NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Kiállításmegnyitó és rendhagyó történelem óra

2023. szept. 25. | 0 hozzászólás

 

Szeptember 22-én 10 órakor Szent II. János Pál pápa életéről nyílott fotókiállítás Zárda utcai épületünk első emeleti aulájában. Köszöntőt mondott Varga Bálint igazgató, Szentes László a Magyar-Lengyel Baráti Társaság Somogy megyei  csoportja elnöke, a kiállítást megnyitotta Neumüller Miklós plébános.

A megnyitón közreműködtek zeneiskolánk növendékei és tanárai: Rangits Péter (5.b) trombitán adott elő két darabot Nagyné Halla Judit tanárnő kíséretében, Kovács Boróka Dóra (5.b) zongorán játszott. A diákok felkészítői Bogáthy Gábor és Rozina-Góbor Brigitta voltak. 

A rendezvényen a Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Magyar-Lengyel Baráti Társaság vendégein kívül a 10. évfolyam tanulói vettek részt.

11 órakor a püspökség nagytermében Szentes László rendhagyó történelemórát tartott 11. és 12. évfolyamos diákjainknak. A téma az 1939 és 1944 között Zamárdiban, majd Balatonbogláron működő Lengyel Gimnázium és Líceum volt. Mivel a középfokú oktatást a megszállók Lengyelországban megszüntették, a világon egyedül ebben az intézményben lehetett lengyel érettségi vizagát tenni. Az iskola működése alatt a tanárok és a diákok egy eredeti dokumentumokkal kiegészített naplót vezettek, amelyet az egyesület „Egy falat mennyország” címmel most jelentetett megy lengyel és magyar nyelvű kötetben. A könyvből iskolai könyvtárunk kapott egy ajándék példányt.

További fényképek az eseményekről

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

április 2026

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
30
31
1
2
3
4
5
Események március

30

Események április

2

Események április

3

Események április

4

Események április

5

6
7
8
9
10
11
12
Események április

6

Események április

7

Események április

8

Események április

9

Események április

10

Események április

11

No Events
Események április

12

No Events
13
14
15
16
17
18
19
Események április

13

No Events
Események április

14

No Events
Események április

18

Események április

19

No Events
20
21
22
23
24
25
26
Események április

20

No Events
Események április

21

No Events
Események április

25

No Events
Események április

26

No Events
27
28
29
30
1
2
3
Események április

29

Események április

30

Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.