2026. okt. 7.
Rózsafüzér Királynője emléknapján, október 7-én iskolánk tanulói is bekapcsolódtak az “Egymillió gyermek imádkozza a Rózsafüzért” nemzetközi imaláncba. Az egész Földön átívelő imahullám célja: közbenjárás a világ békéjéért, egységéért, valamint a gyermekek és családok oltalmáért. Idén csatlakoztunk egy másik felhíváshoz is: Fábry Kornél Atya hirdette meg a 15 millió Üdvözlégy imát Magyarországért, a világon élő minden magyarért. Szűz Mária közbenjárását kérve különösen is megtapasztalhatjuk, hogy az imádság összeköt bennünket: határokon innen és túl, nemzedékeken át, örömben és megpróbáltatásban egyaránt. Ezzel egy imádságos összefogás indult el. Nem pusztán számokat gyűjtünk, hanem hitből fakadó felajánlást teszünk. A 15 millió Üdvözlégy Mária minden egyes imája egy apró, de valóságos jel: Isten kezébe helyezzük hazánkat, nemzetünket és egymást. Pio atyát idézve: “Ha egy millió gyermek imádkozza a Rózsafüzért, ott a világ megváltozik!” Ma a Székesegyházban a Nagyboldogasszony sok kis alsó tagozatos tanulója és pedagógusaik ezért imádkoztak!
2026. okt. 6.
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került iskolánkban a Zene Világnapja alkalmából egy minikoncert az általános iskola udvarán lévő sportpályán, a „ketrecben”. Az eseményre minden alkalommal a teljes alsó tagozat érdeklődve érkezik, rajtuk kívül a felsősök is szép számban képviselték magukat. Az időpontot valójában miattuk tesszük mindig a délelőtti tanórák közé, most épp 9:40-től muzsikáltunk. A gyors létszám ellenőrzést követően Zsiga-Vass Noémi és Rozina Gábor kollégáimmal együtt előadtunk egy vadász szignált kürtökön és harsonán, amelyet még Bogáthy József tanított nekünk zeneiskolás kürtös korunkban, a harsona szólammal pedig kiegészítettük. Ezt követően elhangzott pár érdekes információ a zenéről és egy John Lennon idézet: „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” A továbbiakban iskolánk Kórusa előadásában elhangzott a Zarándokének, zongorán Nagyné Halla Judit kísért, majd utolsó műsorszámként egy emberként énekeltük Máté Péter – Zene nélkül mit érek én című örökérvényű slágerét. Idén az volt a kedvenc visszajelzésem, hogy a nap további részében a gyerekek csak úgy elkezdik dalolni: „és zene nélkül mit érek én? …” Ha valamiért, hát ezért már megéri! Keve bácsi
Hagyományunkhoz híven iskolánk kórusa is részt vett a közös éneklésben a XV. Muzsikál Kaposvár a Zene Világnapján rendezvénysorozaton, a Liszt Ferenc Zeneiskola szervezésében a város Főterén, ahol több száz iskolás gyermek gyűlt össze és dalolt együtt a Somogy Zenekar muzsikájára, ami egy jó hangulatú táncházzal ért véget.
2026. okt. 5.
A Gemenc Hangja Énekversenyen született meg idei tanévünk első AMI-s versenyeredménye. Növendékünk, Fekete Bíborka kiválóan szerepelt, és arany minősítést szerzett pop kategóriában. Teljesítményét a Civil zsűri különdíjával is elismerték. Bibi felkészítő tanára Lukácsi Enikő volt. Büszkék vagyunk növendékünkre és felkészítő tanárára!
Iskolavezetés
2026. szept. 24.
Hagyományainkhoz híven idén is ellátogattunk a 10. évfolyamos diákjainkkal az európai nyelvi és kulturális sokszínűség ünnepére a Budapesti Olasz Kultúrintézetbe. A tanulók tesztelhették tudásukat, interaktív játékokban vehettek részt a kulturális intézmények standjainál, valamint mini nyelvórákon kaphattak ízelítőt egy-egy idegen nyelvből.