NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Hittanversenyt rendezett iskolánk

2023. jún. 5. | 0 hozzászólás

Alsó tagozaton tanító hitoktatóink szervezésében hittanversenyt rendezett iskolánk, melyen a 2. 3. 4. osztályokból szerveződött 4-5 fős csapatok mutatták meg drámajátékok előadásával, totó és feladatsor kitöltésével, hogy mennyire jól ismerik Jézus csodáit. Pontos, komoly hittanos ismeretekről számot adó feladatsor, hitből fakadó előadások születtek a csoportok előadásában. A zsűri értékelésében minden egyes csapat jól felkészültségét, talpraesett előadását, bibliához hű előadását emelte ki! A résztvevő csapatoknak szeretettel gratulálunk!

Csapatok:
– 2.B csapat: Babos Boglárka, Sótonyi Laura, Szerecz Emese, Németh Marcell, Szabó Bertalan
– 3.A csapat: Tóth Emma, Jáger Lilien, Friss Flóra, Papp Luca.
– 3.B csapat: Ház Johanna, Dakos Noémi, Csizmeg Letícia, Elsner Eliza, Izabella.
– 4.A csapat: Szörényi Kincső, Eszik Mihály, Rácz Marcell, Dénes Bánk.
– 4.B csapat: Laki-Lukács Kamilla, Szabó Janka, Tóth Leonóra, Varga-Bödő Johanna, Számel Fülöp.

“Hiszek Istenben,
a Mennyországban,
az isteni csodában,
az örök igazságban.”

További fényképek itt megtekinthetőek!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

március 2024

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
26
27
28
29
1
2
3
Események február

28

Események február

29

Események március

1

No Events
Események március

2

No Events
Események március

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
Események március

19

Események március

21

No Events
Események március

23

No Events
Események március

24

No Events
25
26
27
28
29
30
31
Események március

26

Események március

28

No Events
Események március

29

No Events
Események március

30

No Events
Események március

31

No Events
1
2
3
4
5
6
7