NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Gimnáziumunk volt diákja Ifjabb Bodó László is részt vesz édesapjával a Kötél egyesület tagjaként a törökországi földrengés áldozatainak mentésében

2023. febr. 16. | 0 hozzászólás

Büszkék vagyunk áldozatos, és embert próbáló munkájukra.

Forrás: https://www.facebook.com/kotelmento/
https://kotelmento.hu/

Az elmúlt hét margójára.
Visszatekintve egyesületünk alakulása óta elmúlt 25 évre kimondhatjuk, a mögöttünk álló hét volt számunkra az egyik leg embert próbálóbb időszaka.
Somogyot szombati napon megtépázó vihar mérhetetlen számú feladat elé állította a megye és régió tűzoltóit. Egyesületünk a vihar kár felszámolása során két gépjárműfecskendővel 5 napon át folyamatosan dolgozott a viharkárok felszámolásán. Vasárnapi napon a Rendőrség kérésére bekapcsolódtunk egy eltűnt hölgy keresésébe, ahol drone-s felderítéssel támogattuk a kutatási munkákat, miközben többi egységünk továbbra is a kárelhárításban tevékenykedett. Hétfő délután favágás közben érkezett a hír miszerint, csapatunkból két személynek az aznap bekövetkezett törökországi földrengés helyszínére riasztott Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kötelékében 3 órán belül el kell utaznia.
Az utazásunkat Isztambulban hóvihar, Adana-ban logisztikai nehézségek nehezítették, de végül is komplikált utunk vége Hatay-ba vezetett.
A megérkezést követően csapatunk megosztva azonnal elkezdte a felderítést, míg a másik fele a tábor építését végezte. Ezt követően a földrengést követő 36.-ik órában már az első élő személyt sikerült kiemelni a romok alól, aki egy kisgyermek volt, aki nagyapjával szorult a romok alá.
Az elkövetkező napokban sikerült egy édesanyát és kisgyermekét is kimentenünk egy összedőlt több emeletes épületből.
A csatolt videó küldetésünk emelkedett pillanatait mutatják meg a kívülállók számára, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy földrengés sújtotta területet felfoghatatlan méretű pusztítás és veszteség jellemzi. Két ember a kezünk között hunyt el a mentés ideje alatt. Több tízezer ember veszítette el életét és milliós nagyságrendben lett hajléktalan a túlélő lakosság, akik jelenleg sátrakban, járművekben és az utcán összetört bútorokból rakott tüzek mellett élnek túl napról-napra.
Kint tartózkodásunk alatt összességében 17 élő embert sikerült megtalálnunk, melyből a kis csapatunk 5 főt emelt ki, a többi területen felkutatott személy más nemzetközi csapatoknak lett átadva kimentésre.
A sors fintora, hogy hazaút sem volt zökkenőmentes, hisz a Liszt Ferenc repülőtéren derült ki, hogy az Adana-ban feladott csomagok , ( mentő és kutató felszereléseket tartalmazó ládáink) amiket még Isztambulban láttunk Budapestre már nem érkeztek meg. Ez úton szeretnénk megköszönni a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak, hogy együtt dolgozhattunk közös cél érdekében, családoknak, hozzátartozóknak és munkáltatóknak, hogy lehetővé tették és támogatták kint tartózkodásunkat.

Kérjük amennyiben megtehetik támogassák egyesületünk munkáját a jövőben adójuk 1%-nak felajánlásával (18768398-1-14), akár anyagilag a 11992402-06505572 számlaszámon.

Videó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
28
29
30
1
2
3
4
Események október

1

No Events
Események október

2

No Events
Események október

3

No Events
Események október

4

No Events
5
6
7
8
9
10
11
Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
Események október

7

No Events
Események október

8

No Events
Események október

9

No Events
Események október

10

No Events
Események október

11

No Events
12
13
14
15
16
17
18
Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
Események október

14

No Events
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
Események október

17

No Events
Események október

18

No Events
19
20
21
22
23
24
25
Események október

19

No Events
Események október

20

No Events
Események október

21

No Events
Események október

22

No Events
Események október

23

No Events
Események október

24

No Events
Események október

25

No Events
26
27
28
29
30
31
1
Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
Események október

28

No Events
Események október

29

No Events
Események október

30

No Events
Események október

31

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.