NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Kirándulás híres elődeink nyomában Partiumban és Erdélyországban 2025

2025. szept. 2. | 0 hozzászólás

Öt napos tanulmányi kirándulásunk során Erdély számos történelmi, kulturális és természeti emlékhelyét kerestük fel, melyek segítették a tanórán megszerzett ismeretek elmélyítését, valamint a nemzeti összetartozás érzésének erősítését. Szállásunk Torockón volt négy éjszakán keresztül, az utazást bérelt autóbusszal tettük meg.

1. nap – Kaposvár – Déva – Torockó
Kora reggel indultunk Kaposvárról. Első megállónk Déva vára volt, ahol felelevenítettük a Kőmíves Kelemen balladáját, és áttekintettük a vár történetét. Este Torockóra érkeztünk, ahol vacsora és szállás várt bennünket.

2. nap – Kolozsvár felfedezése
A napot Kolozsvár nevezetességeinek bejárásával töltöttük. Meglátogattuk a Szent Mihály-templomot, a Mátyás-szobrot és Mátyás király szülőházát, továbbá a Báthory István Elméleti Líceumot, a Babes–Bolyai Tudományegyetemet, a Farkas utcai református templomot és a Szabók bástyáját. A Házsongárdi temetőben koszorúzással, nemzeti színű szalagok elhelyezésével, valamint Reményik Sándor és Dsida Jenő verseivel emlékeztünk a nagy elődökre, majd Kós Károly sírjánál elénekeltük a Himnuszt. 

3. nap – Torockó és Torda
Délelőtt Torockó helyi értékeit ismertük meg: az iskola, a Népművészeti Múzeum, a főtér házai, az 1848–49-es szabadságharc emlékei, az unitárius templom, valamint a vízimalom és a temető kerültek sorra. Ezt követően a Tordai sóbányát látogattuk meg. A nap során közös programokat is szerveztünk a helyi Sebes Pál Általános Iskola diákjaival, verses-zenés, néptáncos műsor és sportvetélkedő formájában.

4. nap – Nagyenyed és Küküllővár
Nagyenyeden a várat, a Bethlen Kollégiumot és az 1849-es emlékművet tekintettük meg, majd koszorút helyeztünk el a kuruc diákok emlékművénél. Küküllőváron a Bethlen–Haller-kastélyban ismerkedtünk az erdélyi reneszánsz építészettel. A délutánt a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthonban töltöttük, ahol ajándékokat és játékokat adtunk át, rövid műsort adtunk elő, és beszélgettünk a gyermekek életéről, magyarságuk megőrzéséről. Az estét búcsúprogram zárta.

5. nap – Gyulafehérvár – Marosillye – Arad – Kaposvár
Hazafelé menet Gyulafehérváron megemlékeztünk a Szent Mihály-székesegyházban nyugvó híres elődeinkről, majd az ortodox katedrálist is megtekintettük. Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát látogattuk meg, végül Aradon a vértanúk emlékművénél koszorúztunk és emlékeztünk meg a szabadságharc hőseiről. Késő este érkeztünk haza Kaposvárra.

A kirándulás során diákjaink nemcsak Erdély kiemelkedő történelmi és kulturális helyszíneit ismerhették meg, hanem személyesen megtapasztalhatták a külhoni magyarság mindennapjait is. Az együtt átélt programok, a közös megemlékezések és találkozások hozzájárultak a nemzeti identitás erősítéséhez, valamint a közösségi élmények és a személyes tapasztalatok révén maradandó emlékeket nyújtottak.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
28
29
30
1
2
3
4
Események október

1

No Events
Események október

2

No Events
Események október

3

No Events
Események október

4

No Events
5
6
7
8
9
10
11
Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
Események október

7

No Events
Események október

8

No Events
Események október

9

No Events
Események október

10

No Events
Események október

11

No Events
12
13
14
15
16
17
18
Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
Események október

14

No Events
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
Események október

17

No Events
Események október

18

No Events
19
20
21
22
23
24
25
Események október

19

No Events
Események október

20

No Events
Események október

21

No Events
Események október

22

No Events
Események október

23

No Events
Események október

24

No Events
Események október

25

No Events
26
27
28
29
30
31
1
Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
Események október

28

No Events
Események október

29

No Events
Események október

30

No Events
Események október

31

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.