Oly sok minden változik, annyi nehézséggel kell megküzdenünk a hétköznapokban, sokszor fáradunk bele, látjuk reménytelennek a helyzetet. Ilyenkor jó, ha van egy biztos, szilárd pont, amihez visszatérhetünk, amihez viszonyulhatunk. Nekünk, keresztény embereknek ez a biztos pont az Isten. Egy évtizedek, évszázadok óta változatlan liturgia, mint a szentmise sokak számára lehet, hogy unalmas, idejétmúlt, de mi tudjuk a kétezer év óta változatlan szavak, gesztusok biztonságot, reményt sugároznak. Egy pici darabot adnak vissza Isten változatlanságából, az Örökből.
Személyesen most nem tudunk találkozni, ünnepelni. Tudjuk, a virtuális térben sok minden nem, vagy csak részben pótolható. Mi ebből a részből kínálunk most egy pici darabkát. Nem sok, de jó szívvel adjuk. Hiszem, aki imádságos lélekkel bekapcsolódik, megsejt valamit a biztos pontból. Jézus most (is) ki akar lépni a templomainkból, és be akar lépni az életünkbe, a lakásunkba, a szobánkba. Erősíteni, bátorítani, Lélekkel eltölteni akar. Kopogtat…
A járványhelyzet miatt a felvételi beszélgetéseket az idei évben nem tudjuk megtartani. A jelentkezések feldolgozása folyamatban van, a döntésről és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról értesítjük Önöket.
Amint a helyzet lehetővé teszi, természetesen személyesen is szeretnénk találkozni a gyermekekkel és Önökkel. Jelenleg nem tudjuk megmondani, hogy mikor kerülhet erre sor, de külön tájékoztatást fogunk küldeni.
Tisztelettel kérjük azokat a szülőket, akik nem adták meg telefonos elérhetőségüket és email címüket, pótlólag küldjék meg azokat katgim@katgim.hu címre.
A tanulói adatlapokat 2021. március 23-24-én lehet módosítani.
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 41. § (2) A középfokú iskola igazgatója a jelentkezők listájának felhasználásával tanulmányi területenként elkészíti az ideiglenes felvételi rangsort. Az ideiglenes felvételi rangsort a KIFIR rendszerben úgy kell elkészíteni, hogy a jelentkezők listájában minden jelentkező neve mellé az igazgató beírja a felvétellel kapcsolatos döntését. Ha a jelentkező teljesítette a felvételi követelményeket, a neve mellé a felvételi jegyzékben elfoglalt helye szerinti sorszámot kell beírni. Ha a jelentkező nem teljesítette a felvételi követelményeket, a neve mellett a felvételi kérelem elutasítását az „E” betű alkalmazásával kell beírni. A középfokú iskola igazgatója az ideiglenes felvételi rangsorban – tanulmányi területenként – feltünteti a felvehető tanulók létszámát is.
Iskolánkban a HKP épületének első emeletén, Nagyböjti elmélkedésre alkalmas kiállítást rendeztek be Hamvazószerdát követően a kollégák a tanulók számára. Sajnos, most ezt nem tudják használni az osztályok, de képekben meg tudjuk mutatni az eddigi készülődést. A kihelyezett töviskoszorú töviseit jelképesen, elvégzett jócselekedet-virágokkal díszíthették fel a diákok, valamint a kitett Keresztúti állomások alatt keresztutat végezhettek. Az Imaszándék dobozba betett kéréseiket a tanulók maguk vitték imáikban az Úr elé. Mindenkinek további áldott nagyböjti készülődést, jó egészséget kívánunk!
„Emlékezzél, ember, hogy porból lettél és porrá leszel”
(Memento homo, quia pulvis es, in pulverem revertis)
Elérkezett a nagyböjti időszak első napja, Hamvazószerda. Az előző évi megszentelt és elégetett barka hamujából a pap keresztet rajzol a hívek homlokára.
A Szent II. János Pál pápa kápolnában Bálint Gábor atya, vezető hittanár mutatott be szentmisét a 4. évfolyam részvételével. A szertartást iskolánk többi tanulója online közvetítésen követte.
A szentmise felvételét szeretettel ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe.