NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Fésűs Éva: Neszepisze szánkózni megy

Neszepisze, a csíkos malacka segített az ősszel Kucu nagyanyónak feltúrni a kertjét, és ezért kapott tőle egy szép kis szánkót. Attól kezdve egyre csak a hófelhőket leste. Amikor aztán havazni kezdett, boldogan dugta ki az orrát az ablakon, és azt sem bánta, hogy a nedves pihék megcsiklandozták. Nagyokat nevetett és nagyokat tüsszögött. Szemközt egy cinege ült a kopasz ágon.

— Mit nevetsz? Mit nevetsz? — kérdezte.

— Örvendek! Örvendek! — röfögte malacka.

— Minek? Minek?

— A hónak, a jónak, a puha takarónak, mert azon úgy fog szaladni a szánkóm, hogy még a téli szél sem ér utol!

— Hideg lesz! Hideg lesz!

— Felhúzom a hacukát, fűzfakéreg kiscsizmát, úgy megyek szánkózni az Ürgedombra!

— Kit viszel magaddal?

— Orromat, fülemet, mind a négy csülkömet! — kacagott malacka, azután kiszaladt a fáskamrába megnézni, hogy megvan-e a szánkó, mert jobban féltette, mint a vacsoráját. A hó pedig hullott, hullott, egészen másnap reggelig. Akkor kisütött a nap, kristálytisztán ragyogott a téli ég, de olyan hideg lett, hogy még a patak is befagyott. Megcsúsztak rajta a sete-suta őzek, kemény patájú szarvasok. Malacka éppen fejébe nyomta a meleg mohasapkát, hogy végre nagy büszkén végigvonuljon az erdőn szép kis szánkójával, amikor ijedt lármára lett figyelmes. Először Őzem Böske panaszos hangja ütötte meg a fülét, azután meg Harkály doktor bácsié.

— Szerencsére csak bokarándulás — mondta a doktor. — De három napig nem szabad ráállnod, különben bicegő maradsz!

— Három napig meg is halok éhen ebben a hideg télben — siránkozott Őzem Böske. — Nem tudok elmenni az etetőhöz. Ha legalább valami szánkófélém volna…

— Neszepisze malackának van szánkója! — kiáltott fel ezüstös hangon a cinege.

— Kérjétek kölcsön tőle!

— Nagyszerű! Kérjük! — lelkendeztek az őzek, nyulak, szarvasok, akik a pórul járt Őzem Böske körül összesereglettek.

— Ráültetünk és elhúzunk az etetőig!

Már indult is az egész társaság malacka háza felé. Malacka ott állt útra készen a fáskamrában, és most földbe gyökerezett a lába. Ezt a vadonatúj, gyönyörű szánkót akarják? … Hallotta, amint megrángatják az ajtaján a csengőt, egyszer, kétszer, háromszor, egyre türelmetlenebbül.

— Nincs itthon — mondta végül lekonyult füllel egy nyúl.

— Nézzétek meg a fáskamrában! — javasolta a cinege.

Malacka villámgyorsan magára reteszelte a kamraajtót, és úgy meglapult, hogy a kunkori farkincája se rezzent.

— Neszepisze, gyere ki! — hallatszott odakintről. — Őzem Böske bajban van, nagyon nagy szüksége volna egy szánkóra. Vigyázni fogunk rá, és délre visszahozzuk!

Malacka még a lélegzetét is visszafojtotta odabent. Csak állt, moccanatlan, görcsösen szorongatva kis csülkében a szánkómadzagot, mert amíg ezek az ostobák el nem mennek az udvaráról, addig most már ő sem mozdulhat. Fázik a lába, és még csak topognia sem lehet. Az orrát is ki kéne fújnia … de mi ez?

— Itt sincs, ott sincs, sehol sincs! — csettegett odakint a cinke.

— Úgy látszik, korán reggel kiment az Ürgedombra!

— Akkor nincs más hátra, magunknak kell egy szánkót összeeszkábálnunk —mondta a nyúl. — Szerencsére akad itt néhány lécdarab. Szedjetek hozzá gyorsan gallyakat, hozzatok háncsot!

Malacka meglepődve látta egy résen át, hogy ott, az ő udvarának a kellős közepén látnak munkához. Sürögtek-forogtak, igyekeztek, mégis jó sok időbe telt, mire úgy-ahogy elkészült valami szánkóféle. Ráültették Őzem Böskét, aztán a szarvasok húzták, a nyulak tolták, a madarak meg az utat mutatták, és végre eltűntek nagy zsivajjal egy behavazott galagonyabokor mögött a kanyarban.

— Na, végre! — sóhajtott malacka, akinek addigra már a foga is vacogott a hidegtől, és elgémberedett a lába. De sebaj, majd a szánkózástól kimelegszik. A büszke séta persze elmaradt. Kerülő úton ment, osonva, ahol a havat még senki sem taposta. Alaposan elfáradt, mire felért az Ürgedombra.

— Itt vagyok, ragyogok, végre szánkózni fogok! — húzta ki magát, és körülnézett, de csak egy karón gubbasztó varjat látott.

— Gyere, téli szél, versenyezzünk! — rikkantotta, de a téli szél aludt valahol.

— Így is jó! — rántotta meg a vállát malacka, és hetykén ráült a szánkóra.

Vidáman visított is egyet, amint lefelé siklott, de válasz nem jött sehonnan. Mindent elnyelt a hideg, puha csend. Mint az előbb, a fáskamrában, odabent… A szánkó zökkenve megállt. Malacka majdnem elharapta a nyelvét. Szuszogva kaptatott fel újra a dombtetőre. De milyen unalmas volt így, egyedül! …

— Ugye, szép szánkóm van, varjú néne? — próbálkozott ismét odafent.

— Kár! — mondta a rekedt varjú, és elrepült.

— Így is jó! — morgott magában morcosan malacka, és azértis leszánkázott újra meg újra. De visítani már egyáltalán nem volt kedve, s ráadásul korogni kezdett a gyomra. Elhatározta, hogy benéz Kucu nagyanyóhoz, hátha akad nála néhány jó falat. Kucu nagyanyó csodálkozva csóválta a fejét:

— Jaj, aranyom, mindent belepett a hó. Csak az erdei etetőkben találsz eleséget.

— Még az hiányzik! — gondolta malacka —, hogy összetalálkozzam azzal a díszes társasággal! Fogta magát és inkább hazabaktatott. Keresgélni kezdett a lerágott kukoricacsutkák között, hogy hátha akad egy-két szem valamelyiken. De bizony nem akadt, és az éhes, irigy malacka egyszer csak keserves sírásra fakadt. Éppen a legnagyobbik könnyét törölte le, amikor csöngettek.

— Ki az?

— Nyisd ki, malacka, mi vagyunk itt, a pajtásaid!

— Mit akartok?

— Majd meglátod!

Malacka kinyitotta az ajtót, s hát, ott álltak mind az őzek, nyulak, szarvasok, ott ült Őzem Böske is a hevenyészett szánkón, és egy csodálatos, nagy, édes répát nyújtott malacka felé.

— Elvittünk az udvarodról néhány szál lécet és gallyat, amikor nem voltál itthon. Ezt hoztuk helyette!

Malacka csak állt, bámult, és akkorákat kellett nyelnie, hogy szólni sem bírt.

— Na, vedd már el! — lökte meg a nyúl. — Ha megkaphattuk volna a szánkódat, többet is hoztunk volna.

— Én ennek is nagyon, de nagyon örvendek . . . — dadogta malacka.

Őzem Böske kedvesen rácsodálkozott:

— Nini, Neszepisze, hiszen te sírtál! . . . Miért sírtál?

Malackánál újra eltörött a mécses.

— Nem volt jó egyedül szánkózni — szipogta.

— Csitt-csitt! — röppent oda a cinege. — Holnap majd velünk tartasz, és akkor visszatér a jókedved. Igaz-e?

— Hát persze! — bólintott a malacka, és hatalmasat harapott a répából.

 

A mai napon Rangits Gábor látogatott el hozzánk.

január 2023

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
26
27
28
29
30
31
1
Események január

1

No Events
2
3
4
5
6
7
8
Események január

2

No Events
Események január

3

No Events
Események január

4

No Events
Események január

5

No Events
Események január

6

No Events
Események január

7

No Events
Események január

8

No Events
9
10
11
12
13
14
15
Események január

9

No Events
Események január

10

No Events
Események január

11

No Events
Események január

12

No Events
Események január

13

No Events
Események január

14

No Events
Események január

15

No Events
16
17
18
19
20
21
22
Események január

16

No Events
Események január

17

No Events
Események január

18

No Events
Események január

19

No Events
Események január

21

Események január

22

No Events
23
24
25
26
27
28
29
Események január

24

No Events
Események január

25

No Events
Események január

27

No Events
Események január

28

No Events
Események január

29

No Events
30
31
1
2
3
4
5
Események január

30

No Events
Események január

31

No Events