NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Szeptember 26. – Szent Ciprián és Jusztina vértanúk

Szent Ciprián boszorkánymester volt és varázsszereivel meg akarta nyerni Jusztinának, a szentéletű keresztény hajadonnak kegyeit egy pogány ifjú számára. A híres mester minden ügyeskedése megtörött Jusztina rendíthetetlen hitén és állhatatosságán. Ez gondolkodóba ejtette Cipriánt. Lassan földerengett benne a keresztény igazság sejtelme. Megkeresztelkedett és szigorú bűnbánó életet kezdett. Idővel szülővárosának, Antióchiának püspöke lett és a Dioklecián-féle üldözésben vértanúságot szenvedett. Jusztinával és Theoktisztussal együtt lefejezték. Az 5. és 6. században költött részletekkel kibővítették ezt a hiteles élettörténetét és ebből csinálták aztán a középkorban a Fauszt mondáját.

† Szent Ciprián és Jusztina vértanúidnak folytonos védelme gyámolítson minket, Úr Isten! mivel nem szűnsz meg azokra kegyesen tekinteni, kiket ily segedelemben engedsz részesülni. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Szeptember 27. – Szent Kozma és Damján vértanúk

Szent Kozma és Damján ikertestvérek voltak és orvosok. Hazájukból, Arábiából Ciliciába mentek, ott Égé városában mondhatatlanul sokat tettek az evangélium terjesztésére, azáltal, hogy orvosi hivatásuk teljesítése közben nemcsak a testet, hanem a lelket is iparkodtak gyógyítani és kezelésükért nem fogadtak el pénzt. Mikor kitört a Dioklecián-féle üldözés, Líziás prefektus elsőknek az „apostol ingyen-orvosokat” fogatta el és fogta kínvallatásra. Mikor minden mesterkedése megtörött a két férfiú öntudatos állhatatosságán, megkötözte és tengerbe vetette őket. Azonban kötelékeik föloldódtak és ők a partra úsztak. Ezután máglyára állította őket. Azonban a lángok kitértek előlük. Majd oszlophoz kötöztette és nyilaztatta őket. De a nyilak elkerülték. Végül kard szerezte meg nekik a vértanúság koronáját. Tiszteletüket igen elterjesztette Jusztinián császár, aki közbenjárásukra kigyógyult halálos betegségéből. Ő Konstantinápolyban, Szimmachus pápa Rómában építtetett templomot tiszteletükre. A szentmise kánonjába is bekerültek. Az orvosok, patikusok és egyetemi orvosi karok védőszentjei.

† Adjad, kérünk, Mindenható Isten! hogy akik Szent Kozma és Damján vértanúidnak halála emlékét tiszteljük, az ő közbenjárásuk által minden fenyegető veszedelemtől megszabaduljunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Szeptember 28. – Szent Vencel herceg vértanú

Félig pogány környezetben élt és csaknem mindig rosszakarattal és meg nem értéssel küzdött, mégis rövid idő alatt a keresztény tökéletességnek magas fokára emelkedett. Buzgóságáért fiatalon vértanúhalállal kellett fizetnie, de vére hullásával is áldást fakasztott, mert megporhanyította honfitársai kemény szívének talaját az evangéliumi magvak befogadására.

Szent Vencel Csehország második keresztény hercegének, Vratislávnak és feleségének, a sok tekintetben még pogány gondolkodású Drahomíra hercegnőnek házasságából született. Születésének idejét nem ismerjük pontosan, 907 körül lehetett. Gyermekéveit a prágai fejedelmi udvarban töltötte és jámbor nagyanyja, Szent Ludmilla révén korán megismerkedett a keresztény vallás gyakorlatával. Mikor hét éves lett, a kor szokása szerint ünnepélyes szertartások közt levágták a haját. A szertartást a fejedelmi ház régi jóakarója és atyai barátja, Tútó regensburgi püspök végezte, aki erre az alkalomra nagy kísérettel jött Prágába. A kitűzött napon a kis herceget elvitték a Szűz Máriáról nevezett egyházba és ott az oltár lépcsőjére állították. Azután Tútó püspök odalépett hozzá és e szavak kíséretében, „Uram Jézus, áldd meg e gyermeket áldásoddal, mellyel a te igaz híveidet meg szoktad áldani”, egy tincset levágott a hajából. Utána a többi előkelőség is mind eléje járult és követte a püspök példáját. A hajvágás szertartására, mely bizonyos értelemben a gyermekkorból való kilépést jelentette, a komoly tanulás évei következtek. Vencel szentéletű nagyanyja felügyelete alatt részben a fejedelmi udvarban, részben a budecs-i latin iskolában alapos kiképzést kapott a latin írásban és olvasásban, sőt a görög nyelv tanulásába is belekóstolt. A régi szláv legenda állítása szerint a latin olvasáshoz olyan jól értett, mint valami püspök vagy pap; de ha egy-egy görög vagy szláv könyv akadt a kezébe, olvasás után azokból is egész részeket el tudott mondani kívülről. Még nagyobb jártassága volt a zsoltárok olvasásában, legtöbbjüket kívülről tudta.

A gyermekkor boldog gondtalansága hamarosan szétfoszlott. A derék Vratisláv herceg már 33 éves korában sírba hanyatlott, így Vencelnek fiatal gyermekként meg kellett ismerkednie az uralkodás gondjaival. Nemsokára alkalma nyílt az élet sötét oldalainak megismerésére is. Anyja, Drahomíra már régóta féltékeny szemmel kísérte anyósának, a jámbor Ludmillának lépteit. Egyrészt tekintélyét és befolyását féltette tőle, másrészt meg igaz keresztény buzgósága miatt agyarkodott ellene. Mivel pedig gonosz emberek még szándékosan szították gyűlöletét, a tragédia hamarosan bekövetkezett: Drahomíra orgyilkosokat küldött anyósa ellen, akik tetin-i várában saját fátyolával megfojtották a szegény öregasszonyt. Vencel keservesen megsiratta nagyanyja halálát, hamvait később a prágai Szent György-templomba hozatta. Ilyen megpróbáltatások gyorsan emberré érlelték az ifjú herceget. Tizenhat éves korában már maga intézte országának ügyeit. Mint fejedelem legfőbb céljának a kereszténység megerősítését tekintette. Szívvel-lélekkel csatlakozott ahhoz az új mozgalomhoz, mely a burgundi clunyi kolostorból kelt szárnyra és amely a hit és erkölcsi élet megtisztítását és elmélyítését írta zászlajára. Számos buzgó papot és szerzetest gyűjtött maga mellé, rengeteget áldozott új templomok építésére és méltó felszerelésére, nagylelkűen gondoskodott a szegényekről és szűkölködőkről. Magánéletét is korának mindjobban elmélyülő aszketikus felfogása szellemében rendezte be. Fejedelmi ruhája alatt szőrből font vezeklőinget hordott és éjszakánként többszörr mezítláb rótta a templomokat, közben zsoltárokat zengedezve. A clunyi szellemnek megfelelően különösen nagy gondot fordított az Oltáriszentség tiszteletére. Hű apródjaival maga aratta le, csépelte ki és őrölte meg a legméltóságosabb Szentség előállításához szükséges gabonát. Hasonlóan a szőlőt is maga szüretelte le és préselte ki. Emellett azonban derekasan megfelelt fejedelmi kötelességeinek is: uralkodói jogaira féltékenyen vigyázott, a rakoncátlan nagyokat erős kézzel féken tartotta és általában minden tőle telhetőt megtett a keresztény állami és társadalmi rend megszilárdítására. Pedig óriási akadályokat kellett leküzdenie. Hiszen tudjuk, hogy Szent Adalbert prágai püspöknek még két emberöltővel később is milyen heroikus harcot kellett folytatnia a sok megcsontosodott pogány szokás és babona ellen. De minél nagyobb buzgalommal teljesítette keresztény uralkodó kötelességeit, annál hevesebb ellenállással találkozott alattvalói egy részénél. A titkos pogányok zúgolódtak ellene mélységes hite és jámborsága miatt. Lépten-nyomon azt hánytorgatták, hogy inkább szerzeteshez, mint fejedelemhez illő életet él. A nemzeti eszme fanatikusai viszont németbarátságát nem tudták neki megbocsátani. Vencel ugyanis éppen a kereszténység megerősítése érdekében elismerte I. Henrik német király főhatóságát és egyházszervező munkájában elsősorban bajor és sváb papokat vett igénybe. Az elégedetlenek eleinte csak titokban zúgolódtak, később azonban nyíltan szervezkedni kezdtek. Nagy segítséget jelentett számukra, hogy a fejedelem öccsét, a nagyratörő Boleszláv herceget is sikerült megnyerniük. A féktelen nagyravágyástól hevített ifjú titokban maga vágyott bátyja trónjára. Ezért nagyon kapóra jött neki a mozgalom németellenes jellege, és habozás nélkül csatlakozott hozzá. Az összeesküvők sötét tervük végrehajtásának színhelyéül Boleszláv tartózkodási helyét, O-Bunzlaut szemelték ki. Boleszláv Szent Kozma és Damján vértanúk ünnepének méltó megülése címén magához csalta bátyját. A herceg mit sem sejtve 929. szeptember 27-én megjelent a fényes istentiszteleten. Utána mindjárt vissza akart térni Prágába. Boleszláv azonban nagy szívélyességgel tartóztatta, ott maradt tehát Vencel vacsorára is. A vacsora igen jó hangulatban telt el, a végén Vencel pohárral a kezében áldást mondott és áldomást ivott Szent Mihály arkangyal tiszteletére és utána nyugovóra tért. Másnap reggel szokása szerint templomba ment misét hallgatni. A templom előtt azonban már ott leselkedtek rájuk az összeesküvők. Boleszláv, mialatt bátyja nyájas szavakkal megköszönte neki a szíves vendéglátást, hirtelen előrántotta kardját és a mit sem sejtő herceg fejére sújtott vele. Vencel azonban nem vesztette el lélekjelenlétét: erős kézzel megragadta öccsét és e szavak kíséretében „Bocsásson meg neked az Úr, öcsém”, a földre dobta őt. De ekkorra a többi cinkosok is odarohantak és hamarosan levágták a herceget. Ilyen végre jutott Csehország legszentebb fejedelme.

Népe mindjárt halála után szentként és vértanúként kezdte tisztelni, és ebben a tiszteletben a 11. századtól kezdve már az egész Egyház osztozott vele.

† Úr Isten! ki Szent Vencelt a földi fejedelmeségből, a vértanúság koszorújával, a mennyei dicsőségbe vitted: az ő esedezésére őrizz meg minket minden viszontagságtól, és adjad, hogy egykor az ő társaságának örvendezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Szeptember 29. – Szent Mihály főangyal

Az angyaloknak nincsenek szülőik és rokonaik; nincs születésük és haláluk, nincsenek viszontagságaik és háborúságaik. Mégis van történetük. Sőt minden angyalnak három története is van: az egyik egyéni sorsukról szól, egy másik üdvtörténeti szerepüket beszéli el, és egy harmadik az őket tisztelő emberek lelkébe és szívébe rajzolódik. Minden angyalnak megvan mind a három története, de a másodikát és harmadikát kevésnek ismerjük. Legtöbbet éppen Szent Mihályról tudunk, és ha ő így közelebb kerül hozzánk, rajta keresztül meg tudjuk sejteni és szeretni azoknak is az életét, kiket hálás és szerető áhítatunk csak a Mindenszentek litániájában fog egybe: „Mindnyájan szent angyalok és főangyalok, könyörögjetek érettünk!”

Minden angyal története ott kezdődik a teremtéssel, „mikor Isten megvetette a föld alapjait és letette sarkköveit, miközben együttesen dicsérték őt a hajnali csillagok, és ujjongtak Isten fiai mindnyájan” (Jób 38, 4—7). Az angyalok Isten legjelesebb teremtményei voltak. A legkiválóbb művésznek is lehanyatlik a vésője, elhalványulnak színei, mikor csak némi sejtelmet kellene adni arról a fölséges szépségről, erőről, értelemről, tisztaságról, szentségről, izzó Isten-szeretetről és égő buzgóságról, mely a legkisebbről is sugárzott.  Mihály az elsők között volt! Sőt ő az „égi seregek fejedelme”. Meg is mutatta nyomban, hogy igazán fejedelem, angyalok fejedelme.

Az angyalok egyéni sorsa ugyanis öt fordulón keresztül teljesedik. Az első a teremtésük, a második a kegyelembe való öltözésük, a harmadik a próba, a negyedik a helytállás a jóknál, a bukás a lázadóknál, az ötödik a jók örök boldogsága, a bukottak örök kárhozata. A próba Isten örök gondviselő bölcsességének titka. Az aranyat tűzben kell próbára tenni, az eszes teremtményt az engedelmességben és hódolatban. Akkor mutatja meg az eszes teremtmény, akár angyal, akár ember, hogy megérdemli Isten barátságát, a kegyelmet és az örök boldogságot, ha nehéz körülmények között hűnek bizonyul. Az angyalok egy része nem állta a próbát. Fejükbe szállt éppen az, aminek hálás hódolatra kellett volna indítani őket: kiválóságuk, eszük és erejük. Megejtette őket az a kísértés, hogy nem akarnak Istenre szorulni, tőle és az ő kegyétől függeni, hanem úgy gondolják, hogy a maguk erejéből, a maguk esze szerint megalkotják a maguk világát; lesznek a maguk istene, sőt kisebb szellemeknek is ők lesznek az istene. A paradicsomi kísértő ezzel csábította az embert, amiben ő annak idején elbukott: „lesztek, mint az istenek”, még az Úr Krisztust is így biztatta: „Az egész világot neked adom, ha leborulva imádsz engem!” Könnyű elgondolni, micsoda lángoló szent haragot és Istenért égő buzgóságot váltott ki ez a káromló vakmerőség a hű angyalokban. Ki meri kisajátítani Isten fölségét? Kicsoda olyan, mint az Isten (héber nyelven: mi khá él = Mihály)? harsogott föl a szent harci jelszó, és „nagy harc lőn az égben. Mihály és angyalai harcolának a sárkánnyal, s a sárkány harcola és az ő angyalai; de nem diadalmaskodának, sem helyük nem találtaték többé az égben. És levettetik az a nagy sárkány, az őskígyó, ki ördögnek és sátánnak neveztetik, ki elcsábítja az egész világot; és a földre vetteték, és angyalai vele együtt letaszíttatának” (Jelenések k. 12, 7—9).

Szent Mihály ezt a szerepet viszi az üdvtörténetben is: mindig Isten igazának elszánt és diadalmas harcosa, és ezáltal a választottak számára Isten kegyelmének útkészítője,  a bűnnek és vezérének, a sátánnak legyőzője, és ezáltal az emberiség üdvösségének közvetítője. Valahányszor megjelenik, mindig a bűnt sújtó isteni szent fölségnek és egyben a bűnbocsátó isteni irgalomnak hírnöke (angyal görög szó = küldött) és közvetítője.

Mikor beteljesedőben van az Ószövetség nagy jövendölése, mikor a zsidóságnak ki kell szabadulni a babiloni fogságból, ill. Isten népének a bűnből, a világ hatalmai ellene szegülnek Isten irgalmának. Az angyal, aki Dánielnek, a fogság és szabadulás nagy prófétájának megviszi a nagy hírt, maga elpanaszolja: „a perzsák országának fejedelme ellenem állott huszonegy napig”. „És íme- teszi hozzá Mihály, egyike az első fejedelmeknek- segítségemre jött” (Dán. 10, 13). Mihály a választott népnek, az ő szellemi örökösének, az Egyháznak védő angyala: „Mihály a nagyfejedelem, ki a te néped fiaiért helyt áll” (Dán. 13 , 1). Ennek nagy bizonyságát adta már akkor, mikor „Mihály főangyal az ördöggel tusakodva Mózes teste fölött viaskodott” (Jud. 9). Akkor megakadályozta, hogy a sátán Mózes holttestének helyét felfedje a zsidóknak és ezzel végzetes bálványimádásra csábítsa őket. Itt is Isten kizárólagos dicsőségének buzgósága vezette. A sátán Istentől el akarta terelni a zsidókat, a nagy Mózest akarta istenükké tenni. Mihály közbelépett: „Kicsoda olyan, mint az Isten! Ki mer Isten mellé idegen isteneket állítani?” És ezt a szent harcot folytatja végig a történelmen, mint Isten lovagjainak láthatatlan égi vezére, egészen az utolsó döntő nagy harcig, melyet a Jelenések könyve ír le a 12. fejezetben, melyben az első nagy szellemcsatához hasonló módon újra legyőzi a sátánt. Most már nem mint a lázadó angyalok vezérét, hanem mint az Isten-ellenes történelmi hatalmak szervezőjét, és letaszítja a történelem színpadáról. Isten engedi a szellemek próbáját és harcát végigmenni minden időn és minden nemzedéken; de végre is az ő Krisztusa győz az egész vonalon. Ennek a szentháborúnak vezére és első vitéz lovagja Szent Mihály. Csak természetes, hogy Isten harcosai, a lovagok őt választották védőszentjüknek. A várkápolnáknak ő lett az oltárszentje, és a művészet kezdi úgy ábrázolni, mint páncélos, pajzsos ifjú harcost, aki lándzsájával ledöfi a sárkányt. Keresztény hadseregek zászlójukra írták képét, és a lechmezei (augsburgi) ütközetben (955) a még akkor pogány magyar felé a német zászlókon az ő alakját lengette a reggeli szél. Minthogy az Egyház őt fővédőjének tiszteli, a gonoszság hatalmai ellen folyó állandó harcában is őt tekinti vezérnek és zászlóvivőnek (Michael, salutis signifer, mondja az ünnepi himnusz). Ő a győzelmes vezér a nagy harcban a sátán ellen, a halál és kárhozat fejedelme ellen, az Egyház ősidők óta őt tekinti a másvilág őrállójának, és a szegény lelkek védő kísérőjének, amint a temetéseken is mindig halljuk: Mihály a paradicsom feje, akit tisztelnek az angyalok rendjei (Michael praepositus paradisi, quem honorificant angelorum cives).

Szent Mihály az ő védettjeinek bizalmát és tiszteletét azzal jutalmazza, hogy nemcsak adja láthatatlan segítségét, hanem időnként láthatóan is megjelenik és lehetővé teszi az iránta való tiszteletnek új megnyilatkozásait. Három ilyen megjelenése vált híressé: a Garganó hegyén (Monte San Angelo) 500 körül (május 8.); az Angyalvár (Róma)(mely innen kapta nevét) fölött megjelent 6. század végén Nagy Szent Gergely pápának a nagy pestis idején, és kardját hüvelyébe dugta; ezzel jelezte, hogy a vésznek vége. Aztán a 8. században a Mont-Saint-Michel (Franciaország) tengermosta meredek szikláján Normandiában. Itt I. Rikárd norman herceg 966-ban bencés apátságot alapított, a 250 éve álló templom mellé. Mind máig igen látogatott búcsújáróhely. 1456-58-ban egész Németországból csapatosan kerekedtek föl még gyerekek is búcsút járni Szent Mihályhoz. Így kíséri végig az Egyházat a századokon az Istenért vívott harcaiban Szent Mihály, ki a szeráfnak lángoló buzgóságával és szent tisztaságával állandóan belekiáltja a bálványimádás ezer kísértésétől szétszedett világba a nevét, a szent harcok fölséges csatakiáltását: Kicsoda olyan, mint az Isten?! Az Egyház pedig szorongattásaiban megemlékezik Szent Pál szaváról: „Nem (csak) a test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a gonoszság szellemei ellen. Ennél fogva vegyétek föl az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon és megállhassatok” (Ef. 6, 12).

Ezért imádkozza a nagy XIII. Leó pápa rendelkezéséből minden szentmise végén azt az imádságot, mely úgy hangzik bele ebbe a sátán kísértette világba, mint egy hatalmas exorcizmus: „Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket harcainkban. A sátán gonoszsága és incselkedése ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten (Jud. 9), esedezve kérünk; és te, égi seregek fejedelme, a sátánt és más gonosz szellemeket, kik a lelkek veszedelmére törnek a világon, Isten erejével taszítsd az alvilágba. Ámen”.

† Úr Isten! ki az angyalok és emberek szolgálatait csodálatos renddel osztod el, engedd kegyelmesen, hogy kik az égben téged szolgálatjokkal környeznek, azok e földön életünket oltalmazzák. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Szeptember 30. – Szent Jeromos egyházdoktor

Csaknem minden könyvforgató ember látta már a képét: amint csonttá-bőrré aszva ott térdel Isten előtt, maga a megtestesült vezeklés; vagy pedig amint ott ül meghitt cellájában írásba merülve, rajta vagy mellette a bíboros kalap, lábánál a háziállattá szelídült oroszlán. De aki nem látta ezeket az ábrázolásokat, ha templomjáró ember, Jeromos régi ismerőse. Amikor nagymisén hallja latinul a szentleckét és evangéliumot énekelni, Szent Jeromos szavát hallja. Ő fordította le latinra a Szentírást, melynek Ószövetségi része eredetileg héberül (részben görögül), Újszövetsége pedig görögül van írva. 1920-ban, a szentnek ezerötszáz éves halála napján XV. Benedek pápa ünnepélyesen kimondta, hogy Szent Jeromos a Szentírásnak legmegbízhatóbb tolmácsa. Régóta az a híre, hogy a legtudósabb egyházatya. Szent Gellért azért hagyta el hazáját, Velencét, hogy a Szentföldre mehessen Szent Jeromos műveit tanulmányozni. Akkoriban ugyanis még nem volt könyvnyomtatás, és nehéz volt hozzájutni a nagyobb művekhez. Hogyan jutott el Jeromos ehhez a nagy hírhez és tisztességhez? Miért ábrázolják így, hol szigorú bűnbánónak, hol tudós kardinálisnak? Ennek nagy sora van. Jeromos élete a keresztény tudós mintája és tüköré: a szakadatlan fegyelem és önmegtagadás egyfelől, másfelől semmiféle áldozattól vissza nem riadó olthatatlan tanulni vágyás; a kettő aztán ölelkezik a nemes harciasságban, mely kész bármikor és bárkivel szemben síkraszállni a katolikus igazságért.

Jeromos 349 táján született nem messze hazánktól, Dalmácia, Bosznia és Horvátország érintkezése helyén, egy Stridon nevű községben. Jómódú szülei „a bölcsőtől katolikus tejjel” táplálták. A szülői háznak ez a szelleme hűségesen elkísérte Jeromost, amikor tudásvágya Rómába vitte, és dalmát vére kezdett megmozdulni a nagy világváros ezer csábítására. Ifjú ambícióval rávetette magát a tudományra. A hírneves Donátus volt az egyik mestere. Nagy jártasságra tett szert a pogány latin írókban és megtanult görögül. A csábítások elől a katakombákba menekült. Órák hosszat ült itt és elmélkedett a régi keresztények hősiességén, a halál és ítélet borzalmain. Libérius pápa kezéből vette fel a keresztséget, amikor érettnek gondolta magát a halálos bűnt kerülni kész és képes, következetes keresztény életre. Ezt jelentette ugyanis abban az időben a felnőtt korban való megkeresztelkedés. Hogy csakugyan ez az elszánt lélek lakott benne, bebizonyította, mikor iskolai tanulmányai befejeztével a Rajna-partra ment, Trierbe. Itt elsőként ismerkedett meg a remete-teleppel és fogadalmat tett, hogy ő is erre a tökéletesebb életre adja magát.

Már abban az időben, minden aszkétaságra elszánt embernek álma volt a Szentföld, az Üdvözítő bölcsője és sírja: Betlehem, Názáret, Jeruzsálem. Jeromos is oda igyekezett. Közben Aquileában állapodott meg Velence közelében, és barátságot kötött sok fennkölt lelkű pappal. Hajóra szállt, és 374-ben kikötött Antióchiában, Aranyszájú Szent János (január 27.) hazájában. Itt megbetegedett, ám amikor fölépült, jónak látta megragadni a kedvező alkalmat kettős célja szolgálatára. Antióchia tudósok és tudományok városa volt, Szíria keleti határán terült el a Kalkisz sivatag, melynek homokpusztáit szent remeték a keresztény életszentség paradicsomává avatták. Jeromos hozzájuk csatlakozott. Megtanulta, amit a római retoriskola nem tanított: az önsanyargatást, önuralmat, Istenben elmerült életet. A múltja és gyarlósága elkísérte a pusztába, a szent remeték társaságába is. Rómának világvárosi csábításai kettőzött hatással jelentkeztek; a diákkor könnyelműségeit a tisztult és finomult aszkéta lelkiismeret ijesztő nagyoknak látta. „Tagjaimat vezeklő zsák takarta, bőröm kiaszott, a bánkódás megemésztett. A kárhozat félelmében ide száműztem magamat skorpiók és vadállatok hazájába. Mégis lélekben a római táncmulatságokba ragadtattam nem egyszer. Arcom beesett a böjtöléstől, testem szinte halott volt, és mégis égő vágy tüzelt hűlő tagjaimban.” De nem tágított. A remetéknél megtanulta a harcot: „Heteken keresztül étlen-szomjan maradtam. Éjjel-nappal könnyek közt kiáltoztam Istenhez, s vertem mellemet, amíg Isten csendet nem parancsolt a viharnak, és lelkemnek ismét nyugalmat nem adott”.

Az önmagával szemben kíméletlen Szent annál gyöngédebb volt Isten egyéb teremtményeihez. Egy nap oroszlán jelent meg cellájánál, fájdalmas képpel és sebzett lábbal. A Szent kiszedte lábából a tövist, ápolta sebét, a hálás állat ezután hűségesen követte és őrizte jótevőjét. Jeromosnak volt más orvossága is a múlt hazajáró kísértetei és kísértései ellen. A héber nyelv tanulására adta a fejét. Abban az időben az ilyen nyelvet csak mestertől lehetett tanulni és csak nagyon tökéletlen módszerrel. Jeromosnak is annyira nehezére esett, hogy kétségbeesve ismételten abbahagyta. De végre is győzött elszánt akarata: meg kell tanulni azt a nyelvet, melyen a Szentlélek sugalmazta az Ószövetséget. Mintegy két évet töltött Jeromos a pusztában, mikor Antióchiában heves pártharcok keletkeztek, melyek még a remeték csöndjét is fölverték. Jeromos nem látott tisztán. De azt látta, hol van a világosság. „Közösségben vagyok Szentségeddel – írja a pápának – azaz Szent Péter székével. Tudom, hogy erre a Kőszálra van építve az Egyház. Kérem Szentséged utasítását, mit kell tennem. Minden párt a maga részére húz. De én nem győzöm hangoztatni: Aki együtt tart Szent Péter székével, az az én emberem.” Készült is Rómába vissza. Paulin, antióchiai püspök közben pappá szentelte. De ő kikötötte, hogy aszkéta maradhasson. Nem akart egyházmegyei szolgálatot vállalni, mert már akkor tisztában volt vele, hogy neki majd tollával kell szolgálni az Egyházat. Előbb azonban még gyarapítani akarta tudományát. Barátságot kötött a hatalmas eszű Nisszai Szent Gergellyel (március 9.) és Konstantinápolyban tanítványává szegődött Nanziánzi Szent Gergelynek (május 9.). 382-ben végre Rómába ért. Itt a tudós Szent Damazus pápa (december 11.) mindjárt megtette titkárának (ezért ábrázolják bíboros kalappal) és fölszólította, hogy készítse el a Szentírásnak jó latin fordítását. Jeromos neki is fogott a nagy munkának, melyet ezután évtizedeken keresztül fő feladatának tekintett. De nem hanyagolta el a Kalkiszból hozott tudományát sem. Szent aszkéta életének és tudományosságának csakhamar híre ment, és egyre többen jelentkeztek tanítványnak. Ki a Szentírás magyarázásban, ki a lelkiéletben akart tőle oktatást; sokan mindkettőben. Ezek közé tartoztak Szent Paula (január 25.) és Marcella (január 31.) özvegyek. Azonban a római nép körében sokan voltak névleg keresztények, akik mint hírhedt őseik, alamizsnára és ingyen szórakozásra lestek. Ezek zokon vették, hogy az előkelő római nők Jeromos irányítása alatt szigorúbban megrostálják adományaikat. A papság körében is akadtak méltatlankodók. Jeromos, aki természettől fogva érzékeny és önérzetes volt, aztán meg heves dalmata vérét sem tagadta meg, kíméletlenül ostorozta a bajokat. Ezért sokan felzúdultak ellene, különösen jóakarójának, Szent Damazus pápának halála után. A gyanúsítás és áskálódás hamar ott volt fegyvertársnak. Jeromos maga panaszolta: „Akadt nem egy, aki kezet csókolt, s kígyószája, még a kézcsóktól melegen, káromlást sziszegett ellenem. Részvét volt ajkán, káröröm szívében. Egyébként mindnyájan Isten ítélőszéke elé kerülünk, és akkor megválik, ki hogyan élt!” De torkig volt Rómával. Elemi erővel feléledt régi vágya: eljutni a Szentföldre! Csatlakozott Szent Paula lányához, Eusztóchiumhoz (október 27.), miután másik lánya, Szent Blezilla (január 22.) nemrég fiatalon meghalt. Meglátogatták az egyiptomi remetéket a Nitria-pusztában, azután pedig megtelepedtek Betlehemben. Itt Szent Paula két kolostort épített, nők és férfiak számára, a női kolostort ő, a férfiakat Jeromos vezette. Jeromos folytatta aszkéta életét, melyet a Kalkisz-pusztában tanult meg. Emellett azonban páratlan tudományos tevékenységet fejtett ki. Nagy áldozattal tökéletesítette héber nyelvismeretét: egy rabbitól tanult, aki hitsorsosaitól való félelmében éjszakánként jött tanítani és egy leckéért egy aranyat kapott. Lassan befejezte így a Szentírás fordítását, melyet ma is használ az Egyház. Azután iskolát nyitott előkelő fiúk számára és kiterjedt levelezést folytatott a kornak minden kiváló emberével. Föl is keresték kérdéseikkel és kétségeikkel a világ minden tájáról. Nemcsoda! Korának legtanultabb embere volt. Szent Ágoston azt mondja róla, hogy elolvasta az összes könyvet, amiket addig írtak. Azon kívül három nyelven beszélt: latinul, görögül és héberül, ami páratlan volt ebben az időben.

Így történt, amit egy kortársa mond róla: az egész Nyugat a betlehemi egyszerű szerzetespap szavát leste. Ő hallatta is fáradtság és félelem nélkül, mindig, mikor veszélyben látta a katolikus igazságot. Joviniánus megtámadta a szerzetesi és papi szüzességet, sőt kikezdte Szűz Mária méltóságát, Vigilartcius a szentek és ereklyék tiszteletét kifogásolta, Pelágius a krisztusi kegyelem szükségességét támadta meg. Jeromos nem maradt adós a felelettel egyiknek sem. Pedig akkor sok más baja is volt: a jeruzsálemi pátriárkával ellentétbe került. Róma pusztulása (a gótok 410-ben földúlták) mély hazafiúi szomorúsággal és aggodalommal töltötte el; a pelagiánusok felgyújtották a kolostorát, és ő csak hirtelen futással tudta megmenteni életét; jó emberei egymásután meghaltak. S ő, a közel 80 éves aggastyán fiatal lelkesedéssel küzdött ifjúkori eszményeiért, töretlen szellemi erőben 420-ban bekövetkezett boldog haláláig. Tetemei a Santa Maria Maggiore templomban nyugosznak Rómában. „Boldog az az ember, akit te oktatsz, Uram, és törvényedre megtanítasz!” (Zsolt. 93, 12).

† Úr Isten! ki anyaszentegyházadnak a szent iratok értelmezésére Szent Jeromos hitvallót és fő egyháztanítót rendelni méltóztattál: adjad, kérünk, az ő érdemei által, hogy amire szóval és cselekedettel tanított, a te segítségeddel gyakorolhassuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Október 1. – Szent Remig püspök

Szent Remig püspök előkelő gall-római családból származott. Miután tanulmányait szülővárosában, Laonban elvégezte, a közeli Ardennek sziklahasadékai közé vonult, hogy mint remete egészen Istennek szentelje életét. Szigorú vezeklésének hamar híre futott a környéken és csapatostul vonzotta hozzá a tanácsra és vigasztalásra szomjas embereket. A Bennadius püspök halálával árvaságra jutott reimsi hívek is őt kívánták főpásztoruknak. Hiába hivatkozott 22 éves fiatalságára és tapasztalatlanságára, a nép sürgető szava előtt meg kellett hajolnia. 459-ben lépett a reimsi egyházmegye élére és közel 70 évig kormányozta azt. Ez alatt a hosszú idő alatt rengeteg jót tett: vigasztalt, tanácsokat osztott, viszályokat simított el és az új barbár urakkal szemben erélyesen védelmére kelt a bennszülött lakosság érdekeinek. Nem kevésbé fáradhatatlan volt Isten országának terjesztésében: a tévelygőket, bűnösöket és kicsapongókat magukba szállásra, a pogányokat megtérésre sürgette. Ezen a téren legnagyobb eredménye, igazi világtörténeti tette Klodvig frank király megtérítése volt 496-ban. Klodvig megkeresztelkedésének döntő jelentőségét megérezték annak a kornak hű krónikásai is. Följegyezték, hogy a keresztelőre a rheimsi székesegyház páratlan ünneplőbe öltözött: drága, színes szőnyegek borították a falakat és oszlopokat, a templom fényárban úszott, tömjénillat áradt a levegőben, a hatalmas dóm visszhangozta a zsoltárokat, melyeket a papság hosszú menete zengett. Klodvigot ez a szent pompa megfogta. „Atyám, kérdezte a mellette haladó agg püspököt, nem ez-e az Isten országa, melyet kilátásba helyeztél nekem?” „Nem fiam- felelte a szent- ez nem az ország, hanem csak az odavezető út kapuja”. Hogy mi az az út, megmondta neki a kereszteléskor: „Hajtsd meg fejedet, büszke szígamber! (Klodvignak törzsi neve) Aki megalázza magát, fölmagasztaltatik”. A reimsi keresztelővel Remig kitörölhetetlenül beírta nevét a középkori kereszténység történetébe, mert megindítója lett annak a folyamatnak, mely néhány száz esztendő lefolyása alatt Európa új állami, társadalmi és kulturális rendjének kialakulására vezetett. Tüneményes sikereinek magyarázata fényes tudományán, ékesszólásán és nyájasságán kívül tiszteletet parancsoló fellépésében és csodatevő hatalmában is keresendő.

Remig közel száz esztendős korában halt meg. Tetemeit eredetileg a Szent Kristóf-templom kriptájában helyezték szent nyugalomra, innét azonban 1049-ben IX. Szent Leó pápa parancsára a tiszteletére épült bencés apátság templomába vitték át.

† Adjad, kérünk, Mindenható Isten! hogy szent Remig hitvalló és püspök tisztes ünnepe mind áhítatunkat növelje, mind kedvünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Október 2. – Szent Őrzőangyalok

A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) szerint: „Hitigazság, hogy szellemi, test nélküli lények, akiket a Szentírás általában angyaloknak nevez, léteznek. Ezt a Szentírás éppoly világosan bizonyítja, mint az egybehangzó Szenthagyomány.”

Szent Ágoston mondja: „Az angyal (…) hivatalt, nem természetet jelöl. Ha a természete után érdeklődöl, akkor szellem; ha a hivatala után, akkor angyal: mivolta szerint szellem, tevékenysége szerint angyal.” Az angyalok egész létük szerint Isten szolgái és hírnökei. Mivel „állandóan látják az én Atyám arcát, aki a mennyben van” (Mt 18,10), ők azok „akik teljesítik szavát, mihelyt meghallják beszédének hangját” (Zsolt 103,20). Mint tisztán szellemi teremtményeknek, értelmük és akaratuk van; személyes és halhatatlan teremtmények. Tökéletességük fölülmúlja minden látható teremtményét. Ennek bizonysága dicsőségük ragyogása.” (KEK 329–330)

Az őrzőangyalok ünneplése a 16. században alakult ki Spanyolországban, innen terjedt el Európában. A 17. században vált általánossá, a római kalendáriumban 1615-ben vezették be. V. Pál szeptember első vasárnapjára, X. Kelemen a Szent Mihály ünnepe utáni első szabadnapra helyezte az ünnepnapot, amely végül X. Piusz intézkedésére a 20. század elején került október 2-ára, mai helyére.

† Istenünk, te határtalan gondviselő szeretettel szent angyalokat rendeltél, hogy őrizzenek minket. Add meg könyörgő híveidnek, hogy az ő pártfogásukat mindenkor érezzük, és társaságuknak örökké örvendezzünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

november 2022

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
31
1
2
3
4
5
6
Események október

31

Események november

1

No Events
Események november

2

No Events
Események november

3

No Events
Események november

4

No Events
Események november

5

No Events
Események november

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Események november

7

Események november

9

Események november

10

No Events
Események november

11

No Events
Események november

12

No Events
Események november

13

14
15
16
17
18
19
20
Események november

14

No Events
Események november

18

Események november

19

No Events
Események november

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Események november

21

Események november

22

Események november

23

Események november

24

Események november

25

Események november

26

No Events
Események november

27

No Events
28
29
30
1
2
3
4
Események november

28

Események november

29

No Events
Események november

30

No Events
Események december

1