NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

II. Betlehemi jászol című kiállítás

2020. dec. 18. | 0 hozzászólás

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik.
Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni:
Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya,
Békesség fejedelme!”

Az alsó tagozaton meghirdetett II. Betlehemi jászol című kiállításunkra nagyon sok szép alkotást küldtek be a családok, gyerekek, osztályok.

Huszonöt otthon készített Betlehemről kaptunk fotókat. Nagyon változatos technikákkal készítették el a gyerekek szüleikkel közösen a család Betlehemét. Örömmel láttuk, hogy több felsős diákunk is pályázott saját munkájával.

Az osztályok, tanítóik segítségével gyönyörű alkotásokat hoztak létre. A Hét osztály, hét különböző, egyedi, ötletes munkával vesz részt a kiállításon.

Öt egyéni felajánlás és tanítói alkotás is érkezett felhívásunkra.

A kiállítást online, két részletben megtekinthetik az iskolában készített alkotásokról, valamint az otthon készült Betlehemek fotóiból összeállított bemutatókról.

A gyönyörű Betlehemek a HKP épületében 2021. január 6-ig lesznek láthatóak. Ezen a napon kerül sor a jutalmak átadására is.

Ezekkel a képekkel kívánunk áldott, békés karácsonyt mindenkinek!

Bemutató megtekintése az alkotásokról itt

Bemutató megtekintése a készítésről, a kiállításról itt

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
27
28
29
30
1
2
3
Események április

29

Események április

30

Események május

1

No Events
Események május

2

No Events
Események május

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
Események május

11

No Events
Események május

15

Események május

16

No Events
Események május

17

No Events
18
19
20
21
22
23
24
Események május

18

No Events
Események május

19

No Events
Események május

20

No Events
Események május

21

No Events
Események május

22

Események május

23

No Events
Események május

24

25
26
27
28
29
30
31
Események május

25

Események május

30

No Events
Események május

31

No Events
1
2
3
4
5
6
7
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.