Dicsértessék a Jézus Krisztus!
* 2020-04-10 Nagypéntek
Olvasd: igenaptár
KERESZTÚT
A következő – egyszavas – keresztút a ciszterci nővérek kismarosi monostorának kertjében található. Nehéz, mert rövidsége ellenére nem lehet végigrohanni rajta. Kíván némi Szentírás-ismeretet, de pici elmélkedéssel csodálatos mélységeket nyit meg.
Szent Gály Kata
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben…?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel…?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel…?
Adnád-e kezedet szorító kötélnek…?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek…?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben…?
Az ostorozásnál eltakarnál engem…?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek…?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet…?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig…?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik…?
Tudod-e karodat szélesre kitárni…?
Az egész világért áldozattá válni…?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem…?
Tudsz-e mellém hágni…? A helyembe lépni…?
Magadat feledve életemet élni…?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem…?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?
1. elítélik – fegyelmezett
2. ráteszik – elvállalja
3. megbotlik – újrakezd
4. találkozik – szelíd
5. segítik – elfogadja
6. enyhítik – hálás
7. elesik – folytatja
8 siratják – erős
9. leroskad – fölkel
10. megfosztják – odaad
11. odaszegezik – szabad
12. meghal – kiengesztel
13. tehetetlen – megvált
14. eltemetik – föltámad
15. él – bennünk
INRI – Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum – Jesua Nacoraja Malka Dijehudájá
Négy betű, négy szó. Talán lényegetlennek tűnő apróság, mégis a lényeget mondja ki, íratja le Pilátus. A bámészkodóknak nem volt ez több, mint a megszokott titulus, amit a római törvények szerint minden elítélt fölé odaszögeztek figyelmezetésül és elrettentésül az élőknek. A főpapoknak botrány, Pilátusnak némi elégtétel, legalább ezzel bosszanthatja ezt a kellemetlenkedő társaságot.
Kiáltó az ellentét. Király? Egy kereszten haldokló elítélt? Aki a legmegvetettebbek, a rabszolgák és gyilkosok ítéletét szenvedi el? Igen, volt benne királyi. Amikor parancsolt a tengernek, amikor néhány kenyérrel és hallal ezreket lakatott jól, amikor a halottat kiparancsolta a sírból, sőt még néhány napja is, amikor megérkezett a városba, és a tömeg ujjongva hozsannázott. Akkor valóban királyi volt. De most? Semmi előkelő, semmi uralkodói nincs benne. Pedig a római hatalmat megjelenítő Pilátus –még ha csak gúnynak szánta is az írást – nem tévedett.
A kereszten király! Hiszen ő maga mondta: „az én országom nem ebből a világból való”. És ebben az országban egészen más törvények uralkodnak, mint amit emberi ész valaha is ki tudott találni. Ez az ország más „logika” szerint működik. Itt az igazi nagyság nem a hatalom lépcsőjén való emelkedéssel, hanem a szolgálat mélységébe való alázatos alászállással áll egyenes arányban. Az a nagyobb és erősebb, aki mélyebbre hajol a szolgálatban. És ezért legnagyobb és legerősebb Ő, mert a másokért való szolgálatban Ő szállt le a legmélyebbre. Éppen ebben van mindennek felett való ereje, hogy másképpen erős, mint a világ.
Ezzel az erővel szemben minden és mindenki tehetetlen. Az erőszakkal szemben önfeláldozónak mutatkozik. A gúnyt, gyalázkodást türelemmel fogadja. A lázadással szemben engedelmességet mutat fel, a gyűlölet megtörik szeretetén, az emberek durvasága az Ő szelídségén. Ezzel a hatalommal szemben hiábavaló minden küzdelem. Ezt az erőt semmilyen földi fegyver nem képes legyőzni. Pedig ez még „csak” a nagypéntek. Hamarosan jön valami más.
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-04-09 Nagycsütörtök
Olvasd: igenaptár
„vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát”
A számunkra talán furcsa és érthetetlen jelenet mögött a keleti vendégszeretet szép gesztusa áll. A messziről érkezett vendégnek a házigazda vizet hozat, hogy felfrissíthesse magát, leöblíthesse az út porát. A gesztus szép, de Jézus idejében ez már mindenképp szolgai feladatnak számított, nem véletlenül vált ki a tanítványokból megrökönyödést, Péterből tiltakozást. Akárhogyan nézzük is, ez nem Jézus feladata lett volna. Mégis megtette, mert valami fontosat szeretett volna megtanítani az apostoloknak. Az utolsó órák tettei ezek, mint egy végrendeletet úgy végzi Jézus. „Megértettétek, mit tettem veletek?” Dehogyis értették! Mint oly sokszor máskor, most is meg kell magyaráznia.
Hiszen első pillantásra nem látszik más, mint hogy a Mester szolgai munkát végez, de e mögött a szolgálat mögött szeretet van. Azért szolgált, mert szerette őket. És bizony ez nagyon fontos dolog, mert a mi szolgálatunk mögött sokszor nem a szeretet az indok. Szolgálhatunk kötelességteljesítésből, amikor megtesszük, amit kell, mert muszáj. Ugyanazt végezzük, de nem ugyanúgy. De lehet a szolgálat mögött haszonlesés, vagy éppen szánalom is. Jézus szolgálata mögött egyszerű, számítás nélkül tiszta szeretet van. Ugyanúgy megmossa az áruló lábát, ahogyan megmossa a szeretett tanítványét, ugyanazzal a szeretettel nyúl a mindig szolgálatkész András lábához, mint a sokszor meggondolatlan Péter bütykeihez. Személyválogatás és feltételek nélkül.
És erre biztatta a tanítványait. „Ahogyan én szerettelek titeket…” vagyis szolgáljátok egymást, de ne akárhogy! Minden szolgálatban, a leghétköznapibb, legunalmasabb dologban is legyen ott a szíved. Lehet gondoskodni az öregeinkről, betegeinkről úgy is, hogy megkapnak mindent, élelmet, gyógyszert, de soha egy jó szót, egy kedves gesztust. Lehet segíteni a gyengébbet, az elesettet úgy, hogy azt érzi csak milyen kiváló a másik, és milyen tehetetlen, béna vagyok én. Lehet elvégezni egy egyszerű ház körüli munkát duzzogva, kelletlenül, éreztetve, mennyire nem kívánom. De mindezt lehet másként is, szívvel is. Szeretettel. Hogy akit szolgálok, ne érezze magát feleslegesnek, kiszolgáltatottnak.
Az elmúlt napokban számtalanszor volt módom megtapasztalni az önzetlen, tiszta szeretet gyönyörű példáit. Jó volt hallani arról a szomszédról, aki minden nap elmegy vásárolni a karanténban levő szomszédnak, és a szatyorba megmagyarázhatatlan módon mindig kerül egy pici csoki, vagy egy bíztató cetli. Öröm volt látni az idős ember arcát, akit pont akkor hívott a családja, s csak néhány perc türelmet kért a vizsgálat előtt, hogy beszélhessen velük. Megannyi apró jele a szeretetnek, a szolgálatnak. Azt hiszem, talán nekünk is menni fog…
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-04-08 Nagyszerda
Olvasd: igenaptár
A dicsőséges bevonulás és a baráti ünneplés után a valódi szenvedés irányába teszünk egy nagy lépést. Jézus a barátaival van, azt hiszem, három évnyi szorgalmas követés után bátran használhatjuk ezt a gyönyörű kifejezést az apostolokra. Ezek a barátok bár még nem is sejtik, hatalmas próba előtt állnak. Olyan próba előtt, amely megmutatja barátságuk mértékét és egyben mérlegre teszi hitüket is. És e próbán ketten elbuknak, igaz a többiek sem szerepelnek valami fényesen.
Péter és Júdás. Tagadás és árulás.
Az egyik tervszerű, jól kigondolt, megérlelt döntés eredménye, a másik szinte csak megtörténik, mindenféle tervszerűség nélkül a fogadkozó jó szándék ellenére. Júdás dönt. Én nem ilyen Messiást akartam, akiben nyoma sincs vezetői ambíciónak, nem fog majd rangokat és vagyont osztogatni. Kár volt ezért a három évért. Mentsük a menthetőt. Nem nagy összeg, amit ki lehet alkudni érte, de a semminél azért mégiscsak több. Vagy talán csak rá akart ijeszteni Jézusra? Kiugratni a nyulat a bokorból – ahogyan ma mondanánk. Hátha mégis hatalommal lép majd fel, elsöpri a főpapokat, őket pedig nagy emberré teszi? Nem tudom, mi járhatott a fejében, csak egy valami biztos. Lépett. Tervszerűen, tudatosan. Árulóvá vált.
És ott a másik elbukó tanítvány Simon Péter. Nem először villan elő lobbanékony természete. Életét akarja adni Jézusért. Egyetlen pillanatra sem jut eszembe, hogy ne gondolta volna komolyan. Ő valóban tűzbe ment volna a Mester egyetlen szavára. Lelkesedése fellobban, mint a virágvasárnapi ünneplő tömegé, aztán hamar elenyészik. Szándéka azonban teljesen tiszta. Elkötelezett és elszánt Jézus mellett. És épp itt ebben az erősségében mutatkozik meg gyengesége is. Kész „hősi halált halni” Jézus követésében, csak közben nem veszi észre, hogy Jézus érte, azaz egész világért készül letenni életét, mint engesztelő áldozatot a mindenség bűnéért! Péter nem lát tovább a saját erejénél hősiességénél, és ebbe bukik bele, igaz nem véglegesen, hiszen majd el fog jönni valóban az idő, amikor az életét adja Jézusért.
S hogy mi a különbség a két tanítvány bukása között? Nem csak a szándék. Beszédes, ahogyan János leírja az eseményeket. Júdás azonnal elhagyja a termet, vagyis a közösséget Jézussal és a többekkel, és nem is tér oda többé vissza. Talán ezért is bukik el. Számára is lett volna bocsánat, ott ahol egy halálraítélt bűnöző utolsó pillanataiban is feloldozást kapott. De ő nem tudott hinni ebben az irgalomban. Péter bár kemény feddést kap, mégis marad. Csakúgy, mint Júdás rádöbben bűne súlyára, egy valamiben azonban mindenképp különbözik áruló társától. Egyetlen pillanatra sem veszítette el Jézus tekintetét, vagy a gyengécske tanítványi közösség mégiscsak megtartó erejét. S ez megmenti őt attól, hogy beleragadjon a tagadásába. Sokszor akarunk mi is erőnkön felül erősnek látszani. Jó ilyenkor a Mester szelíd megbocsátó szemébe nézni.
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-04-06 Nagyhétfő
Olvasd: igenaptár
A Szentírást picit jobban ismerők számára nem új a jelenet. Volt már ilyen máskor is Jézus Betániában Lázár és nővérei házában, vendégségben. Akkor is Márta sürgött-forgott, felszolgált, és most is, talán egy kicsit másként, de a jelenet ugyanaz. Azaz mégsem, mert megjelenik a színen Mária, a másik testvér és valami olyat tesz, ami első pillantásra érthetetlen. Olajat önt Jézus lábára. Nincs ebben semmi különleges. Egy korabeli valamire való zsidó családban, ha jeles, tiszteletreméltó vendég érkezett, a házigazda pár csepp illatos olajat öntött a fejére ezzel fejezve ki nagyrabecsülését. Csakhogy az olaj, amit Mária használ nem holmi közönséges, a sarki kereskedőnél kapható dolog. Ez nárdusolaj! Ritka kincs. Indiából származik, különlegesen finom, és drága portéka. És nem néhány cseppet használ fel ebből a kincsből, hanem mindet! Egy teljes fontot! Ez harminchárom deka!
Júdás gyorsan számolni kezd, az annyi mint annyi: 300 dénár! Egy jól megfizetett napszámos közel egy esztendőnyi bére! Pazarlás! Valami olyasmi, mintha mi vennénk valamelyik drogériában valami extra drága parfümöt és azt még ott a kasszánál rögtön ki is öntenénk. Micsoda bolond ez a nő! Nem Mária nem bolond!
Mária hálás. Ott van Jézus és ott van a testvére Lázár, akinek minden emberi számítás szerint a sírban kellene lenni, hisz Jézus késett, Lázár pedig meghalt. Csakhogy csoda történt, kinyittatta a sírt, és visszaadta az elvesztett testvért. Van miért hálásnak lennie. És mint tudjuk, az igazi hála nem mérlegel. Aki volt már beteg, az tudja, milyen hálás volt az őt gyógyító orvosnak. Aki elveszített valami fonotsat, mit meg nem adott volna a becsületes megtalálónak. Aki gyászol(t) annak semmi ár nem lenne drága csakhogy visszakapja a szeretett személyt. A hála nem lehet szűkmarkú. A hála nem méricskél. A hála ad, nem valamit, nem a maradékot, amire neki már nincs szüksége. A hála mindent ad.
Mérlegelni az irigység szokott. Júdás, aki ma így mondanánk sikkasztó volt. Lopott a közös pénzből. Milyen jó lett volna annak a 300 dénárnak csak egy részét elemelni. Ő méricskél. Ő, aki majd néhány nap múlva ennek az árnak töredékéért adja el a Mestert. Neki ez pazarlás! Két világ találkozik és ütközik Mária és Júdás gondolkodásában, és ez a két világ bennünk is ott van. A kereszténység legnagyobb és legszentebb ünnepére készülünk. Nagyhét elején járva a legmélyebb titkok nyílnak meg előttünk. Az utolsó vacsora ünnepi pillanatai, a kereszten értünk haldokló Jézsu fájdalmas gyötrődése, és mindennek megkoronázásaként húsvét hajnala, a feltámadás, az élet, a remény üzenete. Vagyis azt az Isten ünnepeljük, aki a végsőkig elment, aki mindent odaadott értünk és nekünk.
És most csendesedjünk el egy pillanatra.
Mária vagy Júdás?
Milyen hála, köszönet van bennünk? Mária nem valamit adott – csak éppen, hogy adjon ő is valamit -, hanem a legnagyobbat, a legjobbat adta, amije volt neki. Az igazán hálás szív mindig így akar cselekedni: mindenből a legjobbat adni, áldozni az Úrnak. Például: az időmnek, a pénzemnek, a testi-lelki erőmnek, a tehetségemnek nem azt a részét, amit másra úgysem lehetne már fölhasználni, hanem ami nekem is érték, drága, szükséges volna, nagyon kellene, amit magamra is tudnék fordítani, aminek a föláldozása komoly áldozat! Ami a világ ítélete szerint egyenesen tékozlás – de a hívő szerint még mindig semmi ahhoz képest, amit Krisztus áldozott, tékozolt érettem! Bár komoly kérdéssé válna most Mária tékozlása a szívedben: te mit áldoztál már Jézusnak olyat, ami neked is drága volt? Tehát nem: mit adtál, hanem: mit áldoztál? És nem úgy, hogy neked lett belőle hasznod, hanem úgy, hogy Jézus körül lett illatosabbá a levegő!
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-04-05 – Virágvasárnap… Nagyhét
* 2020-04-02
Olvasd: igenaptár
Jézus körül mindig forr a levegő. Ha ő beszélt, ott soha nem volt közömbös a hallgatóság. Akár elfogadták szavait, akár elutasították, mindig komoly érzelmeket váltott ki. Talán pontosan azért, mert Ő soha nem beszélt csip-csup dolgokról. Ha szólt, akkor mindig komoly, életbe, sőt örök életbe vágó kérdésekről szólt. Nem bocsátkozott mély teológiai okfejtésekbe, aprólékos törvénymagyarázatokba, amit pedig annyira kedveltek a korabeli rabbik. Ő nem részletkérdésekről beszél, hanem életről és halálról.
Néha tán ijesztő ez a komolyság. Sem Jézus korabeli hallgatói, sem mi nem vagyunk felkészülve arra, hogy ilyen fajsúlyú dolgokról beszéljen nekünk. Ha azonban Isten oldaláról nézzük a dolgot, rádöbbenhetünk: ennyire komolyan vesz bennünket! Még ha mi nem is vagyunk rá készek, ő akkor is, életünk minden pillanatában lehetővé teszi számunkra a leglényegesebb, végső kérdésekkel való szembesülést.
Isten nem csak egy kis vasárnapi, vagy éppen hétköznapi léleksimogatást akar nekünk adni, pár percig tartó lelki békét, amit elég az első összezörrenés, egy keresetlen szó a másiktól és már el is veszítettünk. Nem hangulatot kínál, hanem életet. És ez azért egészen más mélység. A komoly szavakra azonban komolytalan válasz érkezik. Ellenfelei – mert cáfolni nem tudják – támadni kezdik Jézust. Mindig könnyebb valakinek a személyében kifogást találni, mint az illető igazságát elismerni. Milyen gyakori dolog ez a mindennapokban: amikor valaki kellemetlen számunkra azért, amit képvisel, akkor őt magát kell ellehetetleníteni. A közéletben is gyakori, a magánéletben is számtalanszor így védekezünk egymás igazsága ellen: személyes ellentámadással.
Pedig elég lenne csak egyszer, úgy igazán végiggondolni szavai értelmét, hogy feltárulhassanak annak mélységei is. Az evangélium lényege, az örök élet. Ami nem elsősorban mennyiségileg végtelen, hanem mindenek előtt minőségében Istenben való élet. Ilyen élete lehet mindenkinek, aki hallgatja és megtartja Jézus szavait. És ez a lényeg. Isten, az élet barátja nekünk is életet akar adni, méghozzá nem is akármilyet.
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-04-01
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Szabadság. Talán az egyik legalapvetőbb vágya az embernek, olyan igény, ami nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket. Népek, nemezetek sorsát határozza meg, de mindennapjainknak is húsba vágó kérdése: hogy lehetek szabad? Hány forradalom, háború robbant már ki a világon, csak azért, hogy egy nép végre elérhesse a várva várt szabadságot. De nem csak történelmi távlatokban van óriási jelentősége, hanem az egyes ember hétköznapi életében is. a családban, a munkahelyen, emberi kapcsolatainkban, önmagunkkal való szembenézésben ugyanúgy átélünk kötöttségeket, gátló akadályokat, ránk nehezedő nyomást, megkötöző szenvedélyt. Vagy éppenséggel most, amikor nem tehetjük azt és úgy amint azt megszoktuk, vagy éppen kedvünk tartaná. Korlátok közé van szorítva az életünk.
Jézusnál a belső, az igazi szabadságról beszél. Hallgatói azonnal föl is fortyannak. Mit képzel ez, „mi Ábrahám fiai vagyunk, soha senkinek nem szolgáltunk”. Pedig dehogynem. Hisz pont a zsidó nemzet története van tele szolgaságokkal. Egyiptom, Babilon, aztán a hatalmas Római Birodalom, mind, mind leigázó, idegen hatalom, mely pontosan ezt a szabadságot vette el. S ők mégis büszkén jelentik ki: „nem szolgáltunk senkinek”.
Talán mi is tiltakozunk, de hát kedves Jézus mi szabadok vagyunk! Tényleg így van? Valóban, belülről vagyok szabad? Szabad tudok lenni aggodalomtól és szorongástól, független a holnap, a betegség fenyegetésétől? Szabadon döntök az érzelmeimről, én választom az indulataimat, gyógyulatlan sérelmeimet, nyugtalanító vágyaimat? Előítéletektől, mások gondolkodásától függetlenül ítélek és gondolkodom? Mindig én választom és akarom, amit kimondok és megteszek? Nem kötöznek-e gúzsba a visszatérő bűneim, hibáim?
Amikor Jézus szabadságról beszél, szabadítást ígér, akkor pontosan erre utal. Erre a mély, belső szabadságra, amelyet az ember bármennyire küzdjön is érte, nem szerezhet meg önmagának. Ezt a szabadságot ugyanis csak ajándékba lehet kapni, és szabadon elfogadni. Krisztus igazsága segít megérteni, hogy nem az a szabad, akit semmiféle felelősség és hűség nem köt, hanem aki felismeri, hogy hová, kihez tartozik. Aki meg tud fordulni, és szabadon – egész múltja és minden gyengesége ellenére – el tud indulni haza, az atyai otthon felé. Oda, ahová a teremtettségünk jogán és az Egyszülött Fiú értünk hozott szabadító áldozata révén igazán tartozunk. Csak ott és Vele lehetünk szabadok…
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-31
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Manapság divat a modernség. Igaz, ezalatt sok mindent értünk, de talán a leginkább azt, hogy ami új az jó. De legalábbis jobb, mint a régi. Sőt egy kicsit már úgy vagyunk vele, hogy ami új, csak az lehet a jó. Ez ömlik ránk mindenhonnan, és mi elhisszük a reklámszakemberek ügyes fogását. A kezünk egyből az után nyúl, amire rá van írva: NEW! Vagyis új. Jézus azonban valami egészen másra irányítja figyelmünket. Kibillent a téves axiómából, és elénk tárja, mekkora tévedésben élünk. Ő arra utal, ami a legrégebbi; ami az eredet; ami a kezdet. Ennél nagyobbat, ennél jobbat ugyanis nem lehet mondani. Lehet, hogy a modernitás divathóbortjában még az egyházban is azt képzeljük, hogy csak az lehet megfelelő, ami a legújabb (tudományos) eredményeknek megfelel, ami a legkorszerűbb. Vitathatatlanul fontos a tudomány, és annak előre vivő nagy felfedezései. Jézus mégis azt mondja: nem újat akarok elétek tárni, hanem csak azt, amit kezdettől is mondtam; azt, ami kezdettől is megvolt már.
Vitahelyzetekben negatív értelemben szoktuk mondani azt, amikor valaki nem érvekkel próbálja meggyőzni a másikat: csak kinyilatkoztat! Jézus most pontosan ezt teszi. Nem érvekkel igyekszik meggyőzni, nem újdonsággal, a legmodernebb ismeretekkel áll elő, hanem ősi tikokat jelent ki. Lehet tehát érvelni Jézus szavai ellen is, lehet értetlenkedni is — ám azon nem tudunk változtatni, hogy Ő az Atyától jött, és azt az igazságot mondja, amit az Atya bízott rá!
Ez a vita Jézus és a zsidók között nagyon is hasonlít azokra a vitákra, amelyeket magunk is folytatunk egymás között, vagy éppen pont az Istennel. Érveket keresünk és sorakoztatunk fel, igyekszünk mindent a magunk igaza mellé állítani. És persze azzal is tisztában vagyunk, hogy vannak olyan helyzetek, viták, ahol nincs, nem lehet kompromisszumos megoldás. Tetszik, vagy nem tetszik, az igazságon nem lehet változtatni. Vitákkal sem. Kompromisszumokkal sem.
‘Én vagyok’ ez a legfőbb Jánosi szó. Nem csak egy egyszerű bemutatkozás, a magát kijelentő Isten ünnepélyes szava. Isten nem mondhat magáról mást, mint azt, hogy Ő van és Ő Isten. És Jézus sem mondhat mást, csak az igazságot: „én és az Atya egy vagyunk”. Ezzel megmondott mindent. Ebben benne van a teremtés, a váltság; a kezdet és a vég. Benne van az egész ÉLET. Aki ezt el tudja hinni –észérvek nélkül is – annak örök élete van. Itt nem lehetségesek a mi kis húzd meg – ereszd meg emberi megalkuvásink. Vagy igen, vagy nem.
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-27
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Akarsz-e meggyógyulni? – Micsoda kérdés! Hát van olyan beteg, aki ne vágyna panaszai enyhülésére, ne tenne meg mindent, és néha még annál többet is a hőn áhított egészségért? És ebben semmi nem változott Jézus kora óta. Az az ember azért vitette oda magát minden egyes nap 38 év óta, mert meg akart gyógyulni. Vagy mégsem? Megszokhattuk már Jézustól, hogy nem beszél és kérdez feleslegesen. Most sem. Akarsz meggyógyulni? Nem csak úgy ímmel-ámmal, nem azt kérdezi, akarsz- e tünet és fájdalommentes lenni, hanem azt, hogy akarsz-e gyógyulni. És ez egészen más minőség! És kiderül, ez az ember igazán nem is biztos, hogy annyira akar. Persze jó lenne járkálni, meg kicsit egészebbnek lenni, de hát úgysincs remény, és már meg is szokta ezt az állapotot. Az Áldott Orvos nem gyógyítgatni akar, hanem gyógyítani. Testet-lelket, egész embert, annak minden vonatkozásában, kapcsolatában, vagyis teljes valójában.
De a gyógyulás bizony kockázattal és fájdalommal jár. Bizalommal az orvos felé, hiszen itt nem lehet maszatolni, mellébeszélni, el kell mondani mindent, hogy a helyes gyógymódot megtalálhassa. Tehát a betegnek először is őszintének kell lenni. Aztán bízni abban, hogy az orvos tudja mit miért csinál. A bizalom egyben mindig kockázat is.
De a gyógyulás bizony kockázattal és fájdalommal jár. Bizalommal az orvos felé, hiszen itt nem lehet maszatolni, mellébeszélni, el kell mondani mindent, hogy a helyes gyógymódot megtalálhassa. Tehát a betegnek először is őszintének kell lenni. Aztán bízni abban, hogy az orvos tudja mit miért csinál. A bizalom egyben mindig kockázat is.
Cselekedj:
Ma imádkozzunk a betegekért, és az őket gyógyító orvosokért, ápolókért!
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-26
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Minden jogrendszer alaptétele: önmaga mellett senki nem tanúskodhat. Hogyan is nézne ki, hiszen a saját igazát senki nem fogja megkérdőjelezni. Olyan tanúkra van tehát szükség, akik függetlenek, megbízhatóak, tehát hitelesen tudnak megszólalni az adott témában. De miért is kell Jézusnak bármit is bizonygatnia? Ehhez néhány sorral vissza kell lapoznunk. Gyógyított. Jeruzsálemben. Ezzel még nem is volna akkora baj, de mindezt a pihenés napján, vagyis szombaton tette. Ráadásul amikor kérdőre vonták a farizeusok és írástudók nem átallja magát Isten küldöttének, sőt fiának nevezni. Ez pedig hatalmas felháborodást vált ki az előbb már említettek körében. Mintha egy vádhatóság előtt állna (ahogy ez majd később meg is történik) Jézus tanúkat sorakoztat fel maga mellett. Az első tanú a zsidók által is elismert és nagyra tartott Keresztelő János, aki maga mondja néhány fejezettel korábban épp itt, János evangéliumában: Láttam és tanúságot teszek róla, hogy Ő az Isten Fia. A második tanú, Jézus tettei, elsősorban tán a csodákra utal itt, amiket emberi erővel, tudással, hatalommal nem lehet művelni. Oda Isten erejére van szükség. És ezt jól tudták a farizeusok, írástudók is. És a harmadik tanú, amire szeretnék egy kicsit több figyelmet fordítani: az Írások. Jézus felszólítja vádlóit: „vizsgáljátok meg az Írásokat”! és azt hiszem, ez a felszólítás ma nekünk is szól, aktuálisabb, mint valaha. Hiszen az első két tanúval Keresztelő Jánossal és Jézus tetteivel is az Írásokban találkozhatunk. De vajon ismerjük e kellő mélységében a Bibliát? Félek tőle, komoly lemaradásban vagyunk e téren. Annyi tudást felhalmoztunk már, hogy el sem fér a fejünkben vagy a könyvtárainkban, lassan már az internet is kevés lesz hozzá. Tökéletesen eligazodunk a világ dolgaiban, ismerjük a közlekedés szabályait, tudjuk, éppen melyik boltban van akciós árú és millió egy fontos dolog ami könnyebbé, kényelmesebbé teszi a mindennapjainkat. De vajon az Élet könyvében is olyan jól eligazodunk, mint a bevásárlóközpontok polcai között? De miért is van nekünk erre szükségünk. Úgy néz ki, egy vacak kis vírus megmutatta. Megmutatta, milyen véges az emberi tudásunk, és milyen esendő az életünk. Az ember, aki úr akart lenni a világ fölött, most egy láthatatlanul parányi kis semmiségtől fél és zárkózik be. Talán szépen lassan rádöbbenünk arra: vannak fontosabb kérdések is, amikre emberi tudásunkkal egyszerűen nem tudunk választ adni. Mi nem, de Jézus igen. Ezért is olyan fontos, hogy hitelesen megismerjük Őt. Jelen helyzetünkben, a magunk bizonytalanságai, félelmei közepette elkezdjük keresni és faggatni azt, aki azért jött, hogy elnyerjük az életet méghozzá örök életet.
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-25
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Ne félj!
Talán sokan hallották már, csak így csak keveseknek lesz új: ez a rövidke kifejezés Ne félj egészen pontosan 365 alkalommal fordul elő a Bibliában. Mintha csak egy üzenet lenne Istentől. Az év minden napjára jut belőle egy. Kisgyerekkorunkban hányszor hallottuk ez a biztatást édesanyánktól, édesapánktól, vagy éppen a nagyszüleinktől. És milyen megnyugtató volt hallani a bátorítást, és tudni, ez nem csak elcsépelt szó, ott van mögötte a valakinek a szeretete, óvó, gondoskodó ölelése.
Ne félj. Nem csak minden napra jut, de keresztény emberként hiszem, nem is csak valami áltató biztatásféle ez. Félek. Igenis, ki merem mondani. Félek. S ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Nem magamat féltem, hanem akiket szeretek. A szüleimet, a nagymamámat, a barátaimat, a kollégáimat, a rám bízott gyerekeket és fiatalokat, vagyis a tanítványaimat. Félek, de valahol a lelkem mélyén mégis ott van ennek az isteni szónak a megnyugtató biztonsága. Félek és féltek, de ugyanakkor remélek is. Hűségesnek és igazmondónak, gondoskodó Istennek ismerem azt, aki ma ezzel bíztat.
Kegyelmet találtál.
Máriának azt is megokolja az angyal, miért nem kell félnie. Mert kegyelmet talált. A Biblikus szótár ezt írja a kegyelemről: „Isten cselekvésének módja: Teremtményével nem annak érdeme, hanem saját jósága szerint bánik.” És ez nem csak Máriára igaz, akit Isten a Megváltó édesanyjának választott. Igaz miránk is persze elsősorban az üdvösség történetének nagy összefüggésében, de hiszem, igaz a mindennapi megpróbáltatásokban is.
Máriával hisszük, hogy az életünk nem csupán a véletlen műve és nem csak puszta küzdelem a túlélésért, hanem mindegyikünk élete olyan történet, amelyet szeret az Isten. Ha valaki „kegyelmet talált színe előtt”, az azt jelenti, hogy a Teremtő látja létezésünk egyedi szépségét és van egy csodálatos terve életünk számára. Ez a tudat természetesen nem oszlatja el életünk valamennyi problémáit és nem szünteti meg bizonytalanságainkat, de van ereje a mélyben átalakítani azt. Az ismeretlen holnap nem sötét fenyegetés többé, amit túl kell csak élnünk, hanem számunkra valóban a kegyelem ideje is.
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-24
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Akarsz-e meggyógyulni? – Micsoda kérdés! Hát van olyan beteg, aki ne vágyna panaszai enyhülésére, ne tenne meg mindent, és néha még annál többet is a hőn áhított egészségért? És ebben semmi nem változott Jézus kora óta. Az az ember azért vitette oda magát minden egyes nap 38 év óta, mert meg akart gyógyulni. Vagy mégsem? Megszokhattuk már Jézustól, hogy nem beszél és kérdez feleslegesen. Most sem. Akarsz meggyógyulni? Nem csak úgy ímmel-ámmal, nem azt kérdezi, akarsz-e tünet és fájdalommentes lenni, hanem azt, hogy akarsz-e gyógyulni. És ez egészen más minőség! És kiderül, ez az ember igazán nem is biztos, hogy annyira akar. Persze jó lenne járkálni, meg kicsit egészebbnek lenni, de hát úgysincs remény, és már meg is szokta ezt az állapotot. Az Áldott Orvos nem gyógyítgatni akar, hanem gyógyítani. Testet-lelket, egész embert, annak minden vonatkozásában, kapcsolatában, vagyis teljes valójában.
De a gyógyulás bizony kockázattal és fájdalommal jár. Bizalommal az orvos felé, hiszen itt nem lehet maszatolni, mellébeszélni, el kell mondani mindent, hogy a helyes gyógymódot megtalálhassa. Tehát a betegnek először is őszintének kell lenni. Aztán bízni abban, hogy az orvos tudja mit miért csinál. A bizalom egyben mindig kockázat is.
Gondolom, nem tévedek, ha azt mondom, ma a legtöbben – tán még a nem hívők is – az egészségért imádkoznak, annak megőrzését tartják a legfontosabbnak. De valóban gyógyulni akarunk. Kihasználjuk ezt a nehéz, de mégis áldott időt, hogy teljes emberségünk, minden vonatkozásunk, kapcsolatunk újra egészséges legyen? Mert itt és most nem (csak) a koronavírusról van szó. Hanem egész emberségünk gyógyulásáról. Feltápászkodni a bűnből, rendezni a kapcsolatunkat Istennel-emberrel. Vagyis a gyógyulás útjára lépni. A kérdés tehát adott: akarsz-e valóban és teljesen meggyógyulni?
Cselekedj:
Ma imádkozzunk a betegekért, és az őket gyógyító orvosokért, ápolókért!
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-23
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Két találkozásról olvasunk Jézus hazatér szűkebb hazájába, Galileába, és találkozik az földijeivel, másrészt e találkozáson belül különleges helyet foglal el egy ember, a királyi tisztviselő. Az első találkozás: nem túl bíztató. Bár most legalább nem dobják ki, mint tették ezt a názáretiek, amikor először beszélt nekik Messiási küldetéséről, sőt még bizonyos lelkesedés is kiérezhető a fogadtatásból, de mindez nem Jézusnak szól. Ők csodát várnak, élményt, szórakozást. Nem Jézust látják, nem a Messiást, hanem egy cirkuszi mutatványost. Jeruzsálemben mennyi mindent tett, hát most akkor itt is, tessék, tegyél csodát, és akkor esetleg, talán érdekelni fog a mondanivalód is, lehet, még hinni is fogunk neked. És egy másik találkozás, egy úrral, a királyi tisztviselővel. Valakivel, aki hozzászokott ahhoz, hogy parancsoljon, s aki most kér. Méghozzá kitartóan. Teljes hittel és bizalommal többször is. Jézus, mint ÚR válaszol: „Menj csak! Fiad él.” Az apának meg kell tanulnia, hogy nem ő az, aki mozgatja Jézust: Jöjj, tedd ezt és azt! Most neki kell engedelmeskedni és hazaindulni. Ő nem látott csodát. Nincs más, csak Jézus szava, ígérete. De ez mindent jelenthet: gyógyulást, életet, csodát! Ő hitt, és elindult! Mi is találkozunk Jézussal, de milyen ez a találkozás? Amikor kinyitjuk a Bibliánkat, vagy imádkozni kezdünk, miért tesszük? Miért akarunk vele találkozni? Az ajándékaiért, a kéréseink teljesüléséért, vagy Vele is akarunk találkozni? Sokszor mi is megpróbáljuk megmondani Jézusnak imádságainkban, hogy mit tegyen. Rá kell döbbennünk arra, hogy a szereposztás fordított. Nekünk kell meghallani, hogy Ő mit is akar mondani nekünk. Az apa nem látott csodát. És sokszor mi sem látunk. Talán már régóta könyörgünk valamiért vagy valakiért. Úgy tűnik, nem változik semmi, Jézus nem csinál semmit. Le tudjuk-e tenni mégis Jézus kezébe teljes bizalommal terhünket, és úgy indulni tovább?
Cselekedj:
Ma imádkozzunk a betegekért, és az őket gyógyító orvosokért, ápolókért!
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-22
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
A szem vaksága igencsak látványos, külső szemlélő számára is egészen jól érzékelhető. Elég csak rápillantani a másik bizonytalan lépteire, a kezében levő fehér botra, vagy éppen a póráz végén sétáló vakvezető kutyára, és máris látjuk: látássérülttel van dolgunk. Jóérzésű ember ilyenkor pattan, és megpróbál segíteni valahogy. Ezért is döbbenetes a farizeusok reakciója: „nem Istentől való”. Igen, tudjuk, valóban Jézus megsértette a Törvényt, mert szombaton gyógyított. Vagy tán inkább nem is a Törvényt sértette meg, csak amit ők gondoltak Isten parancsairól. És ennyi nekik épp elég, hogy megzavart darázsrajként támadjanak a Mesterre. „Nem lehet igaz ember!” Látnak. Valamit, amit ők látni akarnak. Talán eddig észre sem vették azt a vak embert, elmentek mellette, átnéztek rajta, esetleg vetettek neki valami kis alamizsnát, de őt magát nem látták. Ahogyan sok minden más sem. A szemük tökéletes. A lelkük vak, és még csak észre sem veszik, hogy nem látnak. Sem önmagukat, sem a gyógyult embert, sem Jézust, de még Istent sem látják jól. Pedig minden lehetőségük megvolt a látásra. Pontosan és behatóan ismerték az Írásokat, adott volt minden, ami látóvá tehette volna őket, de akkor a hibáikkal, bűneikkel is szembesülni kellett volna. Nem máséval. A sajátjukkal. És ez bizony nagyon nehéz. Nekik is, nekünk is.
Imádkozz:
Uram! Adj nekem látó szemet és szívet. Add, hogy túllássak a mindennapok nehézségein, vedd el mindenfajta lelki vakságunkat, adj helyette tőled való látást, hogy meglássuk fizikailag is azokat, akiken segítenünk kell, vagy meglássuk azt, hogy mennyire vakok voltunk mindabban, amiben mostanáig nélküled döntöttünk! Urunk, könyörgünk saját magunkért, családtagjainkért, és könyörgünk nemzetünkért is. S könyörgünk Urunk azért is, hogy adj világos vezetést e mindannyiunk számára nehéz és vészterhes időben! Segíts és nyisd meg a mi szívünket és lelkünket, hogy veled akarjunk újat kezdeni, cselekedni, szólni, menni és bátorítani, simogatni, vagy éppen könnyeket törölni!
Cselekedj:
Keress valami szépet magad körül, lehet ez egy kép, egy szál virág, bármi, amiben gyönyörködni tudsz. Maradj csendben, és hagyd, hogy a szépség betöltse a lelkedet! Mosolyogj! Lehet, hogy a körülötted élőknek ez teszi szebbé a napját!
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-21
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
Két ember imádkozik, de csak egyikük találkozik valóban Istennel. A farizeus imádsága önmaga körül forog, érdemfelsorolássá, öntömjénezéssé válik. De miben más a vámos imája? A legfontosabb talán, hogy egyszeri és megismételhetetlen, azaz nem mindennapi. Ezeket a szavakat nem lehet többször elmondani. Mert ha elmondta, többet már nem vámszedő. Nem tarthat bűnbánatot csak azért, hogy a következő nap minden menjen tovább a régiben. A vámszedő imája az élet imája. Egy megváltozó, új életé. Jézus körül a vámosok mindig az újra kezdő emberek, akik leteszik az eddigit, és egészen máshogy folytatják az életüket. Mint Zakeus. Vagy ez a névtelen, de nem jelentéktelen ember. LETESZ ÉS ÚJRAKEZD. Talán valami hasonló történik most velünk is. Megállunk, mert muszáj. Talán el is gondolkodunk az életünkről, esetleg tesszük mindezt Isten előtt. Mi körül forognak a gondolataim, az imádságaim? Tudok-e letenni bűnöket, vagy csak megszokásokat, amik végső soron boldogtalanná tesznek engem – mint a vámost, akinek bár mindene megvolt, a lélek békéje azonban hiányzott?
Cselekedj:
Folytassuk a tegnap megkezdett 10 perces csendet. Én miben változhatok? Hol van az életemnek olyan pontja, amit végre le kellene tenni Isten elé és végleg otthagyni Jézus szavai szerint a megigazulásért?
Jó gyakorlást kívánok!
Éles szemet és bátor döntést kívánva szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-20
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
„Szeresd az Urat a te Istenedet…”
De vajon lehet-e, és hogyan szeretni valakit, akit nem is ismerünk. Természetesen nem. Eddig mondhattuk: nincs időm Istennel foglalkozni, imádkozni, s tán tényleg nem is volt. De most lelassult körülöttünk a világ, az élet. Talán karantén is lesz. Időmilliomosok lettünk. De bepótolnivalónk is van! A felszabaduló idő, erő, felelősséggel jár. Itt az idő az ismerkedésre!
A bennünket körülvevő világ tele van jelekkel, melyek mellett eddig elfutottál. Vedd észre! A szüleid aggódó, szerető pillantásában, a gyermeked mosolyában, egy simogatásban, a napsugár melegében, az újjáéledő természetben (a profibbak a templom csendjében, az apró szentostyában). Apró jelek, melyek hozzá vezetnek. Elkezdhetsz ismerkedni VELE!
Feladatom:
Legalább 10 perc időt rászánok az elcsendesedésre, megpróbálok beszélgetni Istennel. Szabad elmondani a félelmeit, problémáimat, de az örömeimet is!
Jó gyakorlást kívánok!
Szeretettel: Gábor atya
* 2020-03-19
Olvasd: igenaptár
Gondolkodj:
József az igaz:
Mit is jelent ez? Igaz ember a Szentírásban csak nagyon kevesen kapják e megtisztelő jelzőt, de aki igen, annak példaértékű életéhez kétség sem fér. Igaz ember, ma talán így hangzana: a szív becsületessége, jóravalósága, tisztessége, megbízhatósága, kötelességtudása. Isten rendjében ez annyit tesz, mint gondoskodni, őrizni valamit, amit nem birtokol az ember. Még az Ószövetség embere, a Törvényé, de már tovább lát annak betűjénél. Képes megváltoztatni a saját elképzeléseit, terveit, erejét beleállítani egy nagyobb jó szolgálatába, amit még maga sem fog fel igazán.
Szent József az igaz ember: a csend, az alázat ás a szolidaritás megtestesítője.
Feladatom:
Keresem, mi az Isten terve a mai napommal? Mivel tudok ma valakinek a segítségére lenni?
Jó gyakorlást kívánok!
Szeretettel: Gábor atya
