NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Október 3. – Kis Szent Teréz szűz

Lisieux-i Szent Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az Egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket.

Az édesanya halála után (Teréz öt éves korában) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Karmelbe (a karmeliták házainak elnevezése arra emlékeztetve, hogy a 12. századtól a szentföldi Karmel- hegység a remeték lakhelye lett, akik később rendbe tömörültek), és Teréz is minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencéves korában kérte felvételét a nővérekhez. 1886 karácsonyán élte át a megtérést, ekkor értette meg, hogy Isten a felebaráti szeretetre hívja. 1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, és amikor imádsága meghallgatásra talált, az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megnövekedett a vágy, hogy a bűnösök megtéréséért éljen, „napról napra lelkeket mentsen”. Szinte megszállottan a lelkek utáni vágytól, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a karmelita apácák kolostorába. A Karmel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a pápa is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat. Ágnes anya (Pauline, Teréz nővére) kívánságára 1895-ben kezdte el írni lelki életrajzát.

Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, valamint elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte, azonban magányosság gyötörte és kételyei voltak. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de készségesen ült le a bűnösök asztalához, és szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. Lelki életrajzát halála után

Egy lélek története címmel könyv formában is megjelentették. XVI. Benedek pápa a 2011. április 6-i általános kihallgatáson így beszélt erről a könyvről:

„A szeretet csodálatos történetét mondja el olyan hitelességgel, egyszerűséggel és frissességgel, amely nem tudja nem magával ragadni az olvasót. Ennek a szeretetnek megvan az arca és a neve – a neve: Jézus. Teréz egyike azoknak az evangéliumi „együgyűeknek”, akik hagyják, hogy Isten maga vezesse őket titkainak legmélyére.”

Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Korábban a rá jellemző alázatossággal mondogatta: „Fent a mennyben jót akarok tenni a földön maradottak számára!”, „Meglátjátok, halálom után mindenki szeretni fog engem”. Igaza lett. Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.

    „Az irgalmasság Atyja Krisztus által a Szentlélekben árasztja ki az isteni szeretet tudományát. Ezt az ajándékot a kicsinyek és alázatosak kapják, hogy ismerjék meg és hirdessék az Ország titkait, amelyek rejtve vannak a tudósok és bölcsek előtt. Élete folyamán Teréz új fényt, rejtett és titkos jelentéseket fedezett föl, és az isteni Mestertől megkapta a szeretet tudományát, amelyet olyan sajátos, eredeti módon fejtett ki írásaiban.” – Részlet II. János Pál pápa Divini amoris scientia kezdetű apostoli leveléből, mellyel egyháztanítóvá avatta Lisieux-i Szent Terézt.

Mit tanít az Egyház legfiatalabb doktora? Mi az ő kis útja?

Az Istenhez vezető kis úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása.

A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez.

A kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte.

    Ez az út a kicsi gyermek ráhagyatkozása, aki félelem nélkül alszik el Atyjának karjaiban.

† Istenünk, te megnyitod országodat az alázatosak és a kicsinyek előtt. Tégy minket a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz útjának bátor követőivé, hogy közbenjárására megnyíljék számunkra örök dicsőséged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

Október 4. – Assisi Szent Ferenc hitvalló

A világon működő sokféle rend közt ma kétségkívül Szent Ferenc negyedik rendje a legelterjedtebb. A többi rendek tagjainak számát legfeljebb ha tízezrekben fejezhetjük ki, addig ez a legmodernebb szerzet milliókat és milliókat számlál. Mert a ferences kultusz finom szálaival fűzi egymáshoz az emberek millióit, akiket nyelv, világnézet és társadalmi állás tekintetében ég és föld választanak el egymástól, de akik egyek abban, hogy áhítatos, lelkes csodálattal tekintenek fel a szegénység apostolára. Ha okát keressük e ritka egyértelműségnek, mindjárt megtaláljuk azt a poverello di Dio-nak, Isten kis szegényének páratlanul kedves és vonzó egyéniségében és legendákkal átszőtt életében.

Szent Ferenc a spoletoi völgy egyik ősi városában, a Subasio-hegy meredek lejtőjéről jól látható Assisiben született az Úr 1182. évében. Apja, Bernardone Péter jómódú posztókereskedő volt, aki különösen a dél-franciaországi Provence-szal állt élénk üzleti kapcsolatban. Provence-ban időzött akkor is, mikor nagyobbik fia született, és éppen ez indította őt arra, hogy hazatérése után a gyermek eredeti János nevét a szebb hangzású Francesco (kis francia) névre cserélje. Bernardone Péter igen nagy reményeket fűzött fia születéséhez, a virágzó üzlet továbbfejlesztését és a családi vagyon megsokszorozását. Ezért mindjárt felcseperedése után maga mellé vette őt az üzletbe. Ferencnek azonban nem volt ínyére a kereskedői pálya, ő inkább fényes lovagi jövőről álmodozott. Dolgát becsületesen elvégezte ugyan, de a lelke másfelé járt. Mikor leszállt az est, a boltból egyenest hasonló gondolkodású cimborái vidám társaságába sietett, szinte naponta dús lakomát ült velük, utána pedig hangos nótaszóval és lantpengetéssel végigjárta a városka utcáit. Ilyenkor valósággal sugárzott az életkedvtől és az örömtől. A legszebb dalok az ő ajkán fakadtak, a legszellemesebb tréfáknak és csínytevéseknek ő volt a kieszelő mestere. Azonban közönségessé és frivollá sohasem vált, sikamlós vagy kétértelmű szó nem hagyta el ajkát. Amellett maga volt a megtestesült jóság. Szegényt sohasem bocsátott el alamizsna nélkül. Amikor egyszer mégis megtette, lelkiismerete azonnal megszólalt. Meg is fogadta szentül, hogy többé senkit, aki Isten nevében fordul hozzá, el nem utasít.

A jólétnek hamar vége szakadt. Assisi ugyanis a 12. század végén észrevétlenül belesodródott a körötte dúló nagy harcba, majd mindjárt utána súlyos belső viszályok dúlták fel nyugalmát, melyek viszont ősi ellenségével, a gőgös Perugiával hozták összeütközésbe. A harc folyamán a gyakorlatlan assisi polgársereg Ponté San Giovanninál nagy vereséget szenvedett és részben a perugiaiak fogságába esett (1202). A foglyok közt volt az akkor húszéves Ferenc is, akit vidám kedélye most sem hagyott el. A közel másfél évig tartó fogság ideje alatt jóformán kizárólag ő tartotta a lelket fogoly társaiban. Alig hogy visszanyerte szabadságát, máris újabb megpróbáltatás várt rá. Egy súlyos betegség hónapokra leverte lábáról és egészen a halál küszöbéig sodorta. Ferenc akkor eszmélt rá igazán a múlandóság félelmetes valóságára. Ez a felfedezés jó időre megrontotta hangulatát. Gondolatai az eddigi örömeiről önkénytelenül az örökkévalóság felé szálltak. Amint egészsége helyreállt, lassan a kedve is visszatért. Vidám cimborái társaságában tovább folytatta korábbi szórakozásait és tovább szövögette lovagi terveit. 1205-ben felcsapott Briennei Walter tarentoi herceg seregébe és Nápolyba indult. De csak Spoleto-ig jutott. Itt álmában megjelent neki az Úr és visszatérítette őt szülővárosába. A spoletoi látomás új korszakot nyitott Ferenc életében. Szórakozásaival teljesen felhagyott, helyettük a templom csendjét, a magányt és a szegények társaságát kereste. Egy véletlen találkozás alkalmával hősiesen leküzdötte magában a bélpoklosokkal szemben addig érzett borzalmát és undorát. Azóta jóformán mindennap kilátogatott a középkori társadalom e szerencsétlen áldozatainak telepére, barátságosan elbeszélgetett velők, kimosta és bekötözte sebeiket, rendbe hozta ruhájukat, gazdag alamizsnát osztott nekik, és a végén valamennyinek arcát és kezét megcsókolta. Így élt hónapokon át közelebbi cél és hivatás nélkül, mikor az Úr egy újabb ujjmutatással közelebb segítette őt hivatásához. Mikor ugyanis egy alkalommal az assisi határban fekvő kicsiny Szent Damján-templomban imádkozgatott, egyszer csak megcsendült fülében a keresztre feszített Úr Krisztus szava: „Ferenc, menj, építsd fel hajlékomat, hisz látod, csaknem romokban hever”. Ferenc először megrettent a hang hallatára, de azután készségesen kijelentette: „Szívesen megteszem Uram”. Rögtön munkához is látott. Mivel a kijelentést szó szerint vette, mindenekelőtt eszközöket keresett a romladozó templomocska rendbe hozásához. Többek között apja boltjából néhány vég posztót Foligno-ba vitt, és árát felajánlotta a kis templom gondnokának, bizonyos Péter nevű papnak. Bernardone, akit amúgy is nagyon bántott fia különös viselkedése, módfelett felindult ezen az eseten. Haragjában egy sötét odúba zárta Ferencet és előbb jó szóval, majd keserű szemrehányásokkal és durva szitkokkal, végül ütlegekkel próbálta más belátásra bírni. Mikor pedig látta, hogy semmire sem megy vele, a püspök elé hurcolta, hogy legalább a posztó árát visszaszerezze tőle. Ferenc, mikor megtudta, hogy miről van szó, lelkesedése szent hevében ruháit is levetette és a pénzzel együtt odatette apja lábához, azután hangos szóval így kiáltott. „Halljátok és értsétek meg. Idáig Bernardone Pétert neveztem atyámnak, de ezentúl az Úrnak akarok szolgálni. Ezentúl már nem ezt mondom: Atyám, Bernardone Péter, hanem egyedül ezt: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”. Így jegyezte el magát a gazdag posztókereskedő fia a Szegénység úrnő hűséges lovagjául. Könnyű szívvel és dalos ajkkal vágott neki most már az új életnek. A kedves Szent Damján-templom helyreállítását tekintette legsürgősebb feladatának. Utána a Szent Péter-, majd az Angyalos Boldogasszony- vagy másnéven Porciunkula-kápolnára kerítette a sort. Idáig jutott munkájában, mikor egy újabb isteni ösztönzés végre rásegítette igazi hivatására. Mikor ugyanis 1209. február 24-én, Szent Mátyás apostol ünnepén misét hallgatott, a napi evangélium szavai valósággal kinyilatkoztatásként hatottak rá. Úgy érezte, mintha egyenesen neki mondana az Úr: „Elmenvén pedig hirdessétek, mondván, hogy elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszátok fel a halottakat, poklosokat tisztítsatok meg, ördögöket űzzetek ki; ingyen kaptátok, ingyen adjátok. Ne legyen se aranyotok, se ezüstötök, se pénzetek övetekben, se táskátok az útra, se két köntöstök, se sarutok, se bototok, mert méltó a munkás az ő élelmére.” (Máté 10, 7 -10). Ferenc szinte felujjongott e szavak hallatára. Saruit, botját azonnal eldobta magától, remeteöltönyét hamuszürke színű durva zubbonnyal, derékövét pedig egy darab kötéllel cserélte fel és így felkészülve haladéktalanul hirdetni kezdte a bűnbánat és magába térés evangéliumát. És szavának hamarosan visszhangja támadt. Sokan megtértek, mások egyenesen követőivé szegődtek. Ferencet kimondhatatlan örömmel töltötte el az új társak csatlakozása, mert most már Assisi, sőt Umbria határain túlra is kiterjeszthette működését. Fiai, mint a tavasz vándormadarai, gyors egymásutánban tünedeztek fel Romagnában, Anconában, Toscanában, majd egész Közép-Olaszországban, és a benső meggyőződés izzó erejével hirdették a bűnökből való kiemelkedés és az erények útjára való visszatérés parancsoló szükségességét. Igénytelenségüknél csak vidámságuk volt nagyobb. A legenda szavai szerint „sok volt az örömük, mert sokat hagytak el és sorszámba vették azokat, amik az embereket meg szokták szomorítani, és így mérhetetlen vala vigadozásuk, és fölötte nagy a lelki örömük”. Mikor számuk elérte a szent tizenkettőt, Ferenc néhány egyszerű mondatból és szentírási idézetből álló szabályzatot készített számukra, azután a pápai megerősítés kieszközlése céljából Rómába indult velük. A hatalmas III. Ince pápa eleinte tartózkodással fogadta a különös kolduscsapatot. De mikor álmában látta, hogy az ingadozó és összeomlani készülő lateráni templomot, az egész keresztény világ legtiszteletreméltóbb templomát, Ferenc fogja fel és vállának egyetlen nyomásával helyreigazítja, habozás nélkül megadta a kért megerősítést és a prédikálásra való felhatalmazást (1210). A „kisebb testvérek” – így nevezte a szent alázatosságból követőit – ezentúl, mint egyházilag elismert szerzetesek folytathatták működésüket. A megerősítésre az Assisi melletti Rivo Tortóban, majd később a Porciunkulában olyan élet pezsdült, melynek mását az apostoli idők letűnte óta nem látta a világ. A testvérek valósággal versenyre keltek egymással, és az volt a boldogabb, aki igénytelenebbnek és áldozatosabbnak bizonyult a másiknál. A legendák ekkor fogantak meg és ekkor hajtottak ki a szívek talajából. A mozgalom középpontja és éltető lelke mindvégig Ferenc maradt. Az ő meleg szeretete és olvadó jósága aranyozta be a testvérek életét és az ő lángoló lelkesedése tört újabb és újabb ösvényeket az apostoli munka számára. Olaszország után hamarosan sort kerített Franciaországra, Spanyolországra, Németországra, Angliára, sőt a mohamedán világra is. Ő maga a vértanúság szent vágyától űzetve először Marokkóban akart szerencsét próbálni, majd amikor ez a terve kudarcot vallott, a Szentföldre hajózott. Az egyiptomi Damiette előtt magát Melek-el-Kamel szultánt is felkereste. De az emberséges szultán a várt kínok helyett tisztelettel fogadta és ajándékokkal halmozta el. A sok örömhöz idővel keserű üröm is vegyült. Minél jobban terebélyesedett a rend, annál világosabban kitűnt, hogy a poverello nem emberekhez, hanem angyalokhoz szabta eszményét. Amíg csak néhány tucat, mesterét tűzön-vízen át követni kész lelkes tanítványról volt szó, minden fennakadás nélkül ment a dolog. Mikor azonban a testvérek száma ezrekre, sőt tízezrekre nőtt, és mikor ennek megfelelően az alapító eleven példája helyébe a törvény, a regula holt betűje lépett, mint a szerzetesi élet szabályozója, kiderült, hogy a magasra tűzött cél nagy tömegekkel csak engedmények és megalkuvások árán érhető el. Ferencnek is látnia kellett, hogy annyi kín és öröm, szenvedés és elragadtatás árán kiszőtt eszménye meghaladja az átlagember teherbíró képességét. Ő azonban nem volt a megalkuvások embere. Saját személyére nézve a legkisebb könnyítés gondolatát is elutasította és inkább lemondott a rend vezetéséről, semhogy csak valamit is megtagadjon abból, amit a pályakezdés szent napjaiban önként vállalt. Mivel nem akart senkivel harcba szállni, mind jobban elhúzódott a világtól, legszívesebben az erdők mélyén vagy meredek bérctetőkön remeteségekben vonta meg magát. Itt élte bizalmas barátai társaságában a maga külön gazdag misztikus és legendás életét. Gondolatai már inkább az égben, mint a földön időztek. A greccioi erdőben állított első betlehemi jászol jelenete (1223) és a stigmatizáció lélekrendítő misztériuma (1224) még közelebb vitték az éghez. A betegség is mindjobban elhatalmasodott rajta. De bármennyire eltávolodott a földtől, az Isten ügyéért való szent lángolásban mindvégig hű és következetes maradt önmagához. „Testvéreim – mondogatta még az utolsó időben is – kezdjünk már egyszer szolgálni az Úrnak, mivelhogy eddig nagyon keveset, úgyszólván semmit sem haladtunk előre.” Hasonló következetességet mutatott az emberszeretetben. Testvéreihez, barátaihoz mindvégig olyan figyelmes, gyöngéd és leleményes maradt, amilyennek Rivo Tortóban és Porciunkulában mutatta magát.

Hosszú szenvedés után 1226. október 3-án szenderült jobblétre. A halála fölötti gyászból a természet is kivette részét. Nyomban a halál beállta után megjelentek a szent legkedvesebb madarai, a pacsirták és mondhatatlanul édes szavú dalokkal búcsúztatták el legjobb barátjukat. IX. Gergely pápa már egy és háromnegyed év múlva, 1228. július 16-án szentté nyilvánította a szegénység apostolát; Illés testvér pedig, a rend akkori főnöke hatalmas bazilikát emeltetett hamvai fölé. De minden templomnál, képnél és szobornál maradandóbban biztosítja emlékét a nyomában kelt nagy vallási, társadalmi és kulturális átalakulás, mely a középkor egyik legnagyobb korszaknyitó alakjává avatta őt.

 

† Úr Isten! ki egyházadat Szent Ferenc érdemei által új sarjadékkal neveled: add meg minekünk, hogy őt követve megvessük a földieket, s mindenkor a mennyei javakban részesülve örvendhessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Október 5. – Szent Placid vértanú és társai

Piacidus 507 körül születhetett. Szülei patríciusok voltak. Alig lehetett hat-hét éves, amikor apja, Tertullus elvitte őt Szubjákóba és átadta az ottani kolostorok vezetőjének, Szent Benedeknek (március 21). A kedves fiú ott nevelkedett oblátusként (kolostorban nevelkedett gyermek, akit szülei átadtak a szerzeteseknek, de rendelet biztosította számára a döntés lehetőségét, hogy felnőttként a szerzetesi vagy a világi életet választja-e) a nyugati szerzetesség patriárkájának oldala mellett egy másik patrícius-ifjúval, Maurussal (január 15). Az apát számára sok-sok gondja és munkája között fölüdülést jelentett a gyermeteg Piacidus jelenléte és növekedése. A szubjákói kolostorok közül három olyan sziklás hegyen épült, ahol nem volt forrás. A szerzeteseknek a tóhoz kellett járniuk vízért. Ez azonban igen fáradságos dolog volt, főleg a nehéz megközelíthetőség miatt. Egy napon a három kolostor lakói azzal a kéréssel lepték meg atyjukat, hogy vízhiány miatt helyezze át máshová kolostoraikat. Benedek akkor nem adott nekik választ. Éjjel azonban magához vette a kis Piacidust és titokban fölment a sziklás oromra. Egész éjjel imádkozott. Az ártatlan lelkű gyermek jelenlétével és imájával segítette. Az imádság után egy helyütt három követ rakott egymásra. Reggel újra jelentkeztek a szerzetesek. Anélkül, hogy szólt volna éjjeli látogatásáról, kiadta nekik az intézkedést, hogy a három kő helyén ássanak. A szerzetesek visszatérésükkor már szivárgó vízre bukkantak és rövid ásás után bővizű forrást tártak föl. Isten meghallgatta Benedek és tanítványa imáját. Egyszer meg az ifjú Piacidus a szubjákói tóhoz ment vízért. Merítés közben vízbe ejtette a korsót és a korsó után maga is beleesett a tóba. Benedek cellájában látomás útján észrevette a balesetet. Azonnal utasította Maurust, hogy siessen társa segítségére. Piacidus már fuldokolt, az ár elsodorta a parttól. Maurus azonmód vette atyjának áldását és gondolkozás nélkül vetette bele magát a tóba. Csodák csodája: nem merült el, hanem a víz színén jutott el társához. Hajánál fogva megragadta és kimentette. Piacidus hálálkodott; de csodálkozása nem ismert határt. Szentül meg volt győződve, hogy megmentője maga Benedek: hisz fuldoklása közben az ő ruháját látta feje fölött. A gyermekből ifjú, az ifjúból szerzetes lett. Amikor Benedek 529 táján elhagyta Szubjákót, Piacidus követte őt az új letelepedés helyére is. Magát Montekaszino-t, a bencés rend bölcsőjét is az ő atyja ajándékozta Benedeknek. Sőt maga az atyja, Tertullus is szerzetessé lett, és Montekaszino-n élt 536-ban bekövetkezett haláláig. A patrícius halála után Benedek Szicíliába küldötte Piacidust. A derék szerzetes ott Messina melletti családi birtokán, nem messze a tengertől új monostort alapított Keresztelő Szent János tiszteletére. Ő lett az apát. Mindenben Benedek nyomdokaiban igyekezett haladni és a monostort az anyamonostor mintájára rendezte be. Életszentsége és fáradságos munkája következtében rövid időn belül körülbelül harmincra növekedett a szerzetesek száma. 543 táján egyik éjjel tengeri rablók támadták meg a messinai monostort. Akkor éppen látogatóban voltak ott Rómából Piacidus testvérei, Eutichus és Viktorínus, valamint Flávia nevű húga. A kalózok a vendégeket és a szerzeteseket mind megkötözték. Mindent elvittek, mindent tönkre tettek. Fláviát csak csoda mentette meg, hogy szüzessége nem lett vad ösztönük martaléka. De mindez nem volt elég. Pogány vezérük, Mamuka az elvitt holmik mellé még hitük legnagyobb kincsét is el szerette volna rabolni és a tönkretett kolostoron kívül még a Szentlélek élő templomait is el akarta pusztítani: hittagadást követelt. De erre senki sem volt kapható. Lábuknál fogva fölkötötték őket és alattuk tüzet gyújtottak, hogy az így támadt sűrű füstben fulladjanak meg. Majd kezüknél fogva akasztották föl őket és lábukra nehéz súlyokat kötöttek. Piacidusnak még a nyelvét is kivágták és fogait kővel tördelték ki. A végén azt tették velük, amit Heródes király tett patrónusukkal, Keresztelő Szent Jánossal: valamennyinek fejét vették. Így szenvedett vértanúságot Piacidus és három testvére, aztán Donátus és Firmátus diakonusok, végül Fausztusz szerzetes és harminc társa. A kolostor lakói közül csak Gordiánus szerzetesnek sikerült megmenekülnie. Ő takarította el a vértanúk földi maradványait és az ő buzgólkodására épült újjá a kolostor. Sőt gondoskodott arról is, hogy az egész vértanúság írásban is fennmaradjon az utókorra. A Piacidus gyermekkorára vonatkozó adatokat Nagy Szent Gergely pápa jegyezte föl 593-ban. Ami azonban ezentúl fönnmaradt Piacidusra vonatkozólag, az nem történelem, hanem a középkori vallásos költészetnek terméke. Történelmi alapja talán mindössze annak a régi hagyománynak van, hogy Montekaszino Piacidus apjának ajándéka volt. Érdekes, hogy a Piacidus vértanúságával kapcsolatban előforduló nevek az első keresztény századok olyan vértanúinak nevei, akiknek mártíraktái elvesztek. A jámbor kegyelet így akarta őket megmenteni a feledéstől.

† Úr Isten! ki nekünk Szent Placid apát és társai vértanúknak emlékünnepét tisztelni engeded: adjad, hogy az örök boldogságban az ő társaságuknak örvendhessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Október 6. – Szent Brúnó hitvalló

Szent Brúnót ismerősei már életében az Egyház világosságának, százada díszének, a papság virágának, Németország és Franciaország dicsőségének nevezték. Méltán, mert szent életével, szilárd jellemével és nagy tudományával magasan kiemelkedett kortársai közül, rendalapításával pedig új fejezetet nyitott a középkori szerzetesség történetében.

Brúnó a soktemplomú Kölnben született 1032 táján. Mint az előkelő és gazdag Hartefaust-család sarja, nagyon gondos és sokoldalú képzésben részesült. Tanulmányait szülővárosában a Szent Kunibert-templommal kapcsolatos káptalani iskolában kezdte, majd a híres reimsi székesegyházi iskolában folytatta, mely híven ápolta egykori büszkeségének, II. Szilveszter pápának tudós hagyományait. Később Párizsba távozott, hogy az ottani nagyhírű teológiai iskolán tegye rá tanulmányaira a koronát. Miután itt is becsülettel megállta a helyét, hazatért. Első útja Hermann érsek palotájába vezetett. Alázattal borult a fejedelmi származású főpap lába elé kérve, fogadja be egyházmegyéje papjai közé. Az érsek nagy örömmel vette a tudós ifjú ajánlkozását, megfelelő előkészület után feladta neki az egyházi rendet és mindjárt utána kinevezte a Szent Kunibert-egyház kanonokjának. De Gerváz reimsi érsek már 1057-ben magához vette és rája bízta szeme fényének, a székesegyházi iskolának vezetését. Brúnó új munkakörében nem ismert fáradságot. A klasszikus nyelveket éppen olyan buzgósággal tanította, mint a zenét, a teológiát és filozófiát. Jeles tanítványok egész hada hagyta el ezekben az években a rheimsi iskolát. 1069-ben Gerváz érsek meghalt. Örökébe Manasszes nevű pap lépett, aki azonban nem egyéni rátermettségének, hanem megvesztegetésnek, simoniának (lelki javak (szentségek, egyházi hivatal megszerzése és gyakorlása, adásvétele, bűn a vallásosság erénye ellen) köszönhette megválasztását. Brúnó lelkiismerete lázongott ugyan az égbekiáltó bűn ellen, de mivel az új érsek eleinte buzgósággal és hozzáértéssel intézte egyházmegyéje ügyeit, nem vonta meg tőle szolgálatát, sőt 1073-ban a kancellári tisztet is elfogadta kezéből. Mikor azonban Manasszes jellemének alapvonásai, főleg mérhetetlen kapzsisága és könnyelműsége napról-napra szembetűnőbb lett, szentünk nyíltan szembefordult vele és erkölcseinek megjavítását követelte tőle. De jóakaratú igyekezetével éppen az ellenkező hatást érte el. Manasszes nemcsak a kancellári tisztet vonta el tőle, hanem életére is tört. Brúnó kénytelen volt Radulf nagypréposttal és néhány hasonló gondolkodású kanonokkal elbujdosni. Egy időre Ebal gróf kastélyában húzta meg magát majd 1076-ban Clermontba ment, hogy az ott tartott zsinaton vádat emeljen érseke ellen. Egyelőre azonban eredménytelenül. Manasszes annyira biztosnak érezte magát, hogy vádlóinak házait leromboltatta, ingóságaikat elszórta, egyházi javaikat pedig eladományozta. De a megtorló igazság nem sokáig váratott magára. VII. Gergely pápa 1080-ban elbocsájtotta az elbizakodott főpapot és elrendelte székének betöltését. Végre Brúnó és társai is hazatérhettek.  A választásnál felmerült a gondolat, hogy a megüresedett érseki széket a szentéletű iskolamesterrel kellene betölteni. De mégsem így történt: I. Fülöp király nagy összeg ellenében Helinand laoni püspöknek adományozta az előkelő javadalmat. Brúnót nagyon bántotta ez a dolog. Nem a mellőzés fájt neki, hanem az a tudat, hogy az új érsekkel megint a hivalkodó bűn vonult be az Úr szent csarnokába. Úgy érezte, hogy a történtek után nem maradhat tovább Reimsben és nem folytathatja eddigi működését. Megérlelődött régen csírázó szándéka, teljesen szakítani a világgal, melynek hiúságai mély undorral töltötték el becsületes lelkét. 1081-ben lemondott egyházi javadalmairól, elhagyta tanítói székét és egykori tanítványának, Szent Róbert molesmei bencés apátnak (április 29.) kolostorába lépett. Kicsivel később hat hasonló gondolkodású társával a langresi egyházmegye Séche Fontaine nevű remeteségébe vonult, hogy ott kizárólag Isten szolgálatának szentelje életét. Mivel azonban Séche Fontaine nem felelt meg céljának, három évvel később Hugó grenoblei püspökhöz fordult alkalmas területért. A szentéletű főpap, aki valamikor maga is Brúnó lábainál szívta magába az isteni tudományokat, Cartusia-ban (franciául la Chartreuse) jelölt ki számára és társai, három avignoni kanonok, egy káplán és két világi férfi számára lakóhelyet. Brúnót egészen elbűvölte a vidék vad magánossága. Mindjárt ott is maradt és társaival haladéktalanul hozzálátott az építő munkához. Néhány hét leforgása alatt közös erővel egy kis kápolnát és köréje mindegyikük számára egy-egy kunyhót rögtönöztek. Így vetették meg alapját a középkor legszigorúbb szerzetének, a kartauziaknak. Az új rendnek közel száz esztendőn keresztül nem volt írott szabálya. De nem is volt rá szükség, mert Brúnó példája, szigorú önsanyargatása, örök hallgatása és gazdag imádságos élete minden írott szónál hathatósabban világított a rendtársak előtt, sőt bármennyire rejtőzött, fénye másokat is megigézett. Szent Hugó, a grenoble-i püspök annyi időt töltött Kartuziában, hogy Brúnó kénytelen volt lelki hatalmával hazairányítani. Neverí grófja hónapokig ott időzött megtanulni az Isten-szolgálat legjobb módját. Mikor hazatért, észbe vette a szerzetesek hihetetlen szegénységét és gazdag ajándékokat és jóféle ételeket küldött. Brúnó nyomban visszaküldte: nem tudja ő hasznát venni az ilyennek. Erre a gróf nagymennyiségű pergament küldött és bőrt. Ezt elfogadták könyvmásolásra. Ezzel szerezték kenyerüket. De a magány boldogságának hat év múlva vége szakadt. II. Orbán pápa, szintén reimsi tanítvány, 1090-ben sürgősen magához rendelte Brúnót, hogy az Egyház igazáért vívott nehéz harcai közepett vigasztalást és tanácsot találjon nála. A szent rendalapító csak nehéz lelki tusa után tudta rászánni magát kedves magányának elhagyására. Társai, minthogy nem tudtak tőle elválni, szintén vele mentek. Mivel azonban az Örök város zaját nem tudták megszokni, néhány hét múlva visszatértek. Brúnó legszívesebben velük ment volna, de maradnia kellett. A pápa hiába próbálta őt felvidítani. Hiába kínálta meg a reggioi érsekséggel is, ő mindegyre úgy érezte magát, mint a szárazra vetett hal, lelke állandóan ott időzött a Jura-Alpok fenyőzúgástól visszhangos völgyeiben.

Végre Isten megelégelte hű szolgájának szent sóvárgását, Orbán pápa 1090 őszén ellenségei elől kénytelen volt Dél-Olaszországba menekülni. Brúnó vele ment. Így történt, hogy jártában-keltében több helyütt Kartauzra emlékeztető erdős és hegyes tájat talált. Azonnal engedélyt kért a Szentatyától a második kartauzi kolostor megalapítására. Apulia és Kalábria ura, Roger gróf pedig első szóra odaajándékozta neki asquillacei egyházmegye területén fekvő La Tőrre (Turris eremus) nevű terjedelmes vadont és a legteljesebb módon segítette a kolostor- és a templomépítés munkájában. 1094 nyarára elkészült a nagyszabású templom. Felszentelését Roger gróf felkérésére Alcherius palermói érsek végezte országra szóló fénnyel. Ettől kezdve La Torréban is ugyanolyan keretek közt folyt az élet, mint Kartauzban. Az alapító ragyogó példája itt is fölöslegessé tett minden írott rendszabályt. De jöttek is jelentkezők olyan nagy számmal, hogy a meglevő remetelakok csakhamar elégteleneknek bizonyultak. Brúnó tehát már 1099-ben kénytelen volt új kolostor építéséről gondoskodni.

Ilyen serény és Istennek tetsző munkában gyorsan teltek az évek. Az állandó kemény böjt és önsanyargatás is megtették hatásukat. Brúnó erőinek fogytán felkészült a nagy útra: nyilvános életgyónást végzett, hangos szóval elmondta az apostoli hitvallást és azután a boldogok halálával örök álomra hunyta szemét 1101. október 6-án. Fiai mindjárt halála után szentként kezdték tisztelni, XV. Gergely pápa 1623-ban az egész Egyházra kiterjesztette tiszteletét. A nagy rendalapító kiválóságának legszebb bizonysága, hogy szellemét olyan gyökeresen és hiánytalanul át tudta plántálni rendjébe, hogy az immár több mint nyolcszáz esztendeje változatlanul meg tudott maradni az általa vetett alapon. Az egyetlen szerzet, mely soha semmiféle reformra nem szorult.

† Szent Brúnó hitvallód közbenjárása segítsen minket, kérünk, Úr Isten! hogy akik Szent Fölségedet, súlyosan vétkezve megsértettük, az ő érdemei által bűneink bocsánatát megnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Október 7. Rózsafüzér királynője

Rózsafüzér királynője (más néven Olvasós Boldogasszony) ünnepén a katolikus egyház a híveket segítő Szűz Máriát ünnepli. Ilyenkor Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért imádkoznak és az Istenszülő iránti tiszteletet kifejezve, Jézus életéről elmélkednek.

A domonkos szerzetesek 1475-ben rózsafüzér-társulatot alakítottak Kölnben, azóta terjedt el ez a fajta imádság a keresztények körében.

„Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét, mint a szabadulás kieszközlőjét. Szívesen bízom ma ennek az imádságnak hatékonyságára a világ békéjét és a családokat.” – Részlet II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli leveléből. 1571.október 7-én a lepantói tengeri ütközetben a keresztény seregek által alkotott Szent Liga összecsapott az oszmán flottával. A csatát segítendő V. Piusz pápa elrendelte a rózsafüzér imádkozását, melyet maga is kitartóan végzett. Az ütközet napján egy látomásban megtudta, hogy a keresztesek nyerik meg a csatát. A diadalt az egész keresztény világ a rózsafüzér imádságnak, illetve Mária közbenjárásának tulajdonította, ezért a pápa a Győzedelmes Nagyasszony tiszteletére ünnepet rendelt el erre a napra, melyet először a következő évben, 1572-ben tartottak meg. 1573-ban XIII. Gergely pápa október első vasárnapjára helyezte át az ünnepet Legszentebb Rózsafüzér elnevezéssel azon templomok és kápolnák számára, ahol rózsafüzér-oltár volt.

A lepantói csata 100. évfordulójára XI. Kelemen pápa 1671-ben egész Spanyolország számára engedélyezte az ünnep megtartását, amit később XI. Kelemen a teljes egyházra kiterjesztett Savoyai Jenő 1716. augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján kivívott péterváradi győzelme emlékére.

1887-ben XIII. Leó pápa megemelte az ünnep rangját, 1913-ban X. Piusz pápa visszahelyezte az ünnepet az eredeti napjára, október 7-re. XXIII. János pápa 1960-ban az ünnepnek a Rózsafüzér királynője nevet adta. A hagyomány szerint a rózsafüzér neve onnan ered, hogy az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette: „koszorút font” a Szűzanya számára.

„Mi is a rózsafüzér? Az evangélium esszenciája. Újra és újra Krisztus életének legfontosabb eseményeihez vezet minket. Azt mondhatnánk: a rózsafüzéren keresztül belélegezzük Krisztus misztériumát. A rózsafüzér a szemlélődés kiváltságos ösvénye, nem más, mint Mária útja. Létezik-e, aki jobban ismeri és jobban szereti Krisztust Máriánál?” – Részlet II. János Pál pápa beszédéből, melyet a pompeji Rózsafüzér Királynője-szentélyben mondott 2003 októberében.

† Kérünk téged, Úristen, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

 

Október 8. – Magyarok Nagyasszonya

Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. A külön ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte népünk számára.

A Szűzanya és a magyar nép közötti kapcsolatot az István király halálát követő belső villongások sem tudták elhomályosítani. Magyarok Nagyasszonya tisztelete Szent László király uralkodása idején új virágzásba borult. Később a tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva harcoltak a magyarok. I. Lipót a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország fölajánlását Máriának a 17. század végén.

Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tisztelet nemzeti jellegét: XIII. Leó mintegy kilenc évszázados töretlen hagyományt szentesített, amikor 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Ezt Szent X. Piusz helyezte október 8-ra.

  1. október 8-án Szent II. János Pál pápa kápolnát szentelt a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a Szent Péter-bazilika altemplomában. A Patrona Hungariae sajátos ikonográfiája a napba öltözött asszony ábrázolásából bontakozott ki: a Szűzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona került, a karján ülő kis Jézus kezébe az országalma, Mária másik kezébe pedig az ország jogara.

Mi, magyarok elsőként, ám nem egyedül tiszteljük nemzeti patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti pártfogóként tisztelni, Franciaországot XIII. Lajos király 1638-ban, Ausztriát III. Ferdinánd 1647-ben ajánlotta Máriának. János Kázmér király 1656-ban nyilvánította a Szűzanyát Lengyelország Királynőjévé. A későbbi századok folyamán először Mexikót, majd egész Latin-Amerikát, Katalóniát és Dél-Ázsiát is a Szűzanya oltalma alá helyezték. Az angol püspökök 1893-ban ajánlották föl Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.

† Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és pártfogónknak tiszteljük őt a földön. Add jóságosan, hogy egykor vele együtt örökké örvendezzünk a mennyben! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

Október 9. – Szent Dénes püspök, vértanú

Dénes Athénban született, már ifjú korában előszeretettel foglalkozott a tudományokkal, különösen a csillagászatot kedvelte. Emiatt felkereste Egyiptom tudósait is. Amikor Krisztus Urunk a keresztfán meghalt, Dénes is látta elsötétedni a világot és így kiáltott fel: „Vagy a természet Ura szenved, vagy a világ alkotmánya bomlik szét.”

Tehetsége és nagy tudománya az areopág tagjává tették (az ókori Athénban a legfelső törvényszék és politikai fórum).

Szent Dénes a hagyomány szerint Szent Pálnak az Areopáguszon elmondott beszéde nyomán tért meg. (ApCsel 17, 34) Szent Pálnak buzgó tanítványa lett, buzgósága és tudománya által Szent Pál Athén püspökévé szentelte, az apostoli munka folytatását bízta rá. Munkája nyomán Krisztus követőinek száma nagyra növekedett.

Dénes szívében is vágy támadt, látni azokat a szent helyeket, ahol Krisztus tevékenykedett, látni a még életben lévő Máriát, az Üdvözítő édesanyját. A Szentföldre ment, ahol Máriával találkozott, majd követte Szent Pált Rómába.

Szent I. Kelemen pápa Galliába (a mai Franciaországba) küldte Rusztik áldozárral és Eleutér szerpappal hirdetni Krisztus tanítását.  Párizsban állapodtak meg és sikerrel hirdették Isten igéjét, Isten pedig csodajelekkel erősítette meg őket.

A keresztények szaporodása azonban szálka volt a bálványpapok szemében, üldözni kezdték a keresztényeket. A császári helytartó maga elé hívatta Dénest, fölszólította, bírja rá az embereket újra a bálványimádásra. Dénes a helytartó előtt is bátran hirdette, hogy bolondság isteneknek tartani azokat, kik azt sem érdemlik meg, hogy embereknek neveztessenek. Dénes beszéde haragra lobbantotta a helytartót, kinek parancsára Dénest és társait előbb megvesszőzték, majd rostélyon sütötték. Ez azonban őket az Isteni kegyelmem folytán sértetlenül hagyta. Vadállatok elé vetették őket, akik Dénes szent keresztjele után megszelídültek, őket nem bántották. Végül vaskarmokkal szaggatták őket, mielőtt fejüket vették.

Szent Dénes több könyvet is írt, melyekben az ő hitbuzgalma és tudománya ragyogó fényben tűnnek elő.

Szent Dénes Szent Pál ajkairól megértve az igazságot, szívébe vette, és követte egész életén át. Ezért buzgólkodott, ezért élt és vérét is adta érte. Boldogok vagyunk, ha mi is szívünkbe fogadjuk és követjük azt, terjesztésén buzgólkodunk és még boldogabbak leszünk, ha érte gúnyt, gyalázatot, szégyent, szenvedéseket is bátor lélekkel kiállunk, ha készek vagyunk érte megtenni mindent, ami előttünk kedves, még életünket is áldozatul adni. Ezt tanítja nekünk Szent Dénes élettörténete.

Szent Dénes Franciaország védőszentje, és a 14 segítőszentek sorában is szerepel. Tisztelete Rómában a II. századtól terjedt el.

† Úr Isten! ki mai napon Szent Dénes vértanút és püspököt az állhatatosság erényével a szenvedésben megerősítetted, és neki dicsőséged hirdetésére a pogányok között, Rusztikot és Eleutért társakul rendelni méltóztattál: adjad nekünk, kérünk, hogy őket követve, szeretetedért a világ javait megvessük, és annak semmi viszontagságaitól se rettegjünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

november 2022

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
31
1
2
3
4
5
6
Események október

31

Események november

1

No Events
Események november

2

No Events
Események november

3

No Events
Események november

4

No Events
Események november

5

No Events
Események november

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Események november

7

Események november

9

Események november

10

No Events
Események november

11

No Events
Események november

12

No Events
Események november

13

14
15
16
17
18
19
20
Események november

14

No Events
Események november

18

Események november

19

No Events
Események november

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Események november

21

Események november

22

Események november

23

Események november

24

Események november

25

Események november

26

No Events
Események november

27

No Events
28
29
30
1
2
3
4
Események november

28

Események november

29

No Events
Események november

30

No Events
Események december

1