Fésűs Éva
A kismókus fél diója
Egyszer egy kismókus talált egy fél diót. Az erdőszélén kistestvérével játszott éppen, de a testvérke semmit sem tudott az egészről. A fél dió ott pihent a fűben, és Mókus Péter, mihelyt észrevette, egy szót sem szólt, csak zsebre tette. Azt gondolta, hogy olyan icipici az a fél diócska, hogy ha még megosztja, alig marad egy falatnyi belőle.
A testvérke úgyis elfutott előre, mert pillét kergetett és vidáman kiáltott neki:
– Gyere már, Peti! Nézd csak, a szárnya milyen szép, sárga! És mennyi áfonyalevél van itt! … Gyere no, adok valamit!
Gombát is szedett. Mosolyogva hozta, hogy jószívvel megossza. Mókus Péter mélyen a földre nézett, úgy nem szerette ezt az egészet! Csak nyelt, csak nyelt nagyot. Prémes kis zsebében szorongatta a diófalatot. Majd később, egy óvatlan pillanatban, ha a testvérke nem néz hátra, megeszegeti uzsonnára.
A nap ragyogott, térdig virágban jártak, száz roskadó mogyoróbokrot láttak, de a mókus csak a diót vigyázta. Ha rágondolt, összefutott a nyála! …
Megizzadt a bezárt mókustenyérke; a fél dió égette, mint a láng! Sehol egy zugot nem talált, ahol nyugodtan bekaphatta volna, mert folyton ott ugrált a kistestvére. Ezért a drága kincset mélyebbre süllyesztette a zsebébe.
Hát, amint mendegéltek, a fodros patakon ringott egy nyírfakéreg. Mókusnak pompás csónak! Testvére hívta:
– Gyere, szállj be, Péter!
Ő meg csak duzzogott, állt zsebre dugott kézzel:
– Most nem, majd holnap!
Hogyne, hogy elveszítse közben a fél diót, vagy beejtse a vízbe, és valaki meglássa!
Beljebb az erdőben, egy szép tisztáson víg mókusok másztak egy farakásra. Tizenöt szemfüles gyerek! … A diót elővenni megint nem lehetett, mert biztosan kértek volna belőle.
Hát fogta, bundácskájába szinte begombolta, és odaszorította a szívéhez. Oly drága volt kicsiny gerezdje, hisz ő szerezte!
A többi mókus hintázott vidáman, leugráltak az ágat eleresztve. A testvérkéje is közéjük állt, csak Péter gubbasztott magában. Dacosan leste, mikor tudná a fél diót megenni.
Kérdezték: – Mi bajod?
– Ö .. ö .. ö .. semmi, semmi! – felelte búsan, és elszorult a torka. A fél diócskát most a legmélyebb zsebébe tolta. Majd később eszi meg. Azért sem ad belőle senkinek! …
… Mire megnyúlt a sok-sok árnyék, elfáradtak a mókusok, és véget ért a játék. Megint odajött a testvérke. Orrocskáját szelíden a füléhez dugta, úgy súgta:
– Anyuka vár! Ideje hazamenni az odúba! Kérte is, hogy vezesse, de Peti rámordult:
– Csak siess te szaporán előre, mert utolér az este!
Ő maga hátul baktatott, zsebét kotorta, s kivette gyorsan a kis diófalatot. Félig kivájta már a mohó, kicsi körme, amikor fentről a bagoly belemordult a csöndbe:
– Huhúú! Siessetek, mert indulok vadászni, ha sötétségbe borul a hegyoldal!
Péter megint megállt a fél dióval, és hamar visszadugta rejtekébe, nehogy meglássa a testvére.
Amikor hazaértek, a nagy fa alatt Péter körülnézett. A kistestvért a fára megint előreküldte, ő meg lopva leült a fűbe, hogy most! … no most! … a féltett fél diócskát megeszi végre! … Ó, úgy belesimult a tenyerébe, oly illatos volt, húsos és fehér! Nem adta volna oda semmiért!
Jobb így, hogy még anyu sem látja, mert ő kettévágná menten, hisz’ őket mindig egyformán szereti. De akkor mi marad neki? Ilyen picit minek felezzen?
– Így nagyszerű! Bekaplak, fél diócska!
Fogta … ám ebben a percben, a szemközti bokorban valami rezzent! Talán a nyest maga? Az leskel itt, ha közeleg az éjszaka!
A fél diócska nagyot koppant. Ki tudja, hová pottyant! S uccu neki! Kúszott az irigy Mókus Péter, míg oda nem ért fel, hol nyitva várta már az odúajtó.
A bokorból meg kinézett egy szajkó, szemtelenül, lármásan és vidáman:
– Ej, éppen egy ilyen ízes, húsos, fehér kis fél dióra vágytam!
Felkapta cserfes csőre, s boldogan tűnt el vele az erdőben!
Odafent Péter nagy könnyet törölt szét a tenyerével, pedig mindenki mosolyogva várta, kedves, otthoni arcok. Anyu se látta, apu se látta a csúf kudarcot. És mikor bebújtak a mohaágyba a kedves kistestvérrel, az halkan odasúgta:
– De soká jöttél, Péter! Pedig van számodra egy nagy meglepetésem!
– Ugyan mi?
– Ma a réten egy fél diót találtam. Tudtam, hogy szereted. Nézd, elhoztam neked!
A jó kis testvér így beszélt, és képzeljétek! Odaadta a szép dió … másik felét!
Szerencse, hogy a szentjánosbogár lámpása már kihunyt, mert Mókus Péter fülig elpirult, hogy lám, a másik, a kistestvér, aki alig ér neki válláig, s akit ő becsapott, úgy szereti, hogy odaadná az egész falatot!
Úgy szégyellte magát! … nem kért, csak egy parányi harapást, és a fejét lehorgasztotta. Gyomrának a kevés is jólesett, kis szívét mégis egész éjjel nyomta a fél diócska …
Mai napon Gábor atya mesélte el Fésűs Éva meséjét, nagyon szépen köszönjük neki.
