NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

A zene világnapja

Október 1

„ Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni”
(J. Lennon)

Október első napján ünnepeljük a zene világnapját. A Nagyboldogasszony Iskolaközpont zeneiskolája minden évben koncertekkel emlékezik meg erről a jeles napról. Ebben a tanévben rendhagyó módon ünnepeltek a gyermekek, hiszen a zeneiskola tanárai látogattak el az alsó osztályosokhoz.

A pedagógusok által készített videón különböző hangszerek és énekhangok által szólalt meg Beethoven Örömódája, amit a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadtak! Emellett minden évfolyam más-más előadást is meghallgathatott.

Mészöly Zsófia és Nagyné Halla Judit tanárnők az első évfolyamon a furulya és a zongora hangszereket szólaltatták meg. Bemutatták a furulyát és előadtak egy virtuóz zeneművet furulyán és zongorán. A gyerekek eközben csodás rajzokat készítettek a zenéről.

Kalocsainé Pintér Mónika tanárnő a második évfolyamokat látogatta meg, ahová egy csodálatos zeneművet vitt, amelyet közösen meghallgattak. A gyermeki kreativitást kihasználva pompás rajzokat készítettek, melyeket a hallott zene ihletett.

Rozina-Góbor Brigitta és Zsiga-Vass Noémi tanárnők szórakoztató zenei kvízzel készültek a harmadik és negyedik évfolyam diákjainak. Kivetítve, rajzokkal illusztrálva láthatták a feladatot a gyerekek. A tanár nénik a feladat megbeszélése során néhány vicces utalást is elrejtettek a szemfülesebbek számára, így a kvíz kitöltése igazán remek mókának bizonyult!

Köszönjük, a gyerekeknek, hogy ilyen lelkesek voltak!

Méltón ünnepeltünk!

Zsiga-Vass Noémi

Fényképalbum itt megtekinthető!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

december 2023

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
27
28
29
30
1
2
3
Események november

30

Események december

1

No Events
Események december

2

No Events
Események december

3

No Events
4
5
6
7
8
9
10
Események december

4

No Events
Események december

5

Események december

6

Események december

7

No Events
Események december

8

Események december

9

No Events
Események december

10

No Events
11
12
13
14
15
16
17
Események december

14

No Events
Események december

15

No Events
Események december

16

No Events
Események december

17

No Events
18
19
20
21
22
23
24
Események december

19

Események december

20

Események december

21

Események december

22

Események december

23

No Events
Események december

24

No Events
25
26
27
28
29
30
31
Események december

25

Események december

26

Események december

27

Események december

28

Események december

29

Események december

30

No Events
Események december

31

No Events
1
2
3
4
5
6
7