei–tó útvonalon értek vissza a gimnáziumba, míg a rövidebb táv a Cseri parkon keresztül vezetett vissza az iskolához. Mindkét útvonalon pogácsát, frissítőt kaptak a résztvevők, melyet ezúton is nagyon köszönünk!

A jó idő, a természet, a gyaloglás valamint az imádság mind Réka életének része volt, örülök, hogy így tudunk emlékezni rá, és mindezeket – legalább egy kis időre – a magunk életének részévé is tehettük. Gábor atya szavaival együtt hisszük, hogy Réka itt van velünk, és fentről mosolyogva néz ránk.

Komlóssyné Káldy Éva

KÉPEK

A túra kiírása

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

február 2026

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
26
27
28
29
30
31
1
Események január

30

Események február

1

No Events
2
3
4
5
6
7
8
Események február

2

No Events
Események február

3

No Events
Események február

4

No Events
Események február

5

No Events
Események február

6

No Events
Események február

7

No Events
Események február

8

No Events
9
10
11
12
13
14
15
Események február

9

No Events
Események február

10

No Events
Események február

11

No Events
Események február

12

No Events
Események február

13

No Events
Események február

14

No Events
Események február

15

No Events
16
17
18
19
20
21
22
Események február

16

No Events
Események február

17

No Events
Események február

18

No Events
Események február

19

No Events
Események február

20

No Events
Események február

21

No Events
Események február

22

No Events
23
24
25
26
27
28
1
Események február

23

No Events
Események február

24

No Events
Események február

25

No Events
Események február

26

No Events
Események február

27

No Events
Események február

28

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.