NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Tisztelt Szülők!

A 2020/2021-es tanévet rendhagyó módon kell kezdenünk a szokásos Veni Sancte nélkül, az ismerkedést támogató közösségi programok, összejövetelek nagyon óvatos megtartásával, a személyes kommunikáció csökkentésével. A járványveszély mellett figyelembe kell vennünk a székesegyház felújítási munkáiból adódó korlátozásokat is. A tanévet a helyzethez alkalmazkodva előkészítettük, az ezzel kapcsolatban néhány információt szeretnék megosztani Önökkel.

Az EMMI iskoláknak küldött intézkedési terve alapján elkészítettük az oktatás szervezésének helyi protokollját, amelynek az Önökre vonatkozó legfontosabb elemei a következők:

  • COVID-19 típusú koronavírus tünetek észlelése esetén haladéktalanul értesítsék az iskolát és gyermeküket ne küldjék iskolába
  • az iskola területére ne kísérjék gyermekeiket
  • az első napon kiadott egészségügyi kérdőívet kitöltve másnapra juttassák vissza
  • a tanulók egészségügyi csomagot hozzanak magukkal és csak a minimálisan szükséges felszereléseket

Kérjük, olvassák el a teljes dokumentumot!

Az első tanítási napon négy osztályfőnöki órát tartunk, amelyeken a tanulók megkapják szükséges tájékoztatást. Az elsős diákokat a Kossuth téri épület előtt várják a pedagógusok és bekísérik őket tantermeikbe. Az étkezést az osztályfőnökök segítségével ütemezve szervezzük. Ezen a napon a 9-10 évfolyam szentmiséje elmarad.

Kérjük, hogy az 1-5 évfolyam tanulói a Haza Kis Polgárainak épület Kossuth tér felőli bejáratát használják, a 6-12 évfolyamosok a Zárda utca felől érkezzenek és távozzanak. A diákok fokozottan figyeljenek a szomszédos építkezésre érkező gépjárművekre, és kizárólag a gyalogos bejárón (kiskapun) közlekedjenek. Az iskola területére szülők sem gépjárművel, sem gyalog ne jöjjenek be!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy lehetőség van beteg gyermekük számára a megrendelt ebédet az iskolából elvinni. Ehhez, kérjük, az adott napokon 11 óráig adjanak be egy éthordót a porta ablakán, majd az étel 12 óra után ugyaninnen elvihető.

Készülünk az online oktatás esetleges bevezetésére. A tanagyag megadása egységes és zárt felületen fog történni, a szülőknek lehetőségük lesz gyermekük munkáját követi. A rendszer használatáról a szaktanárok és az osztályfőnökök segítségével és a honlapon adunk tájékoztatást.

Minden rendkívüli, esetleg kellemetlenséggel járó intézkedés gyermekeik biztonságát és a szokásos rendben megszervezett oktatás támogatását szolgálja. Kérjük megértésüket, együttműködésüket, támogatásukat a tanév sikeres elindítása és folytatása érdekében!

Varga Bálint
igazgató

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
28
29
30
1
2
3
4
Események október

1

No Events
Események október

2

No Events
Események október

3

No Events
Események október

4

No Events
5
6
7
8
9
10
11
Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
Események október

7

No Events
Események október

8

No Events
Események október

9

No Events
Események október

10

No Events
Események október

11

No Events
12
13
14
15
16
17
18
Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
Események október

14

No Events
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
Események október

17

No Events
Események október

18

No Events
19
20
21
22
23
24
25
Események október

19

No Events
Események október

20

No Events
Események október

21

No Events
Események október

22

No Events
Események október

23

No Events
Események október

24

No Events
Események október

25

No Events
26
27
28
29
30
31
1
Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
Események október

28

No Events
Események október

29

No Events
Események október

30

No Events
Események október

31

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.