NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

 

Október 24. – Szent Rafael főangyal

Szent Rafael arkangyal, aki az ifjabb Tóbiást kísérte és óvta útjaiban, amint az az ószövetségi Tóbiás könyvében megolvasható. Az utasok védőszentje. Rafael angyal héber nevét többféleképp lehet értelmezni: „isteni gyógyító”, „Isten gyógyítása” – ám mindenképp a „gyógyít” (rapha) és az „Isten” (el) szavakból áll össze. Angyali küldetése a földön: a gyógyítás, ami különösen fontossá teszi őt a szenvedők számára. A három, a Bibliában szereplő főangyal közül róla tudunk a legkevesebbet. Azért is, mert ő csak az Ószövetségben szerepel, míg Gábor és Mihály főangyal többször megjelenik az Újszövetségben is. Hagyományosan október 24-én, külön ünnepelték Rafaelt, majd ünnepe átkerült szeptember 29-re. Az ortodox egyházakban november 8-án ünneplik Szent Mihály arkangyal és a Testetlen Hatalmak napját; a Görögkatolikus Egyházban Mihály és Gábor főangyalok és a többi égi erők ünnepét. Rafael hathatós közbenjáró, akiről jó, ha nem feledkezünk el, különösen, amikor leginkább rászorulunk a gyógyításra. Tóbiás könyvében az elme, a test és a lélek gyógyítójaként ismerjük meg Rafaelt. Tóbit, Tóbiás édesapja igaz ember volt, mégis vakság sújtotta hosszú évekig, ami kétségbeesésbe taszította őt, és meg akart halni. Ugyanabban az időben egy Sára nevű leányt egy démon gyötört. Hétszer ment férjhez, de mind a hétszer megölte vőlegényét a démon a nászéjszakán. Ő is boldogtalanul élt, és a halálát kívánta. Rafael angyal küldetése mind a kettejükhöz szólt. Gyógyításukat úgy kivitelezte, hogy elkísérte útjára Tóbit fiát, Tóbiást, aki apja pénzéért indult. Útközben Tóbiás fogott egy halat, melynek a magát Azarjának nevező angyal tanácsára kivette szívét, máját és epéjét. Rafael Tóbiás útitársának, vezetőjének álcázta magát – ennek köszönhető, hogy zarándokok azóta is gyakran kérik segítségét, és az utazók védőszentjeként tisztelik. Hazafelé vezető útjukon megálltak Tóbit rokonainak házánál – az ő lányuk volt Sára. Tóbiás és Sára egymásba szerettek, és nászéjszakájukon Rafael tanácsára Tóbiás a parázsra tette a hal máját és szívét, s a füst hatására a démon messzire menekült. Rafael Egyiptomig üldözte és leláncolta, majd visszatért a fiatalokhoz. Tóbiás tiszta szerelmet fogadott Sárának. Amikor Tóbiás hazatért feleségével, Rafael tanácsára apja szemét megkente a hal epéjével, apja rögvest visszanyerte látását. Tóbiás és Sára lakodalmán a család köszönetet mondott az útitársnak a segítségért – aki ekkor fedte fel valódi kilétét. Saját vagy mások szenvedéseiben kérhetjük Rafael segítségét, például az alábbi imával.

 

† Dicsőséges Szent Rafael főangyal, a mennyei udvar fejedelme, aki nevezetes vagy arról, hogy bölcsességet és kegyelmet ajándékozol. Utat mutatsz azoknak, akik szárazföldön, vízen vagy a levegőben utaznak, vigasztalod a szenvedőket, a bűnösök menedéke vagy. Kérlek, állj mellettem minden szükségemben, életem minden szenvedésében, mint ahogy Tóbiást megsegítetted útja során. Mivel te vagy „Isten gyógyszere”, alázattal kérlek téged, gyógyítsd meg lelkem és testem betegségeit és gyengeségeit. Különösen kérlek téged, hogy… (itt említsd meg szándékodat), és hogy add meg nekem a tisztaság kegyelmét, hogy a Szentlélek temploma lehessek. Ámen.

† Úr Isten! ki Szent Rafael főangyalt Tóbiás szolgádnak útitársul adtad, engedd nekünk, szolgáidnak, hogy az ő őrizése által mindenkor védelmeztessünk, és segedelme által erősíttessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Október 25. – Szent Mór pécsi püspök

A hagyomány szerint Mór magyar szülőktől született 1000 körül. Saját megjegyzése szerint, ahogy az Szent András és Benedek legendájában olvasható, Szent István uralkodása elején iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. 1030 körül már a kolostor apátja volt, és ebben az időben történhetett a király és Szent Imre nevezetes látogatása, mely után 1036-ban István király akarata kiszólította őt a kolostor csendjéből, és a pécsi püspökség élére állította. Az 1046-os lázadás alatt, amely Szent Gellért és több püspök életét követelte, Mórnak nem esett bántódása. Egyike volt a három püspöknek, akik Székesfehérváron megkoronázták András királyt. 1055-ben Mór tanúként aláírta a tihanyi alapítólevelet, mellyel I. András újabb bencés apátságot hívott életre. 1064 húsvétján püspöki székvárosa nevezetes esemény színhelye lett: a hercegek kibékülése után Géza személyesen helyezte a koronát Salamon fejére, Mór püspök pedig Salamonnak ajándékozta András remete ciliciumának egy darabját. Nem sokkal ezután Mór első magyar íróként – természetesen latin nyelven – megírta a két szent remete, András és Benedek életét. 1070 körül halt meg, valószínűleg Pécsett.

Emberemlékezetet meghaladó, folyamatos tiszteletét a Szentszék 1848. július 22-én hivatalosan is jóváhagyta. A bullában IX. Piusz pápa a következőket írta: „Életének nyilvánvaló szentsége halálától fogva méltán részesült a hívek részéről nyilvános egyházi tiszteletben: bár a régi kort sok homály fedi, bár az országot ért sok csapás folytán a régi magyar egyház emlékei csaknem mind hiányoznak, a történelemből és a hagyományokból ennyi világos. Azt pedig, hogy a tisztelete mindmáig fennállt, bizonyítja mindazoknak az íróknak egybehangzó tanúságtétele, akik Mórról úgy emlékeznek meg, mint boldogról és szentről. Hozzájárul ehhez, hogy képét nem egyszer festették meg szent fölirattal. Vannak 1499-ből való misekönyvek, melyek Mór dicséretét zengik, a martirológiumokban is szerepel a neve. Vannak tetteiről és rendkívüli életszentségéről tanúskodó kommentárok. Mindezeket mérlegelve és igazolva, látván Boldog Mór emberi emlékezetet meghaladó nyilvános és egyházi tiszteletét, Pécs püspöke (akkor Scitovszky János) alázattal kérte, hogy ez a tisztelet annak rendje és módja szerint jóváhagyást nyerjen.” Ez a pápai jóváhagyás vetette meg Szent Mór újkori tiszteletének alapját. Egy év múlva a püspök körlevélben jelentette be: „IX. Piusz pápa Mórnak, a 11. századi pécsi püspöknek nyilvános tiszteletét elrendelte és életbe léptette. Szent Mór hitvalló és püspök egyházi ünnepét évente az egész Pécsi Egyházmegyében a szerzetestemplomokban is szentmisével és zsolozsmával október negyedik vasárnapján kell megülni.” Az ünnepet 1913-ban rögzítették október 25-re.

  1. Piusz pápa 1925. december 4-én a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította Boldog Mórt.

A Martyrologium Romanum 2002. évi kiadása szentnek nevezi, ezért a „szent” jelzőt használjuk a magyar kalendáriumban is. Szent Imre legendája így beszéli el Mór kiválasztását a püspökségre:

„Egyszer, amikor Szent István király fiával együtt imádkozni jött Szent Márton egyházába, amelyet Pannónia Szent Hegyén alapított és a szerzetesek kiváló közösségével ékesített, a király, ismerve gyermeke jeles érdemeit, azt a tiszteletet adta fiának, amely őt illette. Amikor ugyanis az említett testvérek körmenetet tartva kivonultak a király köszöntésére, tiszteletből a fiát küldte előre a köszöntésre. A gyermek Imre pedig eltelve Szentlélekkel, ahogy az isteni kinyilatkoztatás mindegyikük érdemeit megismertette vele, kinek-kinek egyenlőtlenül osztotta a csókokat. Az egyiknek ugyanis egyet, a másiknak hármat, egy harmadiknak ötöt, végül egynek hét csókot adott egymás után. Ezt – bár a többiek is észrevették – Szent István király szótlanul csodálta, a mise végén azonban bizalmas beszélgetésben gondosan megtudakolta tőle, miért osztotta egyenlőtlenül a csókokat. Szent Imre akkor mindegyikük érdemeit felsorolta atyja előtt, tudniillik, hogy ki-ki mennyi idő óta tartott ki a megtartóztatás erényében. Azt mondta, hogy ő ezen megfontolás alapján adott egyeseknek több, másoknak kevesebb csókot, és állította, hogy akit hétszeres csókkal halmozott el, az szűzi életet élt.

Szent István néhány nappal azután, hogy a Szent Hegyről eltávozott, csupán két kísérőt véve maga mellé, oda visszatért, s a testvérek virrasztását és imádságait titokban kikémlelte. Miután az éjszakai zsolozsmát befejezték, a többiek nyugovóra tértek, s csak azok maradtak a templomban, akiket Szent Imre elhalmozott csókjaival. Ezek szétoszlottak a templom rejtettebb szögleteibe, s Isten színe előtt a zsoltárokkal virrasztottak. A szent király azonban odament külön-külön mindegyikhez, felfedte előttük arcát, és az áldás szavaival üdvözölte őket. A királyi felséget mindegyikük a csend megtörésével köszöntötte.

Végül a király egy Mór nevű testvérhez ment, akit Szent Imre hétszeres csókkal tüntetett ki, de sem szelíd üdvözléssel, sem a királyi fenyegetés szavaival nem tudott belőle választ kicsikarni. Reggel aztán, amikor a testvérek összegyűltek, a király maga is jelen volt, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosság erényében kipróbálja, a nyilvános bűnvallomáskor igen sok olyan dolgot vetett a szemére, ami a szerzetesi élettel ellenkezik. Vádaskodása ellen Mór egyáltalán nem védekezett, hanem alázatosan állt, s reménykedve Istenhez menekült, aki az emberi lelket vizsgálja. Ekkor aztán megismerte Szent István, hogy fiának szavai megfontoltak voltak. Miután a történteket rendben és a valóságnak megfelelően elmondta, Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy egy főpapi szék dísze legyen, kevéssel ezután Pécsett a püspöki méltóságra emelte.”

† Mindenható Istenünk, tekints Szent Mór püspök érdemeire, és közbenjárására add, hogy példája nyomán tiszta és alázatos szívvel szolgáljunk neked! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

Október 26. – Szent Evaristus pápa, vértanú

 Szent I. Kelemen közvetlen utódja a római püspöki székben Evaristus (Aristus) pápa. Szent Evaristus volt az ötödik pápa. Betlehemben született 50 körül. A Liber Pontificalis szerint egy görög eredetű családból származik. Domitianus császár idején, a keresztényüldözések alatt lett Róma püspöke. A hagyomány szerint Szent Evaristus pápa alapította meg a bíborosok testületét, amely később a pápaválasztás gyűlése lett. Kr.u. 107-ben halt meg, az Egyház vértanúként tiszteli. Ünnepét október 26-án tartják.

 

Október 27. – Szent Szabina özvegy, vértanú

Gyenge gyermekek, erőtlen szüzek Krisztus megvallásában oly határozottságot, és a miatta szenvedett kínokban oly állhatatosságot tanúsítottak, hogy a pogány üldözők és kínzó eszközeik megszégyenítve lettek általuk. „A világ erőtleneit választotta Isten, hogy megszégyenítse az erőseket.” (Kor. I. 1,27) Ily példát mutatnak többek között Szent Vince, Szabina és Krisztéta testvérek. Maximilián császár idejében éltek, amikor a császár parancsára a keresztényeket tűzzel- vassal pusztították. A császári parancs végrehajtásával egy kegyetlen lelkű embert, Dacziánt bízták meg. Daczián Evora városába ment, ahol meghallotta, hogy Vince, egy ifjú, fennen hirdeti, hogy ő Krisztus követője, és soha nem fogja imádni a bálványisteneket, mert azok csak tehetetlen, érzéketlen kövek. Daczián maga elé hívatta Vincét, kegyetlen kínokkal fenyegetve kényszerítette a bálványimádásra, amit Vince határozottan megtagadott. A szolgáknak Daczián parancsa szerint Vincét halálra kellett volna vesszőzniük, ám a szolgák nem így cselekedtek. Látták ugyanis Vincét a Jupiter szobor előtt állni, amely szobor a lába alatt viaszként lágyult meg. A szolgák csodálkozva mondták, hogy bizony a keresztények istene igaz Isten, mert a kemény sziklát e gyermek által is képes meglágyítani. Vincét a börtönbe vitték, Dacziánnak pedig azt mondták, hogy Vince három nap gondolkodási időt kért. A szolgákat a látottak arra is sarkallták, hogy Krisztus híveivé legyenek. Vincét a börtönben felkeresték nővérei: Szabina és Krisztéta. Könyörögtek neki, hogy hagyja el börtönét, mert nekik nagy szükségük van a védelmezésére, támogatására. Vince örült volna, ha életét Krisztusért feláldozhatja, de nővérei kérésére titkon elhagyta börtönét és testvéreivel Avilába ment, ahol a három testvér jó ideig háborítatlanul szolgálhatott buzgó szívvel Istennek. Daczián Avilába is eljutott a keresztényüldözés kapcsán, ahol azonnal elfogatta a testvéreket, és tagjaikat olyan keményen kifeszíttette, hogy azok szinte elszakadtak. Olyan irgalmatlanul megverette őket, hogy testük a vértől alig látszott. Minthogy ezek a kínok a testvéreket meg nem ingatták, sőt kínjaik között is Istent dicsérték, Daczán igen felbőszült. Parancsára a három vértanú fejét addig verték kővel, míg azokat teljesen szét nem zúzták. Így nyerte el a három testvér a vértanúság koszorúját. A szent vértanúk testét vadállatok elé vetették, de azok a szent testeket nem bántották. Két jámbor keresztény temette el a testeket. A kegyelet később szép templomot emelt a sírok fölé. Az ifjúnak és a szüzeknek borzasztó kínokat kellett kiállni, de Istent és az ő törvényeit szerették. Isten iránti szeretetük segítette őket kiállni a kínokat. Ha mi is Istent és a törvényeit igazán szeretjük, nem lehetnek életünknek olyan viharos körülményei, amelyek bennünket Isten és törvényei iránti hűtlenségre bírnának. Isten igaz szeretete a mi üdvünk útjából is minden akadályt könnyű szerrel elhárít. Szeressük Istenünket teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és minden erőnkből. A szeretet föltárja előttünk a Mennyek kapuját.

 

Október 28. – Szent Simon és Júdás apostol, vértanú

Az Apostolok Cselekedeteinek apostol-névjegyzékében (1, 13) így egymás mellett találjuk nevüket. Egy régi hagyomány szerint meg Simon először Egyiptomban, Júdás pedig Mezopotámiában hirdette az evangéliumot, majd hosszabb ideig közösen munkálkodtak Perzsiában és ott is szenvedtek vértanúságot. Simont ketté fűrészelték, Júdást lefejezték. Az együttes vértanúságról szóló értesítés azonban nem valószínű. Ezek a dolgok mind együtt érthetővé teszik, miért van ünnepük egy napon.

Simonról nagyon keveset tudunk. Neve benne van az apostolok névjegyzékeiben, „buzgólkodó” (= Zelota) volt a mellékneve. A Zelota névvel az Írás görög szövege azokat nevezi, akik őszinte lelkesedéssel ragaszkodtak az ószövetségi törvényhez és azt buzgón megtartották. Simon is tehát meghívása előtt a törvényhez hű, jámborabb zsidók közé tartozott. Egyes források szerint az apostolok oszlása után Egyiptomban hirdette az Isten igéjét. Simon apostoli működésének java része a nagy perzsa birodalomra esett. Eszerint ott is szenvedett vértanúságot Suanir városában. A ma már ismeretlen város helyét a Kaukázustól délre keresik, részint Kolchisban, részint pedig Ibéria tartományában. A halálozás idejét nem lehet megállapítani. Ereklyéit Rómában, Kölnben és sok más helyen is tisztelik.

Júdás apostolt a Szentírás következetesen megkülönbözteti az áruló Júdástól. Máté és Márk Tádénak (Taddeus, egyes kéziratokban Lebbeus), Lukács Jakab testvérének nevezi, János pedig neve után hozzáteszi: „nem az iskarióti”. Az egyházi nyelvhasználatban a Júdás-Tádé elnevezés a szokásos. Mint ifj. Jakab apostolnak, neki is Alfeus – Kleofás volt az apja, Mária pedig az anyja. Családos ember volt. Két unokájáról tudunk visszakövetkeztetni a nagyapára is. Júdás apostol a meghívása előtt kérges kezű földműves lehetett valahol Galileában. Nem tartozhatott a legszegényebbek közé. Palesztinában 17 hold föld nem kis vagyon. Az Úr Jézus Krisztus innen az ekeszarva mellől szólította el, hogy az Isten földjén szántson és az evangélium magvetője legyen. Amikor Júdás apostollá lett, ugyanúgy élt lelkében a földi messiási ország várása, mint a többi zsidó kortársainál. Efféle remények még az Úr Jézus halála előtt is éltek benne. Amikor az Üdvözítő az utolsó vacsorán megemlékezett arról is, hogy aki őt szereti, azt Atyja is, ő is szeretni fogja, és ő kijelenti magát neki, Júdás-Tádé közbeszólt: „Uram! hogy van az, hogy te nekünk akarod magadat kijelenteni és nem a világnak?” Az Úr azonban így válaszolt az apostolnak: „Ha valaki szeret engem, az én beszédemet megtartja; és Atyám is szeretni fogja őt, és hozzája megyünk, és lakóhelyet szerzünk nála. . . Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek; nem miként a világ adja, adom én nektek” (János 14, 21-27). Apostoli működéséről nem lehet sokat tudni. A reá vonatkozó hagyomány általában megbízhatatlan és ellentmondásos. Sokszor összetévesztik őt más apostolokkal, különösen a 72 tanítvány egyikével, az edesszai Addeussal vagy Taddeussal. Minden valószínűség amellett szól, hogy Jakab testvérével, a jeruzsálemi apostol-püspökkel együtt elsősorban zsidó honfitársai közt terjesztette az Isten országát. Biztos adatunk apostolkodására vonatkozólag csak egy van, a 64—66 körül írt levele. Ez a levél szent könyveinkben az úgynevezett hét katolikus levél közt az utolsó, és így kezdődik: „Júdás, Jézus Krisztus szolgája ( = apostola) és Jakabnak testvére, azoknak, kiket az Atyaisten szeret” . . . Mintha csak ennek a levélnek az elején is azok a szavak jártak volna az eszében, amelyeket az utolsó vacsorán feleletképen hallott az Úrtól: «Ha valaki engem szeret, Atyám is szeretni fogja őt». A messiási országra vonatkozó álmok azonban már helyt adtak a komoly valóságnak. A levelet a zsidó-keresztényeknek szánta. Érezni lehet az írásból, hogy az apostolnak küzdenie kell a konkolyhintők ellen. Elsősorban a gnosztikus eretnekekkel szemben, akik elvetették az ószövetséget, tagadták Jézus Krisztus istenségét és az evangéliumi szabadságot szabadosságra értelmezték. Halálának, illetve vértanúságának helye ismeretlen. Valószínűleg Palesztinába 70 körül történhetett.

† Úr Isten! ki minket Szent Simon és Júdás apostolaid által neved ismeretére jutattál, adjad az ő végtelen dicsőségüket lelki haszonnal tisztelnünk, és tisztelve minden jóban növekednünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

Október 29. – Antióchiai Szent Teofil püspök

169-ben lett Antióchia püspöke – a hatodik Szent Péter után. Róma és a görög-római kultúra még ragyogott, és a keresztényekről még állt Szent Pál szava: „Nézzétek csak meg hívástokat, testvérek; nem sokan vannak a bölcsek test szerint, nem sokan a hatalmasok, nem sokan a nemesek; hanem azt, ami a világ szerint oktalan, választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket” (Kor. I. 1, 26). Nem sokan akadtak még akkor tollforgatók, de annál többen, kik vérrel és lélekkel írták meg az Úr Krisztus igazságának bizonyságát és védelmét. Pedig akkor már ugyancsak kellettek tollforgatók is. Teofil tudta forgatni őket. Volt egy pogány ismerőse, Autolikus, tudós ember, ki éjhosszat bújta a könyvtárakat, és amit olvasott az ő világ bölcseinek könyveiben, azzal nekitámadt Teofilnak hite miatt. Teofil azonban nem maradt adósa felelettel. „Ha pedig azt mondod: mutasd meg nekem a te Istenedet, én azt válaszolom: Mutasd meg te nekem az emberedet, és én majd megmutatom neked az én Istenemet. Mutasd meg nekem, hogy lelked szeme lát és szíved füle hall. Istent ugyanis csak azok látják, kik nyitva tartják lelkük szemét. Mert hisz mindenkinek megvan a szeme, de némely emberé elhomályosult, és ezek nem látják a napvilágot. Ha a vakok nem látnák, abból bizony nem következik, hogy a nap nem süt, hanem a vakok vessenek magukra és szemükre. Ugyanígy neked is, ó ember, bűneid és gonoszságaid következtében elhomályosult a szemed. Mint a ragyogó tiszta fémtükör, olyan az ember lelke. Ha már most rozsda marja a fémtükröt, nem lehet meglátni az ember arcát a tükörben. Ugyanígy, ha bűn marja az embert, nem láthatja meg Istent. Isten alakja kimondhatatlan, megmagyarázhatatlan és testi szemnek láthatatlan. Fölsége megfoghatatlan, nagysága megérthetetlen, magassága a gondolat számára elérhetetlen; ereje mérhetetlen, bölcsessége páratlan, jósága utánozhatatlan, működése leírhatatlan… Teofil meg tudta pogány embertársainak mutatni a hit útját. Hisz ő is azt járta. „Ne légy tehát hitetlen, hanem hívő. Mert valaha én sem hittem, hogy így lesz. Most azonban fontolóra vettem a dolgot és immár hiszek, mert kezembe kerültek a szent próféták szent írásai is és ők Isten szellemében megjövendölték a múltat, milyen volt, a jelent, milyen most, és a jövőt, milyen lesz. Minthogy a jelen és annak megjövendölése tanúbizonyságom, már nem vagyok hitetlen, hanem hívő – engedelmes Isten iránt. S őneki te is engedelmeskedjél hitben, nehogy mostani hitetlenséged után majd egykor a magad kínjára, az örök büntetésben kénytelen légy hinni”. Teofil tolla nem pihent. Írt tudós történeti műveket a pogány mondák ellen, megvédte a teljes, katolikus hitet a kor veszedelmes hitrontóival, az eretnekekkel szemben, akik azt tanították, hogy Isten olyanformán bocsátja ki magából a szellemeket, mint a nap a fénykoszorúját, és hogy Jézus Krisztus nem Isten, hanem csak egy ezek közül a szelleme közül. Jeles írást bocsátott ki Markion ellen, aki azt állította, hogy az ószövetségnek más az Istene, mint az újnak, és az ó-t elvetette. Ezek az írások egytől egyig elvesztek. Csak az maradt ránk, melyet Autolikusnak írt „A keresztények hitéről”. Jézus Krisztus igazsága, mely ugyanaz tegnap és ma és mindörökké.

 

Október 30. – Rodriquez Szent Alfonz hitvalló

Mikor Spanyolország egyetemein a világ leghíresebb hittudósai tündököltek, és a kolostorok tudós, zseniális szentekkel ékeskedtek, mikor Alkantarai Szent Péter, Loyola Szent Ignác és első társai, nevezetesen Borgia Szent Ferenc, Keresztes Szent János, és Szent Teréz ejtették bámulatba a világot, ugyanakkor Mallorca szigetén, a pálmai jezsuita kollégium együgyű kapusához, Rodriguez Alfonz testvérhez jártak tanácsért éltes hittudósok és ifjú leviták. Kérték véleményét káptalanok és hatóságok, érveltek kijelentéseivel az inkvizíció előtt tudós papok és bírák. A tanulatlan portás akarata ellenére lelki vezére lett sok tanult ifjú rendtársának, köztük főként Kláver Szent Péternek, a négerek nagy apostolának (szeptember 8.). Az agg szerzetes az istenes ember hatodik érzékével fölismerte a fiatal bölcselethallgatóban a hivatott nagy szentet, különösen szerette és bölcsessége legjavát szánta neki. A lelkes ifjú teli lélekkel szívta be az életszentség tanításait, melyeket rendkívüli kegyelmek világossága diktált és egy önmegtagadásban, hősies Isten-szeretésben eltöltött életnek példája pecsételt meg. Kláver Péter lelkiismeretesen följegyezte a tanításokat, melyeket esténként azokon a drága negyedórákon kapott ott a kolostor portásfülkéjében. Ma is őrzik a spanyol jezsuiták. Többek közt azt olvassuk ott: „A szerzetesnek olyannak kell lennie, mint volt Melkizedek: atya nélkül, anya nélkül, rokonok nélkül (Zsid. 7, 3). Mert jóllehet vannak, mégis úgy kell magát tekintenie, mintha nem volnának. Egyedül Istennek kell uralkodnia szívében”.

Ez azonban a hosszú aszkézisben és imádságos életben megérett lelki embernek bölcsessége volt. Mint fiatal diák még nem egészen így gondolkodott. Jámbor fiú volt, különösen a Boldogságos Szűzhöz vonzódott gyermekkora óta. Mégis mikor alkalai tanuló korában meghalt édesapja, és anyja hazahívta, hogy átvegye az üzletet (apja kereskedő volt), haladéktalanul otthagyott iskolát, tudományos karriert és ment haza Segoviába, ahol 1531-ben született, és lett becsületes boltos. Sőt nemsokára meg is házasodott, és lett két gyermeknek boldog apja. Alfonz jámbor ember volt, de nem bizonyult jó kereskedőnek. A kettő éppenséggel nem zárja ki egymást, de igen sokszor a világosság fiai nem olyan okosak világi dolgokban, mint a világ fiai. Ilyenkor legjobb, ha visszavonulnak arról a területről, mely nem az ő otthonuk. Megérezte ezt Rodriguez is. Egyik kudarc és csapás a másik után érte. Föléledt gyermekkori vágya: az egyházi pálya. De ott volt a családja. Szerette, és kötelességének tartotta gondoskodni róluk. Ekkor szólt bele Isten másodszor az életébe. 1564-ben egymás után magához vette édesanyját, feleségét, fiát és lányát. Egyedül maradt Istenével és szent vágyával, apa nélkül, anya nélkül, rokon nélkül — mint Melkizedek. Melkizedek rendjébe is kívánkozott. Pap akart lenni. Lelki atyjának irányítására azonban 1571-ben Valenciában beállt a jezsuitákhoz laikus testvérnek. Hozzátartozói halála után ugyanis nagy elszántsággal a szentek útjára lépett. Az olvasót már régóta szerette és gyakorolta. Megtanult elmélkedni, és különös odaadással az Üdvözítő kínszenvedéséről elmélkedett. Isten már akkor rendkívüli kegyelmekre méltatta, és ő a legkeményebb önsanyargatásra szegődött. Ez a lelkülete vitte arra, hogy lemondjon a papság méltóságáról és a laikus testvér alázatosságába öltözzék. Ezt a drága ruhát nem is vetette le többet. Mindjárt beöltözése után Mallorca szigetére került az épp akkor létesített pálmai kollégiumba és azt el sem hagyta többé. Néhány évig házi teendők voltak rábízva, 1580 óta pedig kapustestvér lett és az is maradt harminc évnél tovább, csaknem haláláig. A kapusnak igen fontos tiszte van. Jelentősebb és nehezebb, mint a legtöbben gondolják. Talpon lenni éjjel és nappal minden hívásra, első tekintetre fölismerni, kit lehet beengedni, kit kell távol tartani, ideges és tapintatlan kopogtatókkal szemben is valóra váltani az Üdvözítő előírását: jövevény voltam, és befogadtatok engem, illetéktelen kopogtatókat úgy elutasítani, hogy azért az evangélium útját mégis megmutassák nekik. Mindehhez bölcsesség, türelem és szentség kell. A kapusról olvassák le a kívülről jövők a ház szellemét, és a kapuson áll, hogy a kapuval együtt a bebocsátottnak szívét is megnyitja-e.

A pálmai jezsuita kollégium kapusán csakhamar észrevették, hogy az más kapukon is szokott ki-be járni. Így történt, hogy egyszerű laikus testvér létére annyi tanult embernek lett tanítója – abban a tudományban, melyet semmiféle könyvből nem lehet megtanulni az istenességben és életbölcsességben. Az egyik kapu, melyet szorgalmasan nyitogatott a maga számára: az önfegyelem. A kemény önsanyargatásokat, melyeket már világi ember korában kezdett, mint szerzetes még fokozta. Kláver Szent Péternek azt a szabályt adta: sokat virrasztani, keveset aludni. Amit álmából elcsíp az ember, azt hozzáadja életéhez és érdemeihez. Már 80 éves törődött aggastyán volt, kit súlyos betegség kínzott, mégsem tudta magának megbocsátani, hogy egyszer szándéka ellenére elaludt egy negyed órára. 60 éves koráig egy szál deszkán aludt és szinte állandóan böjtölt. Másoktól nem kívánta ezeket a kemény önsanyargatásokat, de annál nyomatékosabban a lelki fegyelmet, főként a feltétlen engedelmességet. Kláver Szent Péternek azt mondta: „A szerzetes Istenért engedelmeskedik minden teremtménynek, nemcsak elöljáróinak. Igent mond minden parancsra, elfogad és megtesz mindent, amint telik tőle, nagy lelki békességben. Ha nem teljesítette a parancsot, azt mondja: nem tudtam. Ami azután jön, azt nagy csöndben fogadja, és nem szól semmit, de semmit, hanem akármit mondanak neki, hallgat, hallgat, hallgat.” Erre fölséges példát adott. Egy nagy ünnepségre a cellákból is elvitték az összes székeket és az övét elfelejtették aztán visszavinni. A 79 éves öreg testvérnek egy álló évig nem volt hol leülni vagy letenni egy darab ruhát. Ha egy év múlva, egy hasonló ünnep után vissza nem vitték volna, ő soha nem szólt volna, meg lett volna így élete végéig. Koldusnak tekintette magát, akit irgalomból tartanak, és akinek nincs joga máshoz, mint amit úgy kap irgalomból. Az a lemondó és a teremtményekből kivetkőző élet őnála kapu volt egy felsőbb élethez. Isten rendkívüli kegyelmekkel tüntette ki: megmutatta neki sokszor a jövőt, megjelent neki, és az imádságok magaslataiba vitte. Abban az időben az egész spanyol egyházi életet izgalomban tartották önfejű, rendetlen és engedetlen emberek, kik szembe helyezkedtek az egyházi felsőbbségekkel, senki szavára nem hajlottak, hanem belső isteni felvilágosításokra hivatkoztak, rendkívüli, misztikus imádságkegyelmeket hajszoltak és azt hirdették, hogy aki ilyenekkel rendelkezik, azt nem kötelezi sem előírás, sem elöljáró. Ezek az „ál jámbor fölvilágosodottak” (alumbrados) gyanakvóbbá tették az egyházi elöljárókat az igazi misztikai kegyelmekkel szemben is. Szent Teréziának is kellett emiatt szenvednie. A jézustársaságban is megvolt a hajlam egyenest eltiltani minden olyan imádkozási módot, mely nem Szent Ignác Lelkigyakorlatának előírását követi. Hogy hamar felülkerekedett a helyes megítélés, abban döntő része volt a pálmái kapustestvérnek: Leíratták vele ismételten is imádságos életét, megvizsgálták és hozzámérték a legbiztosabb mértékhez: életéhez és főként engedelmességéhez. Könnyű volt megállapítani, hogy ahol annyi alázat, engedelmesség, és önmagáról megfeledkező szent szeretet van, ott csak az isteni kegyelem állhat munkában. Lehetetlen meg nem érezni a Szentlélek ihletését az ilyen szavakon, amelyekkel Alfonz megmagyarázta, miért küld Isten olyan súlyos megpróbáltatásokat azokra, kiket szeret (neki is éveken keresztül bőségesen kijutott belőlük). „Isten úgy tesz ezzel a lélekkel (írásaiban így utal alázatában önmagára), mint a gyöngéd anya piciny gyermekével, kit úgy szeret, mint tulajdon életét. Karján van gyermeke, és ő játszik vele, gyöngén arcul üti, és a gyermek elpityeredik. Ezt akarta az anya. Nyomban megöleli, inni ad neki, becézi, míg el nem hallgat. Ezt a szeretetjátékot aztán sokszor megújítja… Isten így folytatja ezt a szent játékot, míg a lélek fenntartás nélkül át nem adja magát neki”. Alfonz régen eljutott ide. Élete utolsó két évében igen sok testi és lelki szenvedésben volt része. 1617. október 28-án aztán egy elragadtatás megszabadította minden szenvedéstől. Az október 31-re virradó éjjel fölébredt elragadtatásából ezzel a kiáltással: „Jézusom, Jézusom!” és fél óra múlva békességben kilehelte lelkét. A hű kapus bement az örök élet kapuján. XII. Leó 1825-ben boldoggá, XIII. Leó 1888-ban szentté avatta. Emlékünnepe október 31.

† Úr Isten! gyöngék erőssége, alázatosak magassága, ki Alfonz szolgádat a vezeklés kitartó buzgóságával, és kiváló alázatosság dicsőségével fényleni akartad, adjad, hogy az ő példájaként testünket sanyargatva, és Fiad keresztjének alázatos követésében híven megmaradva az örök dicsőséget elnyerhessük. Ki Teveled és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

november 2022

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
31
1
2
3
4
5
6
Események október

31

Események november

1

No Events
Események november

2

No Events
Események november

3

No Events
Események november

4

No Events
Események november

5

No Events
Események november

6

No Events
7
8
9
10
11
12
13
Események november

7

Események november

9

Események november

10

No Events
Események november

11

No Events
Események november

12

No Events
Események november

13

14
15
16
17
18
19
20
Események november

14

No Events
Események november

18

Események november

19

No Events
Események november

20

No Events
21
22
23
24
25
26
27
Események november

21

Események november

22

Események november

23

Események november

24

Események november

25

Események november

26

No Events
Események november

27

No Events
28
29
30
1
2
3
4
Események november

28

Események november

29

No Events
Események november

30

No Events
Események december

1