NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

1975 óta, október 1-én ünneplik ország és világszerte a Zene világnapját. Ezen a napon számos koncerttel, rendezvénnyel, programmal készülnek a zenészek mindenhol a világban, így a városunkban is. Az iskolánk növendékei és tanárai is csatlakoztak az ünnepléshez. Szeptember 30-án délelőtt, az iskola kórusa részt vett közös népdaléneklésben a Kossuth téren, délután a székesegyház előtt a zenekar és kórus adott elő térzenés koncertet. Sok szülő és járókelő megcsodálhatta ügyes zeneiskolásainkat, lelkes tapssal jutalmazták a koncertet. A délutáni órákban a városi könyvtárban felléptek zongoristáink is, a már évek óta megrendezésre kerülő zenevilágnapi koncerten. Október 3-án közös éneklésre hívtuk meg az egész iskolát. Az iskola udvarán népszerű dalokkal szórakoztattuk az ott lévőket. Nagyon jó volt a hangulat, még a nap is kisütött! A zeneiskola tanáraiból álló zenekarhoz csatlakoztak az énekkarosok és a zenekarosok, szólót énekeltek Tóth Antónia, Ormándi Ramóna és Gergely Borbála. A koncert vége fergetegesre sikeredett, az egész iskola hangosan skandálta: Zene nélkül mit érek én refrént!

Köszönjük az emlékezetes pillanatokat minden tanárnak, tanulónak!

Fényképek itt megtekinthetőek!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

április 2026

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
30
31
1
2
3
4
5
Események március

30

Események április

2

No Events
Események április

3

No Events
Események április

4

No Events
Események április

5

No Events
6
7
8
9
10
11
12
Események április

6

No Events
Események április

7

No Events
Események április

8

No Events
Események április

9

No Events
Események április

10

No Events
Események április

11

No Events
Események április

12

No Events
13
14
15
16
17
18
19
Események április

13

No Events
Események április

14

No Events
Események április

15

No Events
Események április

16

No Events
Események április

17

No Events
Események április

18

No Events
Események április

19

No Events
20
21
22
23
24
25
26
Események április

20

No Events
Események április

21

No Events
Események április

22

No Events
Események április

23

No Events
Események április

24

No Events
Események április

25

No Events
Események április

26

No Events
27
28
29
30
1
2
3
Események április

27

No Events
Események április

28

No Events
Események április

29

No Events
Események április

30

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.