NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Dr.Pálfy Péter Pál előadása: Mire jó az algebra?

2023. ápr. 26. | 0 hozzászólás

A Magyar Tudományos Akadémia 2021-ben indult Alumni programja keretében , mely a különböző tudományágakat népszerűsíti a diákok között, volt vendégünk Dr. Pálfy Péter Pál Széchenyi – díjas akadémikus  matematikus,  az ELTE tanára, aki több elismerés mellett 1999-ben megkapta a Bolyai János Matematikai Társulat legrangosabb elismerését, a Szele Tibor-emlékérmet is.

A Középiskolai MTA Alumni Program a mára kutatóvá érett diákok segítségével, egykori alma materükhöz fűződő kapcsolatukra építve viszi közelebb a középiskolás fiatalokhoz a tudományos gondolkodás értékeit tudomány-népszerűsítő előadások és az azokat követő beszélgetések formájában. Igaz, hogy professzor úr nem iskolánk diákja volt, de jó hírneve és az egyetemisták körében és szakmai tevékenysége alapján kértük meg az előadás megtartására.

Pálfy Péter Pál 1955-ben született Debrecenben. A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, az ELTE TTK matematikus szakán végzett 1978-ban. Diploma után az MTA Matematikai Kutatóintézet, valamint az ELTE algebra és számelmélet tanszéke munkatársa lett. 1997-től egyetemi tanár, 2005-ben rövid ideig az algebra és számelmélet tanszék és a Matematikai Intézet vezetője az ELTE-n. 

Fő kutatási területe az algebrán belül a véges csoportok elmélete és az univerzális algebra. Jelentős eredménye annak bebizonyítása, hogy minden n-edfokú, primitív, feloldható permutációcsoport rendje �(�3,24399…).

Az univerzális algebra általános struktúrákkal foglalkozik, kutatásai alapján  azt vette észre, hogy ezek lebonthatók, és az alkotóköveinek csupán néhány típusa van. Vannak közöttük kicsik, mindössze két elemből állók, vannak a csoportok és vannak a vektorterek.

  1. április 21-én 11 órától kb. 100diákunk, köztük az emelt szintű matematika képzésünkre járó tanulónk vettek részt a püspökség nagy termében megrendezett előadáson, melyre egy másik kaposvári középiskola matematika tanárát is meghívtuk.

Mire jó az algebra című előadásában bemutatta a diákok számára  is közérthetően a különböző fokszámú egyenletek megoldási módjait és ezek történetét. A bemutató során számos példát mutatott a megoldóképletek használatára.

 Elmesélte, hogy a másodfokú  egyenlet megoldóképletét egy kocsmában fedezték fel, míg a harmadfokú megoldóképlet egy matematikai párbaj keretében lett tökéletesítve a 16.század közepén.

Emellett érdekes párhuzamokat láthattunk a matematika  igencsak szoros két témája között: a számelmélet és az algebra  kapcsolata jelent meg főként, amiből kiderült, hogy sokszor nincs az egyik a másik nélkül. 

Előadásában  szemléltette a  az algebra gyakorlati alkalmazásait, a különböző kódok alkalmazását,  például a személyi szám javítókódjai révén, a hibalehetőségek .

Professzor Úr előadása maradandó emlék marad diákjaink számára, hiszen általa élményszerűbbé vált  a matematika tudománya.

További fényképek itt megtekinthetőek!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

december 2023

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
27
28
29
30
1
2
3
Események november

30

Események december

1

No Events
Események december

2

No Events
Események december

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
Események december

4

No Events
Események december

5

No Events
Események december

6

No Events
Események december

7

No Events
Események december

8

No Events
Események december

9

No Events
Események december

10

No Events
11
12
13
14
15
16
17
Események december

11

No Events
Események december

12

No Events
Események december

13

No Events
Események december

14

No Events
Események december

15

No Events
Események december

16

No Events
Események december

17

No Events
18
19
20
21
22
23
24
Események december

18

No Events
Események december

19

No Events
Események december

20

No Events
Események december

21

No Events
Események december

22

No Events
Események december

23

No Events
Események december

24

No Events
25
26
27
28
29
30
31
Események december

25

No Events
Események december

26

No Events
Események december

27

No Events
Események december

28

No Events
Események december

29

No Events
Események december

30

No Events
Események december

31

No Events
1
2
3
4
5
6
7