NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Szeptember 1. – Szent Egyed apát

Szent Egyed bencés szerzetes, apát 640 körül született Athénban. Szülei halála után örökségét szétosztotta a szegények között, majd Provence-ban remetéskedett. Itt kolostort alapított, melyben haláláig élt. A szegények, a rászorulók védelmezője.

A hagyomány szerint 720-ban, 1300 éve hunyt el az általa alapított dél-franciaországi monostorban. Ott is temették el. Sírja a középkortól kezdve zarándokok kedvelt célpontja volt, akik egész Európából érkeztek ide. Egyedet a zarándokok védőszentjének is tartották, olyannyira, hogy a neki szentelt templomok ősi zarándokutak mentén emelkednek Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban. A római Sant’Egidio-templom – amely az egész világon elterjedt Sant’Egidio közösség nevét adta – a Trastevere negyedben fontos útkereszteződés helyén épült: a via Aurelia a várost Észak-Európával kötötte össze, a via Francigena és a via della Lungara pedig Szent Péter sírjához vezetett a kikötőtől.

Egyed életére vonatkozóan kevés forrás áll rendelkezésünkre. Annyit tudunk, hogy gazdag ifjú volt, aki Isten keresésére szánta el magát, és messzi szülőhazájából, Görögországból Franciaországba ment. A kevés róla szóló tanúságtétel félénk emberként mutatja be, aki ódzkodott a hírnévtől és a dicsőségtől, mégis hatalmas közbenjáró vált belőle imádsága révén. Útitársai a szegények: koldusok, betegek, az élet hajótöröttjei, megszállottak, földművesek. Legendája szerint amikor remeteként egy barlangban lakott, Isten egy szarvastehenet küldött neki, hogy tejével táplálja őt. Wamba vizigót király egy vadászaton rálőtt a szarvasra, de Szent Egyed a testével fogta föl a nyílvesszőt. A király ezután Egyednek ajándékozta a remeteség területét, ahol ő megalapította kolostorát. A szarvas a telhetetlen ember által fenyegetett természet jelképe, a védtelen teremtést szimbolizálja, amely az ember – jelen esetben a vadászó király – agressziójának van kitéve.

 

Egyed történetét, csodáit a Liber Miraculorum, azaz a Csodák könyve örökítette meg és tette ismertté. Egész Európában a legkétségbeejtőbb helyzetekben fohászkodtak hozzá, akkor, amikor emberi segítségben már nem reménykedhettek. A kétségbeejtő helyzetek szentje. A középkorban különösen a halálra ítéltek fordultak hozzá, hogy megmentse életüket. A századok múltával Szent Egyed híre elhalványult, de emlékét őrzik azok a templomok, amelyeket – különösen Európában – az ő nevének szenteltek. Az a dél-francia monostor, ahol élt és ahol ereklyéit őrzik, nagyrészt elpusztult a katolikusok és protestánsok közötti vallásháborúkban, így emléke már-már feledésbe merült.

A mi időnkben, amelyet a világjárvány jellemez, amikor a szegények és a betegek száma világszerte egyre nő, a jövő pedig bizonytalan, még inkább emlékezünk erre a különleges szentre.

A szentek annak a tanúi, hogy a hit révén minden megváltozhat, ha puszta kézzel küzdünk a gonosz, a nyomor, az erőszak ellen. Olyannyira, hogy – a hagyomány szerint – Egyed átfúrt keze őrizte annak emlékét, hogy megvédte a szarvast a király nyílvesszejétől. Szent Egyed, Sant’Egidio a nevét adta a római alapítású, az egész világban elterjedt Sant’Egidio közösségnek, amely életét az imádságra és a szegények szolgálatára építi.

A Csodák könyve megőrizte azt a rengeteg imádságot, amelyeket a szegények a szenthez intéztek. Ezek egyike így hangzik:

† „Egyed, Isten szolgája, te mindig megszabadítod a foglyokat, a gyengék ereje vagy, kikötő a tengeren hajózóknak, menedéke és védelmezője minden szenvedőnek, jöjj segítségünkre”.

Szent Egyed segítsen minket, hogy azok mellett álljunk, akik segítségre szorulnak ebben a világban.

 

† Szent egyed apát közbenjárása ajánljon minket neked, Úr Isten! hogy amit saját érdemeinkkel megnyerni képesek nem vagyunk, az ő esedezése által nyerjük el. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Szeptember 2. – Szent István király hitvalló

Géza fejedelem fiát, Vajkot 973-ban vagy 974-ben keresztelte meg az országba behívott bajor papok egyike, és a keresztségben az István nevet kapta. A fejedelem a prágai Adalbert püspököt hívta meg fia tanítójául, hogy biztosítsa keresztény neveltetését. Adalbert részesítette Istvánt a bérmálás szentségében, és ő közvetítette 995-ben a Gizellával megkötött házasságát is. Géza halála után, 997-ben a keresztény hit és meggyőződés már mélyen meggyökeresedett Istvánban. Miután legyőzte az ellene lázadó pogány törzsfőket és ezzel egyesítette országát, nagy energiával látott hozzá államalapítói feladataihoz.

Diplomáciai, politikai érzéke és országalapító tevékenysége korának, az egész magyar történelemnek a legnagyobb államférfijává tette. Nagy érdemeket szerzett a magyar katolikus egyház és megszervezése érdekében kifejtett apostoli munkájával is. Szerzetes papokat, elsősorban bencéseket hívott Nyugat-Európából, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait telepítette le. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított, országszerte kolostorokat építtetett. Elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Az államélet berendezése terén sikerült szerencsésen ötvöznie a nyugati elemeket a hazaiakkal.

A magyar állam megszilárdítása érdekében II. Szilveszter pápához folyamodott. A pápa koronát küldött neki, felruházta a joggal, hogy keresztet hordozzanak előtte és a kiváltsággal, hogy püspökségeket alapíthasson, és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki. Istvánt az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták Magyarország első királyává Esztergomban. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz egyházmegyét alapított, köztük két érsekséget Esztergomban és Kalocsán.

Élete alkonyának fájdalmas eseménye volt a trónörökös, Imre herceg halála. Halála közeledtével mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. Negyvenkét évi uralkodás után halt meg Mária mennybevételének napján, akit oly bensőségesen tisztelt, és akinek oltalmába ajánlotta országát. Istvánt az egész nemzet gyászolta. Földi maradványait Székesfehérváron, az általa alapított bazilikában helyezték nyugalomra.

László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében emeltette oltárra. Szent István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is, különösen Scheyernben és Bambergben, valamint Aachenben és Kölnben, ahol ereklyéit is elhelyezték. XI. Ince pápa 1686 novemberében – Buda visszafoglalása alkalmából – az egész Egyházra kiterjesztette ünnepét. 2000. augusztus 20. óta Szent István nem csupán a latin egyház szentje, ortodox szentté avatását elsőként a konstantinápolyi pátriárka, 2007-ben pedig a moszkvai Szent Szinódus rendelte el. Ő az első, akit a nagy nyugat-keleti egyházszakadás óta a Katolikus Egyház és a Görögkeleti Egyház is szentként tisztel.

 

 

† Istenünk, aki Szent István királyt, a te hitvallódat itt a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted, kérünk, add meg, hogy aki a hit terjesztője volt Pannóniában, Egyházad védelmezője legyen a mennyben! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

 

Szeptember 3. – X. Szent Pius pápa, hitvalló

Giuseppe Sarto egy Treviso melletti kis faluban, Riesében született 1835-ben. Apja szegény parasztember volt, aki mellesleg a falu levélhordói tisztét is betöltötte. Szülei örömmel nevelték a kis Beppót, és a plébános is nagyon szerette, mert szívesen és gyakran ministrált neki. Tizenkét éves korától naponta a hét kilométerre lévő Castelfrancóba járt iskolába. Később a páduai szemináriumban kapott helyet, hogy befejezhesse gimnáziumi tanulmányait. Ugyanitt hallgatta a teológiát.

1858-ban szentelték pappá Castelfrancóban. Utána buzgó lelkipásztorként működött, előbb, mint káplán Tombolóban, majd plébánosként Salzanóban. Később Trevisóban kanonok, szemináriumi tanár és a püspök általános helynöke lett.

Ötvenesztendős volt, amikor XIII. Leó pápa 1884-ben kinevezte mantovai püspökké. Tíz évvel később, 1894-ben velencei pátriárka és bíboros lett. Amikor a páduai püspök, Mons. Callegari a Szentszék megbízásából érdeklődött, hogy elfogadná-e a velencei pátriárkai székre szóló kinevezést, ezt táviratozta vissza: ,,Pontosan ez hiányzik nekem. Sarto.”

Tíz évvel később, 1903. augusztus 4-én Giuseppe Sarto velencei pátriárkát megválasztották pápának. A X. Pius nevet vette fel, ,,bízván abban, hogy mindazok a szent pápák imádkoznak értem, akik a Pius nevet erényes életükkel megbecsülték, és határozott szelídséggel kormányozták és védelmezték az Egyházat”.

XIII. Leó pápa (1878–1903) érdeklődése főleg az Egyház külső életére irányult, különösen az egyházi hagyomány és a modern világ közötti összhang megtalálása érdekében. Ezzel szemben az utód, X. Pius pápa minden erejével az Egyház belső megújulása felé fordult. Első enciklikájában (1903) ezt írta: ,,Egész pápaságunk célkitűzése, hogy mindent megújítsunk Krisztusban azért, hogy Krisztus legyen minden mindenben.”

1. Pius pápa a bensőség embere volt, ugyanakkor támogatta az intézményeket és a szervezeteket, ha úgy látta, hogy azok a belső élet kibontakozásának az eszközei. Ebben az értelemben egyik legjelentősebb műve az egyházjog kodifikációja, amelyet megválasztása után az első napon elindított. Azt jelentette, hogy a jogot a megváltozott körülményekhez alkalmazzák, hiszen nagyon sok jogszabály már nem felelt meg az élet elvárásainak. Különösen nagy volt a zűrzavar a házasságjog területén, ezért a pápa az egész jogi anyagból kiemelte a házasságjogot, elsőként ezt vizsgáltatta át, és léptette érvénybe.

Első gyakorlati reformként a pápai udvar, a kúria átszervezéséhez fogott hozzá. Ősrégi hivatali szokások megszüntetésével egyszerűsítette az ügymenetet, bizonyos munkaköröket újra meghatározott, és az egész kúriát az egyszerűség felé mozdította ki évszázados mozdulatlanságából. Abból indult ki, hogy a római egyházmegyének mintaként kell szolgálnia a többi püspökség számára. Látogatásaival sikerült megszüntetnie a visszaéléseket, s lassan meg tudta honosítani a korszerű lelkipásztori módszereket.

Szívügye volt a papok megszentelődése, mert úgy látta, hogy ,,a papnak először saját magában kell megformálnia Krisztust, ha ugyanezt másokban végre akarja hajtani”. A belső megújulás egyre szélesebb körben kezdett hatni: az itáliai püspökök egymás után kezdték látogatni az egyházmegyéjüket, s a szemináriumokban sokkal nagyobb gondot kezdtek fordítani a tudományos képzésre és a növendékek aszketikus nevelésére.

A joghoz hasonló bizonytalanságok és áttekinthetetlenség uralkodott a liturgiában is. X. Pius pápának már velencei pátriárka korában gondja volt az egyházi zene ápolására. Különös figyelmet szentelt a gregorián éneknek. Rómában egyházi zenei főiskolát nyitott, a liturgia kérdéseinek tisztázása érdekében újra kiadta a római misekönyvet és breviáriumot.

1. Pius pápa nem az elvont tudományok embere volt, jóllehet kimagasló szellemi képességekkel rendelkezett. A tudományos kutatás csak annyiban érdekelte, és csak annyiban támogatta, amennyire a vallásos élet számára hasznosnak és szükségesnek látta. Ezért alapította meg Rómában a Biblikus Intézetet a szentírástudomány felélesztése céljából. A bencéseket pedig megbízta a Vulgata új, kritikai kiadásának elkészítésével.

Szenvedélyesen szerette az igazságot, és harcolt is érte. Az Egyház hagyományos tanításától eltérő tant megbélyegezte, határozott és hajthatatlan volt; de a tévedő emberekkel szemben állandóan éreztette atyai jóságát, és nem megtörni, hanem megtéríteni akarta őket.

Az általános elítélés következtében, amely kihatott az Egyház gondolkodására és teológiai tudományára is, egyre inkább megmutatkozott és egyre nagyobb befolyásra tett szert a nem kevésbé veszedelmes integralizmus. Ez a modernizmussal ellentétes irányzat szembefordult az Egyháznak minden olyan alkalmazkodásával, amely kapcsolatot akart találni a modern kultúra pozitív eredményeivel, sőt még a teljesen világi szférákba is be akart avatkozni. Ebből éles, belső egyházi vita robbant ki, amely még a jóérzésű katolikusokban is bizonytalanságot és nem egy esetben eltévelyedést okozott.

1. Pius pápa, akinek gondolkodásában a vallási élet foglalta el a központi helyet, a politikát csupán szükséges rossznak tekintette. Távol akarta tartani az Egyházat az állammal való összefonódástól, sőt a két terület minél szigorúbb szétválasztására törekedett. Röviddel megválasztása után rendeletet adott ki arról, hogy a pápaválasztásba semmiféle világi hatalom nem szólhat bele, nem emelhet tiltakozást, vétót a megválasztandó személlyel szemben. Erre az utolsó példát a saját választása szolgáltatta, mert Ferenc József osztrák császár és magyar király Puzyna krakkói bíboros érsek által vétót jelentett be Rampolla bíborossal szemben, aki a legesélyesebb volt a megválasztásra.

XIII. Leó pápa felfogásával szemben kezdettől fogva tiltakozott az ellen, hogy a klérus, sőt általában a katolikus hívek részt vegyenek a politikai életben.

1. Pius pápa nem volt sem tudós, sem politikus, hanem szívének minden dobbanásával igazi lelkipásztor volt. Ahol csak tehette, kereste a nép közelségét. Nagyon értett hozzá, hogyan kell az egyszerű emberek nyelvén szólnia. Ha prédikált vagy máskor szólt az emberekhez, szava egyszerű volt és világos, s mivel a szívéből fakadt a szó, könnyen megtalálta az utat a hallgatók szívéhez. Lelkipásztori tevékenységében Vianney János volt a példaképe. A képe állandóan ott volt az íróasztalán, és 1905-ben boldoggá is avatta. Oltárra emelte Eudes Jánost és Bécs nagy lelkipásztorát, Hofbauer Kelement.

Amikor a velencei pátriárka pápa lett, minden áldott vasárnap a vatikáni kertben vagy valamelyik vatikáni udvaron a világ minden részéről érkezett zarándokok számára egyszerű katekézist tartott, vagy a napi evangéliumról beszélt röviden.

Különös gondot fordított az Eucharisztiára és a belső életre. A mai liturgikus élet kulcsszava, az actuosa participatio, ‘tevékeny részvétel’, tőle származik. Az volt a célja, hogy ,,a hívek a szentmisét imádkozzák, és ne mise közben imádkozzanak”.

Indítványozta és szorgalmazta a gyakori áldozást. Nemes jelleme magától értetődő egyszerűségben és alázatosságban, kimeríthetetlen szeretetben, jóságban, nagylelkűségben és nem utolsó sorban finom humorban mutatkozott meg, mellyel a merev szertartásosságot is fel tudta deríteni. De ha az ügy úgy kívánta, energikus és kérlelhetetlen volt. Pápasága vége felé közeledve egyre inkább érezte a háború fenyegető veszedelmét.

Kifejezett kívánsága volt, hogy a testét ne balzsamozzák be, de amikor a boldoggá avatáskor felnyitották a sírt, a testét teljes épségben találták! Három évvel később, 1954. május 29-én XII. Pius pápa a szentek sorába iktatta.

Amikor 1903-ban a konklávéra indult, a velencei hívek sírva búcsúztak tőle. Ő így válaszolt nekik: ,,Élve vagy halva, de visszajövök”. És valóban visszatért Velencébe: 1959-ben XXIII. János pápa egy napra visszavitette a holttestét és a lagunák mentén a velencei nép olyan lelkesedéssel fogadta, mintha az eleven pátriárka tért volna haza. Romlatlan teste a Szent Péter-bazilikában, az első bal oldali mellékkápolnában nyugszik. Ünnepét 1955-ben vették fel a római naptárba, szeptember 3-ra, 1969-től Szent Bernát után, augusztus 21-én ünnepeljük.

 

Plébánosként is mindenét elajándékozta, amiről látta, hogy mások hasznát vehetik. Egy alkalommal, mikor már alig volt mit felvennie, az egyik plébános meghívta prédikálni és annyi pénzt adott neki tiszteletdíjként, hogy abból ismét be tudta szerezni a legszükségesebb ruhaneműket. De mire hazaért, üres volt a keze, mert útközben mindent elosztogatott. Akkor a nővére, aki a háztartást vezette, kétségbeesve kért segítséget az egyik szomszédos plébánostól: vegye rá az öccsét, hogy legalább a fehérneműjéhez szükséges vásznat vegye meg.

Az egyik évben, amikor nagyon gyenge volt a termés, egy ismerős jött a plébániára, hogy a szegények számára gyűjtsön. Adott neki húsz zsák kukoricát — de egyebe nem is volt. Mikor az a másik látta, hogy a kamrában nem maradt semmi, csak egy kevéske bab egy kosár alján, megkérdezte tőle: ,,És ezek után miből fog élni?”, a plébános nyugodtan felelte: ,,Legyen nyugodt, a Gondviselés engem még soha nem hagyott cserben!”

Püspökként is állandóan gondja volt a szegényekre.

Igen nagy terhet jelentett számára a háború közeledése. Mélységesen megdöbbent, amikor megkapta a háború kitörésének hírét. Amikor az osztrák követ azt kérte tőle, hogy áldja meg a monarchia fegyvereit, azt felelte: ,,Én nem a fegyvereket, hanem a békét áldom meg!”

 

† Istenünk, ki Szent Pius pápát égi bölcsességgel töltötted el, hogy védelmezze a katolikus hitet és mindent megújítson Krisztusban, engedd kegyesen, hogy tanítását és példáját követve elnyerhessük örök jutalmadat!

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
26
27
28
29
30
1
2
Események szeptember

26

Események szeptember

30

Események október

1

No Events
Események október

2

No Events
3
4
5
6
7
8
9
Események október

3

No Events
Események október

4

No Events
Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
Események október

7

No Events
Események október

8

No Events
Események október

9

No Events
10
11
12
13
14
15
16
Események október

10

No Events
Események október

11

No Events
Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
Események október

14

No Events
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
17
18
19
20
21
22
23
Események október

17

No Events
Események október

18

No Events
Események október

19

No Events
Események október

20

No Events
Események október

21

No Events
Események október

22

No Events
Események október

23

No Events
24
25
26
27
28
29
30
Események október

24

No Events
Események október

25

No Events
Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
Események október

28

No Events
Események október

29

No Events
Események október

30

No Events
31
1
2
3
4
5
6
Események október

31

No Events