NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Október 31. – Szent Wolfgang püspök

Szent Wolfgangra hálával és szeretettel illik gondolnia minden magyar katolikusnak. Nemcsak azért, mert elsőnek ő gyújtotta meg nálunk az evangélium világosságát, hanem azért is, mert ő nevelte számunkra az első magyar királyasszonyt, Boldog Gizellát, a liliomos Szent Imre herceg édesanyját. De e magyar vonatkozásokon túl tisztelettel illik föltekintenünk alakjára azért is, mivel talán valamennyi kortársánál szebben alakította ki magában a tökéletes szent eszményképét.  

924 táján született a sváb törzs földjén. Előkelő és jámbor szülei különös gondot fordítottak gazdag szellemi képességeinek kifejlesztésére. Ezért már kisgyermek korában egy világi papot tartottak mellette, tízéves korában pedig a híres reichenaui bencés kolostorba küldték továbbtanulás céljából. Tanulmányait a würzburgi káptalani iskolában folytatta. Az éleseszű ifjú olyan rohamosan haladt előre a tudományokban, hogy Martianus Capella egyik homályos helyének értelmezésében magán mesterén is túltett. Ezzel azonban annyira magára vonta a hiú tanár gyűlöletét, hogy ez egyszerűen eltiltotta őt előadásainak hallgatásától. Magánúton folytatta tanulmányait, olyan sikerrel, hogy idővel a legkitűnőbb mesterek egyikévé lett. Mikor tehát barátját, Babenbergi Henriket 956-ban trieri érsekké választották, ő is vele ment és örömest magára vállalta az ottani iskola vezetését. Arra azonban nem volt kapható, hogy előkelő és jövedelmező egyházi állást vállaljon. Már nyolcadik éve nevelte a trieri egyházmegye fiatal papi nemzedékét, mikor barátjának korai halála ismét vándorbotot adott a kezébe. Egy időre Szent Brúnó kölni érsek udvarában húzta meg magát, majd a svájci Einsiedelnbe indult, hogy ott régóta érlelődő elhatározásának megfelelően Szent Benedek fiai közé lépjen és mint szerzetes egészen Isten szolgálatába álljon. Szerzetesi minőségében ugyanolyan lendülettel vetette magát kötelességei teljesítésébe, mint előbb tanuló és tanító korában, különösen amióta Szent Ulrik augsburgi püspök kezéből felvette az egyházi rend szentségét (968). Így nem csoda, hogy híre hamarosan túlszárnyalta a kolostor falait. Az emberek valósággal özönlöttek hozzá. Wolfgangnak terhére volt ez a nagy népszerűség, ezért mindenáron szabadulni igyekezett tőle. Erre legalkalmasabb módnak a hithirdetést gondolta. A bajor hercegségen túl ott feküdt a pogány magyarok országa, akik kicsivel korábban még oly félelmetes ostorai voltak a nyugati kereszténységnek. Nem sokáig habozott. Miután apátjától és Piligrin passaui püspöktől a kért engedélyt megkapta, 971-ben nekivágott a rettegett hírű országnak. De működését nem sok eredmény kísérte. Hiszen Magyarországon abban az időben még Taksony vezér uralkodott, az elmékben még nem derengett fel a keresztény vallás fölvételének parancsoló szükségessége. Emiatt működése jórészben meddő maradt. Mint életírója írja: „a régi tévelyek bozótjait kiírtotta ugyan és az elvadult szívek terméketlen földjét feltörte az evangéliumi ekével, de a hit magvának elvetésén hiába fáradt.” Különben is csak rövid ideig maradt nálunk. Piligrin püspök ugyanis, mikor látta, hogy „terméketlen barázdákra vesztegeti munkáját”, már a következő esztendőben hazarendelte. Éppen akkoriban történt, hogy a regensburgi egyházmegye Mihály püspök elhalálozásával árvaságra jutott. A papság és a nép mindjárt a temetés után az agg Ottó császár biztatására egyhangúlag Wolfgangot kívánta főpásztornak. Az alázatos szent valósággal megrettent arra a gondolatra, hogy belőle püspök legyen. Mindent megpróbált, hogy elhárítsa, de utoljára is kénytelen volt meghajolni a császár és a nép akarata előtt.  

A püspökség külsőleg jóformán semmi változást sem idézett elő Wolfgang szigorú életében. Továbbra is egyszerű bencés ruhában járt, húst évszám nem evett, kemény deszkán hált, ételben, italban és alvásban ezentúl is a legszigorúbb önmegtagadást gyakorolta, dolgozni pedig talán még többet dolgozott, mint szerzetes korában. Legfőbb gondjának az igehirdetést tekintette. Ha megjelent valahol, első útja rendszerint a szószékre vezetett. Prédikációi egyszerűségükkel, magvasságukkal és kenetükkel olyan ellenállhatatlan vonzóerőt gyakoroltak, hogy aki egyszer hallotta, az nem akart többé elmaradni. Amilyen lelkiismeretességgel dolgozott ő maga, ugyanolyan odaadást kívánt papjaitól is. Hivatalos látogatásai alkalmával nem győzte eleget inteni őket igehirdetésre és a szentségek kiszolgáltatására. Még nagyobb nyomatékkal figyelmeztette őket a szent tisztaság erényének ápolására. Hasonló körültekintéssel járt el a szerzetesi fegyelem helyreállítása és megszilárdítása tekintetében. Mivel a regensburgi püspök eddig egyúttal a Szent Emmeram-kolostor apátja is volt, és mivel ebből a kettősségből nem ritkán kellemetlen súrlódások támadtak, ő mindjárt püspöksége elején bölcsen elválasztotta a két intézményt egymástól és eddig közösen bírt javaikat igazságosan megosztotta. Egyházmegyéje egyéb kolostorait (Weltenburg, Mallersdorf, Mondsee, Niederaltach), melyek az előző évtizedekben nagyon sokat szenvedtek a kalandozó magyaroktól, szintén rendbe hozta. Csak a két regensburgi apácakolostor, az Obermünster és Niedermünster reformjával nem tudott boldogulni. A két zárda lakói arra hivatkoztak, hogy ők nem apácák, hanem kanonoknők, és ezen a címen kelleténél több szabadságot engedtek meg maguknak. A szent püspök, mikor látta, hogy minden fáradozása hiábavaló, úgy oldotta meg a kérdést, hogy egy harmadik zárdát alapított (Mittelmünster) szigorúan Szent Benedek szabályzata alapján, melynek példája aztán idővel a másik kettőt is életrendjének megjavítására indította.  

A püspök mellett változatlanul tovább élt Wolfgangban a lelkes tanító és tudós is. A káptalani és kolostori iskolákra úgy vigyázott, mint a szeme fényére, gyakran fölkereste őket és hosszasan elbeszélgetett tanítványaikkal, hogy személyesen győződjék meg előrehaladásukról. A tanítás és a tudomány céljaira drága pénzen könyveket másoltatott és vásárolt, a Szent Emmeram-kolostorban külön könyvtárhelyiséget rendeztetett be és minden igyekezetével azon volt, hogy papjait rászoktassa az olvasásra. Ebben a tekintetben is maga adta a legjobb példát: délutánjainak jó részét olvasással és írással töltötte. Különösen szívesen foglalkozott tanító és épületes művek írásával, illetve másolásával. Nemcsak magának, papjainak és szerzeteseinek, hanem híveinek is élt. Ezek között pedig a szegényeket és ügyefogyottakat tette első helyre. Irgalmas szeretetének nem volt határa. Naponta számtalan szegényt látott asztalánál és mindig maga nézett utána, hogy mindenki megkapja a magáét. Éhínség idején megnyitotta csűrjeit és megengedte, hogy minden szűkölködő annyit vegyen belőlük, amennyit jónak lát. Szociális téren legkiemelkedőbb tette a magyaroktól elpusztított Ostmark (Ausztria) gyarmatosítása és benépesítése volt, mert ezzel nemcsak sok száz szűkölködő családot segített tisztességes megélhetéshez, hanem irányítólag nyúlt bele Közép-Európa sorsának alakulásába is. Végül előkelő állásának megfelelően az országos politikából is kivette részét. Hűséges híve volt a szász uralkodó családnak és még a legnehezebb viszonyok közt is rendületlenül kitartott mellette. Mikor Civódó Henrik bajor herceg pártot ütött II. Ottó császár ellen, ő inkább az Attersee melletti Falkenstein várába húzódott, csakhogy ne kelljen dinasztikus érzésével összeütközésbe kerülnie. Önkéntes számkivetése öt esztendeig (980-84) tartott. Utána azonban ismét olyan jó viszonyba került a megjuhászodott herceggel, hogy az valamennyi gyermekét őrá bízta nevelés céljából. Wolfgang emberül megfelelt ennek a feladatnak is, mert a hercegi gyermekekből szentet (II. Henrik császár), boldogot (Gizella királyné), püspököt (Brúnó) és apátnőt (Brigitta) sikerült nevelnie.  

A fáradhatatlan apostol már hetvenedik életévén is túljárt, mikor az ausztriai Pöchlarn környékén hirtelen súlyos láz tört ki rajta. Halálos betegen a felsőausztriai Pupping faluba vitette magát, ott Szent Othmár kápolnájában nagy buzgósággal meggyónt és fölvette az utolsó kenet szentségét. Betegségének gyorsan híre futott, a kápolna előtt százszámra tolongtak az emberek, hogy még egyszer láthassák őt. Kísérői azonban súlyos állapotára való tekintettel senkit sem akartak beengedni hozzá. De ő így szólt hozzájuk: „Engedjétek be az embereket. Hiszen nem a halált, hanem a bűnt kell szégyenlenünk. Lám az Úr sem szégyellt ruhátlanul meghalni a keresztfán. Úgy illik, hogy a püspök nyilvánosan váljék meg az élettől, hogy példájában mindenki lássa, mit kell életében kerülnie és halálában rettegnie. Legyen kegyelmes az Úr hozzám szegény bűnöshöz most és mindenkihez a maga idejében”. E szavakkal örökre lehunyta szemeit 994. október

31-én. Tetemeit az előtte oly kedves Szent Emmeram-templom kriptájába szállították át. Ma is ott nyugszanak abban az ékes mívű ereklyetartóban, melyet 1894-ben, halála kilencszázadik évfordulójának emlékére készítettek. Wolfgang ma is a legtiszteltebb szentek közé tartozik. Népszerűségét bizonyítja az a tömérdek templom, kápolna, oltár, kép, szobor, község, hegy, tó stb., mely most is az ő nevét viseli nemcsak a német nyelvterületen, hanem azon túl is.

† Úr Isten! ki Szent Wolfgang püspököt nekünk az örök üdvösség szolgájául rendelted, adjad, kérünk, hogy akit az örök élet mesteréül bírunk a földön, közbenjáróul is bírhassuk a mennyekben. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

 

November 1. – Mindenszentek

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes Szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

Mindenszentek ünnepe, Mindszent (latinul festum Omnium Sanctorum), a megdicsőült Egyház ünnepe. Mindenszentek napján mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt (Jel. 7, 9-10) a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Ide tartoznak az életszentség hírében meghaltakon kívül mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a Mennyországba. Mária a Mindenszentek Királynéja.

Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünnepelendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827–

844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.

„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat”

 

– halljuk az ünnepi mise könyörgését Mindenszentekkor. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház. Imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk, hogy életünkben itt és most van lehetőségünk arra, hogy kövessük Jézust, hogy azon az úton járjunk, amelyet Ő mutatott meg nekünk.

A magyar népi kalendáriumban a cselédfogadás, bíróválasztás, tanácsújítás napja, Szent Márton napjának, sőt az egész télnek rámutató napja. A halottak napjának előestéje, ezért sokan kimennek a temetőbe vagy otthon gyújtanak gyertyát a halottakért. Általános dologtiltó nap. Tilos a földmunka, a répa és krumpli elvermelése, a varrás, mosás, takarítás, meszelés, az élelmiszernek, páldául a káposztának télire való eltevése, néhol nemcsak e napon, de az egész „halottak hetében.  

A csíkszentdomokosiak Báthori András bíboros halálának évfordulóján,

Mindenszentekkor engesztelő körmenetet tartanak, arra a helyre, ahol Ördög Balázs és Nagy Kristály András 1599. november 3-án megölte a bíborosfejedelmet. A búcsújárás indítéka az volt, hogy VIII. Kelemen pápa (1592-1605) a történtek miatt a községet egyházi fenyíték alá helyezte és penitenciaként száz napig tartó böjtöt rendelt el. A böjtölés a Mindenszentek-napi önként vállalt engesztelő körmenetben folytatódott. Az engesztelő áhítatot “Báthori-síralmával” fejezik be.  

Csíkdelnén Mindenszentek ünnepén egy kemence apró kenyeret sütnek; még melegen átalvetőbe teszik és a templom előtt imádkozó szegényeknek kiosztják. A szegények könyörögnek az adományozók halottjaiért. Azt tartják, hogy a halottak ilyenkor a hozzátartozók kapuinál állnak, és ha nem adnak a szegényeknek, sírva mennek el onnan.  

Kászonújfaluban a szegények számára sütött cipót “Isten-lepényének”, másutt “halottak lepényének” nevezik. Ajnádon a sírokat feldíszítik, egyesek még ágakat is tűznek a sír fölé.  

Mielőtt elhagynák a temetőt, az elfelejtett lelkekért is imádkoznak. A temetőkert kijáratánál egy kerek, szegekkel kirakott asztalka áll. Ide tűzik az elfelejtett lelkeknek szánt gyertyákat.  

Míg a Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a reformátusoknál nem egyházi ünnep sem a Halottak napja, sem a Mindenszentek, mert helytelennek ítélik a katolikus halotti kultuszt, és a katolikus szenteket sem ismerik el. Az evangélikusok megtartják a Halottak napját, de a Mindenszentek ünnepét nem, bár elismerik a szentek létezését. A reformátusoknál a Halottak napi szokások a gyertyagyújtás és sírgondozás új keletű és katolikus hatásra kialakult szokás.  

Sok európai országban szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak Mindenszentek napján, illetve a Halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél, a mindenki keresztjénél” elimádkozzák a Mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is a család halottaiért. Nálunk a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nemcsak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem hívők is átvették. Mivel a krizantém fehér és színes változatai Mindenszentek és Halottak napja körül nyílnak, Magyarországon leginkább ez a virág az, amivel a sírokat díszítik. Az Ipoly menti falvakban, ha valaki nem tud elmenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát a halottja tiszteletére. Azt tartják, hogy azért gyújtanak lángot a sírokon, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a gyertyák lángja mellett, illetve visszataláljanak sírjaikba, és ne nyugtalanítsák az élőket. Mindenszentek litániáját mondjuk ezen az ünnepen.

 

Mindenszentek litániája

I. Könyörgés Istenhez

 

 

vagy A:

vagy B:

P. Uram, irgalmazz nekünk!

H. Uram, irgalmazz nekünk!

P. Krisztus, kegyelmezz nekünk!

H. Krisztus, kegyelmezz nekünk!

P. Uram, irgalmazz nekünk!

H. Uram, irgalmazz nekünk!

 

II. Szentek segítségül hívása

 

Szentséges Szűz Mária,* Istennek szent Anyja,

Szűzek szent Szűze,

Szent Mihály, Gábor és Ráfael,** Mindnyájon szent angyalok; * Könyörögj érettünk!

** Könyörögjetek érettünk!

 

Pátriárkák és próféták

 

Szent Ábrahám,*

Szent Mózes,

Szent Illés,

Szent József,

Keresztelő Szent János,

Mennyei Atyaisten,*

Megváltó Fiúisten,

Szentlélek Úristen,

Szentháromság egy Isten, * Irgalmazz nekünk!

Mindnyájan szent pátriárkák és próféták,** * Könyörögj érettünk!

** Könyörögjetek érettünk!

 

Apostolok és tanítványok

 

Szent Péter és Pál,**

Szent András,*

Szent János és Jakab,**

Szent Tamás,*

Szent Máté,

Mindnyájan szent apostolok,**

Szent Lukács,*

Szent Márk,

Szent Barnabás,

Szent Mária Magdolna

Mindnyájan az Úr tanítványai,** * Könyörögj érettünk!

** Könyörögjetek érettünk!

 

Vértanúk

 

Szent István,*

Antiochiai Szent Ignác,

Szent Polikárp, Szent Jusztin,

Szent Lőrinc,

Szent Ciprián,

Szent Bonifác,

Becket Szent Tamás,

Szent Szaniszló,

Fischer Szent János és Mórus Szent Tamás,**

Miki Szent Pál,*

Jogues Szent Izsák és Bréfeuf Szent János,**

Chanel Szent Péter,*

Lwanga Szent Károly,

Szent Perpétua és Felicitász,**

Szent Ágnes,*

Goretti Szent Mária,

Mindnyájan szent vértanúk,** * Könyörögj érettünk!

** Könyörögjetek érettünk!

 

Püspökök és tanítók

 

Szent Leó és Gergely,** Szent Ambrus,* Szent Jeromos, Szent Ágoston,

Szent Atanáz,

Szent Vazul és Naziánzi Szent Gergely,**

Aranyszájú Szent János,*

Szent Márton, Szent Patrik,

Szent Cirill és Metód,** Borromei Szent Károly,*

Szalézi Szent Ferenc, Szent X. Piusz,

* Könyörögj érettünk!

** Könyörögjetek érettünk!

 

Papok és szerzetesek

 

Szent Antal,*

Szent Benedek,

Szent Bernát,

Szent Ferenc és Domonkos,**

Aquinói Szent Tamás,* Loyolai Szent Ignác,

Xaviéri Szent Ferenc,

Páli Szent Vince,

Vianney Szent János,

Bosco Szent János,

Árpádházi Szent Erzsébet,

Sziénai Szent Katalin,

Ávilai Szent Teréz, Límai Szent Rózsa, * Könyörögj érettünk!

** Könyörögjetek érettünk!

 

Világiak

 

Szent Lajos király,*

Szent István király,

Szent László király, Szent Imre, Szent Mónika, Istennek minden szentjei,**

* Könyörögj érettünk!

** Könyörögjetek érettünk!

 

  • Krisztus segítségül hívása

 

Vagy A:

Vagy B:

Légy irgalmas,*

Minden gonosztól,

Minden bűntől,

Az ördög cseleitől,

Haragtól, gyűlölségtől és minden gonosz akarattól,

Az örök haláltól,

Megtestesülésed által,

Születésed által,

Keresztséged és szent böjtölésed által,

Kereszted és kínszenvedésed által,

Halálod és temetésed által,

Szentséges feltámadásod által,

Csodálatos mennybmeneteled által,

A Szentlélek kiáradása által, Dicsőséges eljöveteled által, * Ments meg, Uram minket!

 

Krisztus, az élő Isten Fia,

Aki e világra jöttél,

Aki a kereszten függöttél,

Aki miattunk a halált választottad,

Aki a sírban feküdtél,

Aki a halálból feltámadtál,

Aki a mennybe felmentél, Aki a Szentlelket az apostolokra

elküldötted,

Aki az Atya jobbján ülsz,

Aki eljössz ítélni élőket és holtakat, * Ments meg, Uram minket!

  1. Könyörgések különféle szükségleteknél

 

Vagy A:

 

Vagy B:

Hogy nekünk kegyelmezz, Hogy minket igaz bűnbánatra vezérelni méltóztassál,

Hogy minket szent szolgálatodban megerősíteni és megtartani méltóztassál,

Hogy minden velünk jótevőnek örökkévaló javaidat adni méltóztassál,

Hogy a földnek bő gyümölcsét megadni méltóztassál,

* Kérünk Téged, hallgass meg minket!

 

C (mindig mondandó):

 

 

Hogy nekünk megbocsáss,

Hogy elménket mennyei kívánságokra felindítani méltóztassál,

Hogy a magunk, testvéreink, rokonaink és jótevőink lelkét az örök kárhozattól megmenteni méltóztassál, Hogy a megholt híveknek örök nyugodalmat engedni méltóztassál, Hogy a világot ragálytól, éhségtől és háborútól megőrizni méltóztassál,

* Kérünk Téged, hallgass meg minket!

Hogy az Anyaszentegyházat kormányozni és megerősíteni méltóztassál, Hogy a római pápát és az egész papi rendet a szent vallásban megtartani méltóztassál,

Hogy az egész kereszténységnek egységet adni méltóztassál,

Hogy minden embert az evangélium világosságára elvezetni méltóztassál,

* Kérünk Téged, hallgass meg minket!

  1. Befejezés

 

vagy A:

vagy B:

P. Krisztus, hallgass minket!

H. Krisztus, hallgass minket!

P. Krisztus, hallgass meg minket!

H. Krisztus, hallgass meg minket!

 

Könyörgés

 

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,

Irgalmazz nekünk!

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,

Irgalmazz nekünk!

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit,

Irgalmazz nekünk!

vagy A:

      vagy B:

Úristen, oltalmunk és erősségünk: hallgasd meg Egyházad buzgó könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot: engedd, hogy amit hittel kérünk, azt valóban

     Istenünk, te látod, hogy gyengeségünk mennyire megbénít bennünket. Szentjeid példájával kelts bennünk új erőt szeretetednek szolgálatára.

Krisztus, a mi Urunk által.

elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen Ámen

 

† Örök Mindenható úr Isten! ki megengeded, hogy minden szentek érdemeit egy közünneppel tisztelhetjük, kérünk, hogy miután megsokasítottad szószólóinkat, add meg óhajtott kegyelmök bőségét is. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

 

November 2. – Halottak napja

Egyháztanilag a szenvedő Egyház ünnepe, amit 998 óta tart meg az egyház november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben szenvedő hívekért. Szent Odiló clunyi bencés apát vezette be emléknapként. A 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. Eszünkbe juttatja, amit Szent Gertrúdnak (november 16.) mondott az Üdvözítő: „Minden lelket, amelyet kimentettél a purgatóriumból, úgy fogad Isten, mintha őt szabadítottad volna ki a fogságból, és alkalmas időben megjutalmaz ezért a jótéteményért.” „A holtakért való imádság – mondja Aquinói Szent Tamás – kedvesebb Isten előtt, mint az élőkért való; az elköltözött lelkeknek ugyanis nagyobb szükségük van rá, mert maguk nem tudnak segíteni magukon.”

Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik. Ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére.

Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.  

Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben, a 14. században vált hivatalossá. A halottak napján mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedből áll, Jézus öt sebének emlékezetére. Az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatóriumbeli szenvedéseik enyhítésére katolikus hittételen alapul. Vigasztalást nyújt a hátramaradottaknak, hogy így tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. A halottak napi gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak.

Az eredetileg katolikus ünnepet és népi hagyományait más felekezetek is átvették. Így nemcsak a katolikus hívek ünnepe, hanem a reformáció több felekezete is elfogadta. Az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerték. Az evangélikusok a mindenszentek ünnepét is és a halottak napját is megtartják, abban az időpontban, mint a római katolikusok, bár nem tartozik a fő ünnepek közé. A reformátusok csak szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az elhunytakról. Az ortodox kereszténység ünnepi naptárában több halottak napja is szerepel. A bizánci szertartásban a pünkösd előtti szombaton ünneplik. A halottak napját az anglikán egyházban nem tartják meg. A zsidó hagyományokon belül Mózes halálához köthető a halottakról való emlékezés a legerősebben.

A néphagyományban Mindenszentek napjának estéjét a halottak előestéjének is mondják. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte 1, esetleg 2 óra hosszáig szólnak a harangok. Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor legendavilágában felbukkan. Először Damiáni Szent Péter (†1072) említi.  

A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. Ilyenkor a régi öregek nem szoktak kint a szántóföldön dolgozni, földmunkát végezni. Helyette őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor.  

Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a templomba litániára.  

Miklósfán halottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek.  

Jászladányban a hívek mindenféle élelmet szoktak a templom előtt felhalmozni, amelyet valamikor a koldusbíró osztott ki a koldusok között. Az égő kis gyertyákat itt az ablakba rakják ki. Sajátos újabb szokás, hogy a hősök emlékművénél este a 4 világtáj irányában 4 koporsóforma rácsozatot állítanak föl. Az ismeretlen, messze sírokban porladozó katonák emlékezetére hozzátartozóik gyertyát gyújtanak, és e rácson helyezik el. E hagyomány azonban régibb.  

Piliny palóc faluban a temetői nagy kereszt alján van egy négyszögletes lapos kő. Ezen szokták emberemlékezetet meghaladó idő óta az ismeretlen helyen v. idegenben nyugvó falubeliekért meggyújtani a gyertyákat.  

Szurdokpüspöki hagyomány szerint Halottak napjára következő reggel az asszonyok kendőbe kötött babot, lencsét, lisztet visznek a templomba, ott egy kiterített abroszra öntik, és mise után a szegényeknek adják.  

A síroknak az ünnepen való fölvirágozása, a sírkeresztek megkoszorúzása katolikus népünk körében alig több, mint 150 éves szokás. A szokás a szegedi magyarság körében a 19. sz. I. felében vált a bevándorolt német polgárság hatására mind általánosabbá. Aki a sírról virágot szakít, azt budaörsi német hiedelem szerint a halott elviszi. A halott sírjára helyezett égő gyertyát Tápé idősebb népe szerint nem szabad máséra áttenni, ott égetni, mert akkor annak a halottnak bűne, bűnadóssága, akinek sírjáról elvitték a gyertyát, ennek a lelkére száll át.  

† Minden hívek teremtő és megváltó Istene! a te szolgáid és szolgálóid lelkeinek bocsásd meg minden vétkeiket, hogy amely engedelmet mindenkor óhajtának, az ájtatos könyörgések által megnyerhessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökké. Ámen.

 

 

November 3. – Szent Hubert püspök

Lüttichi Szent Hubert Szent Lambert püspök tanítványa, 703 vagy 705-től utódja a maastrichti püspökségben. Egyházmegyéje területén az utolsó pogányokat is megtérítette. 718. december 24-én Szent Lambert ereklyéit Maastrichtből Liégebe vitette át. 

Élete utolsó hónapjaiban egy horgászaton megsebesült, betegen még elindult egy templomszentelésre, de útközben meghalt Tervueren-ben 727. máj. 30-án. Testét a liége-i Szent Péter templomban temették el. 743-ban fölnyitott sírjában teljesen épen találták a testét. 825-ben ereklyéit átvitték az andoge-i (Ardennek) apátságba, melyet hamarosan róla neveztek el. A 12. században készült arany ereklyetartóját 1568. október 15-én egy lázadás alkalmával elpusztították. 

Tisztelete Északnyugat-Európában terjedt el. A 15. századtól keletkezett legendája szerint előkelő család elkényeztetett fia volt. Aquitániában, grófi családból született, Heristali Pipin udvarában szolgált, mint őrgróf. Nagyon szeretett vadászni. Egy nagypénteki vadászatán az Ardennek erdejében megjelent neki egy szarvas fénylő kereszttel az agancsai közt, egy égi hang megtérésre szólította föl. Megtérítette és remete életre bírta az addig könnyelmű grófot. 2 év múlva meghalt a felesége, Hubert pedig remete lett, majd Rómában a pápa szentelte püspökké. Felszentelésén az angyalok vitték neki a szentelési öltözékből hiányzó stólát. 

A 10. század óta a vadászok védőszentje és a legnépszerűbb szentek egyike. A vadászok, lövész céhek, erdészek, kohászok, csengettyűkészítők, mészárosok, szűcsök és tímárok védőszentje, a kutyákat veszettség ellen védő szent, a sebet a megszentelt Hubert-kulccsal égetik ki.

Kutyaharapás, kígyómarás ellen kérik oltalmát. Az agancsai között feszülettel megjelenő szarvast Szent Euszták legendájában is megtaláljuk. A 15-18. században Eusztákhoz hasonlóan – és tőle nem mindig megkülönböztethetően – vadászként vadászkürttel, vadászkéssel, karddal és kutyával, agancsa között feszületet hordozó szarvas előtt térdelve (A. Dürer rézmetszet, id. Jan Brueghel, Berlin-Dahlem, 1600 k.) vagy püspökként pásztorbottal ábrázolták. (A hasonlóan ábrázolt Szent Eusztáknál hiányzik a püspöki méltóságra utalás.) 

Magyarországon Hubert tiszteletében az Árpádok csodaszarvas-hagyományának is volt szerepe.   Csákvár (Eszterházyak) népe az Euszták-kápolnánál, Szent Hubert napján gyülekezett össze, ahol vadászati és céllövészeti versengés, majd mulatság folyt. Az uraság ekkor jutalmazta meg legjobb vadászait, erdőőreit, és itt hozta nyilvánosságra azoknak nevét is, akiket előléptetett. Szent Hubert tiszteletére a bécsi Habsburg-hagyományok alapján, több városban a 20. század elején Hubertus-vadásztársaság működött, a hadsereg lovastisztjei ezen a napon Hubertus-lovaglást rendeztek. Öreg szegedi polgári vadászok úgy tartották, hogy annak a vadásznak nem lesz szerencséje, aki a Szent Hubert napján otthon ül, mert Szent Hubert tiszteletére ki kell menni vadászni. 

 

 

November 4. – Borromei Szent Károly püspök

Mikor az 1576-77. évi pestis kórházzá és temetővé változtatta egész Milánó városát, a végső veszélyben Istennél keresett oltalmat a sanyargatott nép. A város bíboros érseke, Borromeo Szent Károly mezítláb, kötéllel a nyakán, vállán nehéz kereszttel ment az engesztelő körmenet élén. Egy vasdarab hevert az úton. A vezeklő érsek nem vette észre és belelépett. Fölhasította a lábát és folyt a vére. De vérző lábbal is vitte tovább a keresztet. Ment a nyomában, a vérrel jelzett úton papsága és a nép, az a nép, amelynek nem volt sem kastélya, sem villája a vidéken, ahová menekülhetett volna, amely fölélte már mindenét, amelyet a szegénység idekötött a halál városához. Ment, mert az érsek járt előtte. Átvette tőle a bűnbánatot, a megalázkodást, az Isten akaratába való beletörődést. És szívébe zárta a szentet. 

Volt oka rá. Tudták, mint jött vissza a veszedelem hírére, míg mások, a városkormányzó is, menekültek. Látták, hogyan vette kézbe a fejvesztett város ügyeit, hogyan áldozta föl minden pénzét, palotájának, templomainak kincseit, utolsó falat kenyerét. Nem állt meg a kórházak ablakai alatt, mint a magukat féltő orvosok tették, hanem bement és bevitte magával hűséges kapucinusait. Ápolta a betegeket, és akin már földi orvossággal nem tudott segíteni, azt legalább az utolsó útravalóban részesítette. Ahol ő járt, megszűnt a kórházak rémítő el hagyatottsága és a szerencsétlenekbe visszatért a reménység. Tudták róla, hogy napi munkája után sokszor betevő falat nélkül dőlt pihenőre egy kemény fapadon. Kenyerét szétosztotta, ágyát már régen a kórházba küldte. Korábban, mikor megérkezett még haragudtak rá, mert farsangjaikat, a böjtbe nyúló karneváljaikat megrendszabályozta. Most megértették, hogy azt is értük tette, halhatatlan lelkükért. Eddig is látták, hogyan járja az utakat. Egyszer fényes kísérettel, bíboroshoz illően, máskor egyedül, lóháton, és ha az eső verte is, csak megy tovább, odaáll a szegény plébánián a tűzhely mellé egy kicsit szárítkozni és folytatja a vizitációt. Volt idő, hogy megrótták érte: Miért avatkozik bele mindenbe? Most már látják, hogy az atya járt akkor gyermekei után, a jó pásztor a juhai után. A fáról, mely alatt megpihent, a forrásról, melyből ivott, a kunyhóról, ahol meghúzódott, legendák kezdtek szállni szájról-szájra. Látták, amint járta a fegyelmezetlen kolostorokat és nem hátrált meg, ha csukott ajtókra talált, ha felzúdultak ellene a régihez ragaszkodó barátok és apácák. Ahol megfordult, ott megszűntek a botrányok, és nem lehetett többé a barátokról pletykálkodni. Ha kellett, megszűntek a visszaélésekben leledző kolostorok és rendek. Azt a lövést is látták, amit egy magáról megfeledkezett lázadó barát adott le rá, és megdöbbentek féltő gyermeki szeretettel. Az érsek pedig csak tovább imádkozott és kegyelmet próbált kieszközölni az orvtámadó számára. Mikor ezt nem tudta megszerezni, a magukra hagyatott rokonokon iparkodott segíteni. Tudták, hogy háza népét szigorúan rendben tartja, de a bérüket is megadja, és személyes szolgálatot egyiküktől sem fogad el, maga szolgálja ki magát. Hallották, hogy éjszakáit virrasztva tölti könyvei közt, jegyzeteket készít, imádkozik, és hogy a rengeteg munkától evésre is alig jut ideje. Ha az inas beállít hozzá és vacsorára hívja, akkor az érseknek még korán van; ha később ismét hivják, mosolyogva válaszolja, “Most már késő!” Látták hozzá jönni az érseki tartomány püspökeit. Hallottak a diadalkapukról, a fényes fogadtatásokról, amikkel Felső-Itália és Svájc városaiban is megtisztelték. De arról is tudtak, hogy hányszor találkozott apostoli útjain a hegyek között vagy útszéli csárdákban rablókkal, akik megjuhászkodtak előtte. Amint Brescia és Milánó között a martinengoi csárdában is történt. Egy zsiványbanda gyülekezett éjjeli mulatozásra. De a térdenállva imádkozó érsek láttára magukba szálltak a zsiványok és azt gondolták: Itt a jó alkalom a gyónásra! Azonban egyikük sem merte kezdeni. Sorsot vetettek hát és a sors a legöregebb zsiványra esett. Félt a vén gazember a vallomástól, de mégis csak odament.  Ment utána a többi. Másnap pedig valamennyien ott voltak az érsek miséjén fegyvertelenül. Kaptak tőle ajánlólevelet is a hatóságokhoz. Tudták róla, hogy az előző pápának rokona, a mostaninak jóbarátja, és nagy urak, királyok, országok ügyeinek intézője. Mégis mikor megtért útjairól, a vége-hossza nem levő kihallgatásokon csak atyjukat látták benne. Pedig nem is volt öreg ember, a negyvenes éveket kezdte. Igaz, elnyűtte, meggörnyesztette a sok fáradság, arcára rászáradt a bőr az állandó böjtöktől. De a szeme barátságos szeretettel fénylett. Kezét fölmarta, kisebesítette a téli hideg, de azért érezték mennyi erő és melengető jóság van benne. A szava is melegen, vigasztalón csengett. Az urak pedig tudták, hogy hatalmas, parancsoló egyéniség, akivel nem ajánlatos ujjat húzni. Célkitűzésében a legtisztább eszményt nézi, és ha egyszer ráadta magát valamire, következetesen véghez is viszi, megvan hozzá a szívóssága és diplomáciai művészete. Mégis mindig úri lovagiassággal és nagylelkűséggel harcol. Az ilyet nem lehet legyőzni! A milánói hatóságok ugyan megpróbálták. Eddig főpásztor nélkül volt az egyházmegye, érsekei máshol tartózkodtak. A kormányzó maga volt úr a városban és kisajátította az érsek jogait is. Sok összeütközése volt e miatt Szent Károlynak Ayamonte márki városkormányzóval, a spanyol király képviselőjével. A márki nem tartozott az egyenes, nemeslelkű ellenfelek közé. De a ravaszkodásaival csak késleltetni tudta a szent terveit, meghiúsítani nem. A végén őt is meghódította az érsek. Elég későn, de még mindig jókor, a halálos ágyon. Vizitáló úton volt a szent, mikor hallott a kormányzó súlyos betegségéről. Félretette a kellemetlen emlékeket, azonnal a beteghez sietett és az ő karjai közt, Istennel kibékülve, jó keresztény módjára halt meg a kormányzó. 

Azt is el kellett ismerni az előkelő világ embereinek, hogy a bíborostól a tudományok és művészetek sem idegenek. Emlékezetben volt még, hogy fiatal bíboros korában az ő házában gyűltek össze Róma legkiválóbbjai egy magas színvonalú akadémiára. (Az itt elhangzott előadások egy részét Convivium Noctium Vaticanarum cím alatt adta ki Sassi, az Ambrosiana igazgatója 1748ban.) Kiterjedt, előkelő rokonságát szintén ismerték. A legtekintélyesebb családokkal állott rokoni kapcsolatban. A Gonzagákkal, Della Roverekkel, Colonnákkal, Hohenemsekkel. És látták, hogy jól fel tudja használni ezt a hatalmas hátvédet diplomáciai küldetéseiben. De azt is észre kellett venniük, hogy a nepotizmusnak (a hatalmi pozíciók és a vele járó előnyök (vagyon, befolyás stb.) olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben a szakmai szempontok szerint alkalmasabb, felkészültebb, kompetensebb jelentkezőkkel szemben) árnya sem férhet hozzá. A rokoni kötelék inkább akadálynak, mint előnynek számított nála, ha valami hivatal, méltóság, kedvezmény juttatásáról volt szó. Lassan elismerték a vele szemben álló hatalmasságok is, hogy mindenben a lelkek és az Isten országának érdekei vezetik. Harcain, fáradságain keresztül lassan meglátták őt úgy, mint a maga hirdette eszmény megvalósulását: “A püspöknek olyannak kell lenni, mint a hadban álló vezérnek. Valamire való vezér ilyenkor csak széken alszik”. Hadban álló sereg dicsőséges, fáradhatatlan vezére volt. Vezére a harcnak, mely az Anyaszentegyháznak főben és tagokban való, igazi megreformálásáért folyt. Hogy ő volt ez a vezér, mindenki látta. Hogyan lett azzá, annak csak a kegyelemosztó, fölséges Isten a megmondhatója. Mert ebben a megújulásért folytatott harcban csak egészen szent, egészen feddhetetlen, nem a test és vér ösztönéből, hanem az Istenből született lélek lehetett vezér. 

Már pedig Borromeo Károlyra ránehezedtek korának terheltségei. Igaz, azt beszélik, hogy születésekor (1538. október 2.) az aronai várat csodálatos fényesség árasztotta el. Az egész család, főleg az édesanyja bensőséges vallásos életet élt. Nem volt náluk az a rút családi önzés és stréberség, amit annyi más családnál látunk abban a korban. De mégis csak kihasználták azt a hatalmat, amit az Egyházzal való kapcsolatok adhattak. Károly is hétéves korában már egy apátságot kapott a tonzúra (a hajnak a fej hátsó részén, kerek alakzatban történő lenyírása vagy kiborotválása) mellé. Huszonharmadik évében volt, mikor anyai nagybátyja, a Medici-családból való IV. Pius lett a pápa. Magához hívta unokaöccsét és bíborossá tette. Nem törtetett Borromeo Károly ezért a méltóságért, megvárta, míg a pápa maga hívta. De örült neki. Egy fiatalember örömével, aki elvégezte a páviai egyetemet, aki nagy tehetséggel, az előkelőség természetes ambícióival, ilyen kedvező auspíciumok (előjel, kilátás) mellett indul neki az életnek. A legjobb partikat nézte ki nővérei számára, ezekkel a házasságokkal emelte családja tekintélyét. Gyűjti a műkincseket, elegánsan öltözködik. Szívesen vadászik, sakkozik. Jár a társaságokba, zenél. Mind örömmel csinálta. A veleszületett előkelőség és finomság megóvja az eltévelyedésektől. Örül az ezer skúdóknak (aranynak), de tud belőlük bőkezű lenni, és a sakkban nyert pénzt is szegény apácáknak adja. Ha mosdatlan szájjal kezdenek valahol beszélni, a legelőkelőbb ház asztalától is fölkel. Mindenki úgy nyilatkozik róla, hogy fiatal kora dacára sem hoz szégyent a bíborra. Már beleélte magát fényes helyzetébe, mikor hirtelen meghalt az öccse, Frigyes gróf, az öreg pápának és a fiatal bíborosnak, az egész családnak legfőbb reménye.  Megérintette már az Isten kegyelme. A család reménye őbenne volt. Biztatták házasságra bíboros létére, mert nem volt még áldozópappá sem szentelve!  Erre elment és titokban pappá szenteltette magát 1562 augusztusában. Nagybátyja, a pápa is rossz néven vette eleinte a dolgot, de a történteken nem változtathatott. Ezért hát még ugyanazon év december 7-én püspökké szenteltette. Külsőleg alig változott a bíboros élete. De egész lelke egyre tisztábban, földi, családi érdekektől mentesen irányult az Isten országának ügyeire. Magán tapasztalta, mit jelent az, ha az Egyház vezetőit családi érdekek vezetik, és mit, ha híveiktől el vannak szakadva. 1560 óta volt már kinevezve milánói érsekké és még nem látta, mint érsek érseki városát. Látta a nepotizmusnak, a gazda nélküli püspöki székeknek veszedelmét és a kor számos egyéb visszaélését, és minden erejével ellenük fordult. Értékelni tudta azt a munkát, amit a trienti zsinat eddig is végzett a visszaélések megszüntetése érdekében. De a zsinat még nem volt befejezve. Szünetelt, pedig sok elintézni valója akadt volna. Szorgalmazta hát a pápánál az új összehívást, s az előkészítő diplomáciai lépéseket megtette. Össze is ült a zsinat és szerencsésen befejeződött (1563. december 4.) Borromeo bíboros volt a lelke.

Ha nehézségek merültek föl, közvetített a zsinati atyák és pápa között, a világi fejedelmek aggodalmait eloszlatta és megnyerte őket a határozatok végrehajtására. A zsinat után pedig maga lett az “élő Tridentinum” (Tridenti Zsinat), mint kortársai mondták róla. Hogy a holt paragrafusokból élet lett, az ő érdeme. Magán kezdte a határozatok végrehajtását. Kijárta a pápánál, hogy elfoglalhassa érseki székét Milánóban (1565). Főpásztori működése alatt a milánói egyházmegye és érseki tartomány minta lett az egész Egyház püspökei számára. Szemináriumai, egyházmegyei zsinatai, vallásos társulatai, rendszeres hitoktatása mind hatalmas eszközök voltak a katolikus megújulás szolgálatában. Sok katolikus intézményt, ami ma is él, ő alkotott meg először, és tőle tanulták el mások. Nagyszabású főpásztori működése közben egyre bensőségesebb lett lelki élete, erősebb önmegtagadó, vezeklő szelleme. Mert egyre jobban érezte, hogy az Anyaszentegyház megújításához merő emberi akarat és tehetség nem elég. Csak úgy győzi, ha meghallja és megteszi az Úr szavát: “Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát)”. Teljességében látjuk már ezt az Istenből való, bensőséges, aszkétikus életet a milánói pestis idején.  Mire teste a sok munka és önmegtagadás következtében elkopik, lelke teljes szépségében kibontakozva megy át az örökkévalóságba 1584. november 3-án, 46 éves korában. V. Pál pápa 1610-ben avatta szentté. Milánónak azóta van második Szent Ambrusa.

† Anyaszentegyházadat, Úr Isten! Szent Károly hitvalló és püspök állandó pártfogásával oltalmazzad, hogy amiként a pásztori buzgólkodás őt dicsőségessé tette, úgy az ő közbenjárása minket a te szeretetedben buzgókká tegyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

 

November 5. – Szent Imre herceg hitvalló

Szent Imre herceg finomvonású, szűzies arca úgy mosolyog bele a magyar történelembe, mint a kelő nap a májusi reggelbe. Élete beszédes bizonysága annak, hogy nemzetünk már a második keresztény generációban megértette és életprogrammá alakította azt a magasabb aszkézist, mely Nyugat-Európában épp akkoriban borult virágzásba. Az első magyar királyi herceg kereszténységét már ég és föld választotta el nagyapjának és kortársainak látszat kereszténységétől. Az ő vallása már nem kényszerűség parancsolta államérdek, hanem velőkig ható eleven valóság volt. 

Szent Imre az első magyar királyi párnak, Szent Istvánnak és Boldog Gizellának, házasságából született. 1007-ben évet, Székesfehérváron. A keresztségben anyai nagybátyjának és minden valószínűség szerint keresztapjának, Szent Henrik német császárnak nevét kapta, melynek óbajor formájából (Heimrich) csak századok múlva alakult a magyar Emreh, Imreh, Imre név. Mivel a korona öröksége eredetileg nem rá, hanem Ottó nevű bátyjára várt, szülei, a jelekből következtetve, először egyházi pályára szánták. Talán ez volt az oka, hogy nevelésében eleitől fogva a vallásos szempontoknak juttatták a főszerepet. Különösen apja fonta körül nagy szeretettel a kis herceget. A legenda szava szerint nevét nap-nap után beleszőtte imádságába és nem szűnt meg őt Krisztus kegyes pártfogásába és a Szent Szűz édesanyai oltalmába ajánlani. Mikor pedig nyiladozni kezdett értelme, maga szegődött melléje tanítómesterül és maga vezette be a hit ismeretébe és gyakorlatába. Ezt azonban nem annyira szóval, mint inkább példamutatással tette. Mivel országos gondjai nem engedték a szent királynak, hogy fiának magasabb szellemi képzését is maga irányítsa, alkalmas nevelő után kellett néznie. Éppen kapóra jött tehát neki a velencei Szent Györgykolostor apátjának, a tudós és szentéletű Gellért úrnak érkezése (szeptember 24). Gellért úr eredetileg ugyan sokkal messzebbre, a Szentföldre indult, de Razin pannonhalmi apát, Bonipert pécsi püspök és a szent király együttes unszolására végre belátta, hogy kedvesebb dolgot tesz Isten előtt, ha zarándoklás helyett a zsenge magyar kereszténység szolgálatába szegődik. Elfogadta tehát a felajánlott nevelői tisztet. Székesfehérvárról egyenesen Esztergomba ment és ott azonnal megkezdte királyi növendékének oktatását. Mindenekelőtt a latin nyelv ismeretébe vezette be, de valószínű, hogy a szabadművészetek alsó tagozatának másik két tárgyában, az ékesszólástanban és a bölcseletben is alapos kiképzést nyújtott neki. Az ifjú herceg igen fogékony tanítványnak bizonyult. A latin nyelvet például olyan rövid idő alatt és olyan alaposan elsajátította, hogy a zsoltárokat nemsokára együtt zenghette mesterével. Még nagyobb odaadást mutatott a szentek tudományában. Szüleinek és szentéletű mesterének példája minden ékesszólásnál hathatósabb ösztönzés volt számára életének megszentelésére. Ezen kívül apja környezetében nap-nap után alkalma volt találkozni azokkal a nagyszívű és szilárd jellemű férfiakkal, papokkal és szerzetesekkel, akik verejtéküket és vérüket áldozták a magyar kereszténység gyönge palántájának megerősítésére, és akik a clunyi szellem öntudatos mély hitéletét, kemény és férfias aszkézisét igyekeztek meghonosítani a magyar tájakon is. Ilyen hatások alatt gyorsan fejlődött a királyfi vallásos géniusza. A legenda szerint kora fiatalságától kezdve cilíciumot, vezeklő övet hordott és kemény böjtökkel sanyargatta testét. Az imádság, főként a zsoltározás mindennapi kenyere lett. Mikor már mindenki aludni tért ő, minthogy szobájában királyi sarjhoz illően két szál gyertya égett, minden éjszaka felkelt és Istennek zsoltárokat zengedezve virrasztott. Minden egyes zsoltár végén töredelmes szívvel bocsánatért esedezett Istenhez. Édesatyja, mikor rájött erre, a fal hasadékán át óvatosan és nagy titokban többször megfigyelte a dolgot, de háza népe közül senkinek sem szólt róla. A szentek közül különösen a Boldogságos Szüzet fonta körül nagy áhítattal Imre herceg. Nem hiába volt Gellért tanítványa. Róla ugyanis köztudomású, hogy Mária legnagyobb tisztelői közé tartozott és mindenki másnál erősebben közrehatott abban, hogy hazánkban olyan korán meghonosodott és nemzetünk lelkében olyan mély gyökeret vert a Mária-kultusz. Ilyen mester keze alatt a fogékony tanítvány is korán a Mária-tisztelők előcsapatába került. Valószínű, hogy ez a bensőséges figyelem a Szent Szűzre, szűzanyai méltóságára érlelte meg benne a szándékot, hogy maga is szűz testtel és szűz lélekkel fogja szolgálni az Urat.  

Imre egy éjszaka kedvelt szolgája kíséretében a veszprémi Szent György templomba ment áhítatosságát végezni. Imádság közben mindegyre azon járt az esze, mit ajánlhatna fel Istennek, hogy szent fölsége kedvét találja benne. Míg ezen évődött, egyszerre csak vakító fényű világosság töltötte be a templomot és a magasból égi szózat hallatszott: “Gyönyörű dolog a szüzesség! Légy szűz testben és lélekben! Ezt ajánld fel és ebben az elhatározásodban légy állhatatos!” Imrét lelke mélyéig megrendítette a látomás. Mivel nem bízott eléggé magában, imádkozni kezdett: “Én Uram és én Istenem, ki mindent látsz és megsegítesz bennünket emberi gyarlóságunkban, kitől rettegnek a föld fejedelmei, ki a királyokat is halállal sújtod, valósítsd meg bennem tetszésedet”. A kegyelemtől megerősítve még abban az órában örök szüzességet fogadott. Idáig jutott benső fejlődésében az ifjú királyfi, mikor bátyjának korai halála váratlanul nagy fordulatot idézett elő életében. A korona öröksége őrá szállt. A kolostor áhított magánya helyett most már egy kialakulóban levő forrongó állam kormányzásának ezernyi gondja, baja intett feléje. Sürgősen gondoskodni kellett, hogy eddigi túlnyomóan egyházi nevelését megfelelő politikai és gyakorlati ismeretekkel kibővítsék. Erre csak apja vállalkozhatott. Hiszen ő tudta legjobban megítélni, milyen életbevágóan fontos érdekek fűződnek utódjának személyéhez és mennyire rajta áll az egész magyar jövő. Érthető tehát, hogy iparkodott fiában életre kelteni a jó fejedelemhez szükséges tulajdonságokat. Ennek az igyekezetének mindmáig beszédes emléke az “Erkölcsi intelmek könyve” (De institutione morum ad Emericum ducem), mely talán formájában és betűjében nem is, tartalmában és szellemében mindenesetre az ő érett bölcsességét és nemzete jövőjén töprengő gondját tükrözteti. Valóságos politikai végrendelet ez, logikus sorrendű fejezeteiben és kemény veretű mondataiban benne van minden, amit csak egy szíve gyökeréig keresztény apa és országa jövőjén merengő uralkodó mondhat fiának és majdan utódjának. De apján kívül más politikai ihletője is volt Imre hercegnek, a környezet, melyben élt. Mert az esztergomi királyi udvarban szent papokon és szerzeteseken kívül állandóan volt alkalma érintkezni azokkal a világi urakkal is, akik éppoly nélkülözhetetlen oszlopai voltak a dolgok új rendjének, mint a püspökök és apátok. Azután az öregek mellett ott voltak a fiatalok, a kortársak, akikkel együtt gyakorolt a lovagi ügyességekben és a középkor legnemesebb sportjában, a vadászatban. Mert Szent Imrét csak a liberális kor hamis történet szemlélete tette meg világgyűlölő, ványadt testű és beteges ifjúnak. Sőt. Annyira át tudta érezni jövő királyságának érdekeit, hogy még súlyos és fájdalmas áldozatot is kész volt értük vállalni. Így mikor az I. Konrád német császár részéről fenyegető háború égetően sürgőssé tette valamelyik szomszédos hatalom szövetségének megnyerését, apja unszolására nem vonakodott feleségül venni II. Mieskó lengyel király lányát. Hogy azonban fogadalmához is hű maradjon, megegyezett ifjú hitvesével, hogy nem, mint házastársak, hanem mint testvérek élnek majd együtt. A gondos és sokoldalú nevelés eredményeként Imre herceg már huszonnégy éves korában kész szent és érett férfi volt. A hagyomány szerint apja már éppen azzal a gondolattal foglalkozott, hogy átadja neki helyét, mikor egy véletlen vadászszerencsétlenség 1031. szeptember 2-án szebb hazába szólította. Földi korona helyett tehát mennyei babér szállt homlokára. Betelt rajta az írás szava: (“Istennek tetszvén, kedvessé lett, és a bűnösök között élvén elvitetett. Elragadtatott, hogy a gonoszság el ne változtassa értelmét, vagy hogy a tettetés meg ne csalja az ő lelkét… Rövid időn vége lévén, sok időt töltött be; mert kedves volt Istennek az ő lelke; azért sietett őt kivinni a gonoszság közül”. (Bölcs. 4, 10 – 14.) 

Szent István a székesfehérvári bazilikában helyezte örök nyugalomra fiának drága hamvait. Itt is nyugodtak egészen 1083-ig. Ekkor egy nyilvánvaló nagy csoda hatása alatt oltárra emelték. Történt ugyanis, hogy egy Konrád nevű remete súlyos bűneire bocsánatot keresve többek közt Szent István sírjához is elvetődött. De a szent király álmában megintette őt, hogy inkább fiának, Imre hercegnek közbenjárását kérje, mivelhogy “ő azok közül való, akik Isten trónja előtt új éneket énekelnek, melyet senki más, aki nem szűz, nem énekelhet”. A remete szót fogadott, és a szent herceg sírjánál csörömpölve lehullottak a tagjaira rakott láncok, és a papírról, melyre a pápa bűneit felírta, eltűnt az írás. Ettől kezdve a magyar nemzet, mint szentet kezdte tisztelni a tisztaságával tündöklő királyfit.

† Úr Isten! ki az ifjúság virágával ékeskedő Szent Imrét szentjeid társaságába felmagasztaltad, adjad kérünk, hogy akit magad iránt buzgóvá tettél, ugyanannak nálad örökös segedelmét érezzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

 

November 6. – Szent Lénárd hitvalló

Szent Lénárd hitvalló régi frank nemesi család sarjaként I. Klodvig frank király udvarában élt, majd Szent Remig (október 1.) tanítványa lett. Huzamosabb buzgó lelkipásztorkodás után kolostorba vonult, majd Aquitániában remetéskedett és Limoges mellett megalapította a híres niblaki kolostort. Remetesége nem akadályozta meg a buzgó igehirdetésben és börtönlátogatásban. Szavának, imádságának erejét csodák nyomósították. Az aquitániai herceg vajúdó feleségét és gyermekét imádsága megmentette a biztos haláltól. A raboknak, kiket folyton látogatott börtöneikben, bilincsei nem egyszer lehullottak. Ezért a szülő asszonyok és foglyok védőszentje. Franciaországban, Dél -Németországban és

Ausztriában a legnépszerűbb szentek egyike. Tiszteletét különösen a ciszterciek terjesztették.

† Kérünk téged, Úr Isten! nyisd föl Szent Lénárt közbenjárására szemeinket, hogy lássuk, mily szerencsétlenné tesz a bűn, és attól magunkat megőrizzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

november 2022

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
31
1
2
3
4
5
6
Események október

31

Események november

1

No Events
Események november

2

No Events
Események november

3

No Events
Események november

4

No Events
Események november

5

No Events
Események november

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Események november

7

Események november

9

Események november

10

No Events
Események november

11

No Events
Események november

12

No Events
Események november

13

14
15
16
17
18
19
20
Események november

14

No Events
Események november

18

Események november

19

No Events
Események november

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Események november

21

Események november

22

Események november

23

Események november

24

Események november

25

Események november

26

No Events
Események november

27

No Events
28
29
30
1
2
3
4
Események november

28

Események november

29

No Events
Események november

30

No Events
Események december

1