NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Vitázz Pécsen! – Mathias Corvinus Collegium Alapítvány

2023. febr. 19. | 0 hozzászólás

Vitaverseny

A Mathias Corvinus Collegium szervezésében egy felejthetetlen versenyen vehettünk részt Pécsett. Csapatunk, Czár Gyula Botond, Dóczi Eszter és Láris Márton Géza a 12.B osztályból, csapatnevünk pedig a Disputatores (vitázók) volt.

A vita az angolszász vitakultúra alapján működött. A versenyen tételmondatot kaptunk, melynek kidolgozására 20 percünk volt. Az első körben a téma az volt, hogy a házi feladat időpocsékolás, itt a pro oldalt képviseltük. A következő fordulóban a tételmondat úgy hangzott, hogy a kultúrát válság idején is támogatni kell, és itt ezen állítás ellen érveltünk. A második nap egy nagyon izgalmas vitával indult, hiszen egy erős csapattal csaptunk össze. Kellenek napilapok kinyomtatva a mai világban? Ebben a kérdésben nekünk azt kellett képviselni, hogy a nyomtatott napilapokra már nincs szükség. A verseny közben értékes tapasztalatokat szereztünk, melyeket későbbi életünkben biztosan kamatoztatni tudunk majd.

Emellett sok új embert megismertünk.

Összességében nagyon boldogan jöttünk haza, azzal az elhatározással, hogy a jövőben szeretnénk még így, ezzel a csapattal versenyre menni. És buzdítunk minden olyan fiatalt,akik szeretnek gondolkodni, és szeretik a véleményüket kifejteni, hogy ha lehetőségük lesz részt venni egy ilyen versenyen, akkor tegyék meg, és próbálják ki magukat.

Köszönjük a lehetőséget Igazgató Úr, hogy tudomást szereztünk a versenyről!

Köszönjük Vég József tanár úr, hogy elkísért minket!

És végül köszönjük Ondré tanárnő, hogy a történelem órákon rászoktatott bennünket a
gondolkodásra!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
28
29
30
1
2
3
4
Események október

1

No Events
Események október

2

No Events
Események október

3

No Events
Események október

4

No Events
5
6
7
8
9
10
11
Események október

5

No Events
Események október

6

No Events
Események október

7

No Events
Események október

8

No Events
Események október

9

No Events
Események október

10

No Events
Események október

11

No Events
12
13
14
15
16
17
18
Események október

12

No Events
Események október

13

No Events
Események október

14

No Events
Események október

15

No Events
Események október

16

No Events
Események október

17

No Events
Események október

18

No Events
19
20
21
22
23
24
25
Események október

19

No Events
Események október

20

No Events
Események október

21

No Events
Események október

22

No Events
Események október

23

No Events
Események október

24

No Events
Események október

25

No Events
26
27
28
29
30
31
1
Események október

26

No Events
Események október

27

No Events
Események október

28

No Events
Események október

29

No Events
Események október

30

No Events
Események október

31

No Events
Adatvédelmi áttekintés

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy kényelmesebb és gyorsabb felhasználói élményt nyújthassunk. A cookie-adatok a felhasználó böngészőjében tárolódnak. A hasznuk, hogy a honlap felismeri, ha már egy látogató járt a honlapon, és segít nekünk megérteni, hogy a weboldalunknak mely oldalait látogatják többen, melyeket kevesebben, hogy ezen adatok alapján tovább fejleszthessük szolgáltatásainkat.