NAGYBOLDOGASSZONY RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

December 26. – Szent István I. vértanú

Tisztelete mindjárt halála után kezdődött és a 4. század óta ünnepéről is van tudomásunk. Amióta csak ismeretes ez az ünnep, mindig december 26-án van.

Szent István vértanú az, aki legelőször követte az Urat a mennyeknek országába. Születési idejére nézve nincsenek adatok. Szent Pállal egyidejűleg Kr. u. 3 körül születhetett. Görög neve (stefanos = koszorú), műveltsége és működése kétségtelenné

teszik, hogy hellenista, azaz arám nyelv helyett görögül beszélő zsidó családból származott. Hittudományi tanultsága és a szentírás magyarázatának iránya az alexandriai hellenista zsidók, különösen Philo által naggyá fejlesztett tudományosságban gyökerezik. Ezért lehetséges, hogy Egyiptom volt a hazája, vagy hogy Alexandriában tanult. A 4. századból eredő hagyomány a 72 tanítvány egyikének tartja. Életére vonatkozólag az első biztos adat diakónussá való választása. Ettől az időponttól kezdve egészen vértanúságáig pontosan tájékoztat életéről az Apostolok Cselekedeteinek 6. és 7. fejezete.

Az Úr mennybemenetele után egy-két évre a jeruzsálemi keresztény egyházközség igen meggyarapodott. A hívek számának szaporodásával bajok keletkeztek a jótékonykodás körül. A hellenisták zúgolódni is kezdtek az arám nyelvű zsidó-keresztények ellen, hogy özvegyeiket elhanyagolják a „mindennapi kiszolgálásnál”. A tizenkét apostol erre egybe hívta a híveket. „Nem volna rendjén – mondták – hogy az asztaloknál szolgáljunk és közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért, testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jószívű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiút és bízzuk rájuk ezt a foglalatosságot. Mi meg majd könyörgéssel és az ige szolgálatával foglalkozunk.” A híveknek tetszett ez az indítvány, és megválasztották a hét férfiút, az apostolok „imádság közben rájuk tették kezüket”. A hét között a legelső István volt. Az írás megjegyzi róla, hogy „eltöltötte őt a hit és a Szentlélek”.

Az Apostolok Cselekedetei nem nevezik a hét férfiút diakónusoknak, szolgálatukat azonban a «diakonia» és a «diakonein» görög szavakkal jelölik. A szent hagyomány ezért teljes joggal bennük látta a legrégibb egyházak 7— 7 diakónusának őseit. Eszerint István volt az első diakónusok feje. Munkája azonban nem merült ki az özvegy-, illetve szegénygondozásban. Segített az apostoloknak az igehirdetésben is. „Telve volt kegyelemmel és erővel és nagy csodákat művelt a nép között.” A jeruzsálemi hellenista zsinagógákban tömörült zsidók nem jó szemmel nézték ezt a működését, némelyek közülük vitába is szálltak vele. Azonban gyengéknek bizonyultak, „nem tudtak helytállni a bölcsesség és Lélek előtt, aki szólott belőle.” Vereségük bosszúra sarkalta őket. Embereket küldtek ki titokban, és azok azt híresztelték, „hogy hallották őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és az Istenre”. Ennél nagyobb vádakat nem is terjeszthettek volna róla. Sikerült is fölizgatniuk ellene nemcsak az egyszerű népet, hanem a nép véneit és az írástudókat is. A fölizgatott tömeg elfogta Istvánt és a szinédrium, a főtanács elé állította. A legfőbb zsidó bíróság annak rendje és módja szerint a tanuk kihallgatásával kezdte a tárgyalást. A hamis tanuk vallottak ellene: „Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, mikor azt hangoztatta, hogy ez a Názáreti Jézus majd lerontja ama helyet és megmásítja a hagyományokat, melyeket Mózes hagyott ránk”. István hallgatta a tanúvallomásokat. A fő­tanács bíráinak szúrós szeme a 30 év körüli diakónusra volt szegezve. Az ő arcán azonban félelem helyett nyugalom és méltóság ömlött el, s rajta természetfölötti ragyogás látszott. „Olyannak látták orcáját, mint egy angyalét”, jegyzi meg az Írás. A tanúk vallomása után a bíróság elnöke, a főpap, Istvánt szólította föl védekezésének előterjesztésére. Ő hosszabb beszédbe fogott. Vázolta benne a zsidó nép történetének főbb mozzanatait és ezzel kapcsolatban cáfolta az ellene fölhozott vádakat. A beszédet kemény szavakkal fejezte be: „Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek, amiként atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálatával vettétek a törvényt, de meg nem tartottátok”. Fölháborodás és fogcsikorgatás volt szavaira a visszhang. István azonban akkor is nyugodt maradt. Szentlélekkel eltelve tekintett föl az égre, látta Isten dicsőségét és Istennek jobbja felől az Úr Jézust úgy, amint azt a halál előtt álló Úr magáról a főtanács előtt hirdette (Luk. 22,69). Látomását el is mondta. A főtanács tagjai ezt már nem bírták elviselni. Kiáltoztak, bedugták a fülüket és minden törvényes alakiság mellőzésével népítéletbe fogtak. A vádlottat kihurcolták a városból, valószínűleg az északi várfalon kívül a Damaszkuszi kapu közelében megkövezték. István a szörnyű népítélet alatt imádkozott és mondotta: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet”. Majd térdre esett és még akkor is fennhangon gyilkosaiért könyörgött: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül”. Ez után az imádsága után „elaludt az Úrban”. István volt az első, aki Jézus Krisztus hitéért vértanúságot szenvedett. Méltóképen lépett Urának nyomaiba és hősi magatartásával a világ végéig eszménykép marad a keresztény vértanúk számára. Halála 34 körül következett be. Istenfélő barátai gondoskodtak illő eltemetéséről és igen-igen megsiratták (Apostolok Cselekedetei 8, 2). Lucián áldozópap, aki 415-ben Jeruzsálem mellett Kafar-Gamalában megtalálta ereklyéit (1. augusztus 3.), e férfiak közé sorolja a kiváló Gamáliel írástudót is. Az első keresztény vértanúság megindította az első üldö­zést Palesztinában. Tarzusi Saul a leghevesebben üldözte a keresztényeket. Alig alvadt meg István vére a damaszkuszi kapu mentén, Saul elindult a damaszkuszi úton Palesztinán túlra (1. január 25.). Az úton lehetetlen volt nem gondolnia a vértanúra. Jól ismerte. Hiszen némelyek a tarzusiaknak jeruzsálemi zsinagógájából vitában is álltak vele. Látta bátor magatartását és megkövezésénél is jelen volt. Sőt az első kövezők, a hamis tanúk ruháikat „lábához tették le” és ő „egyet­értett az ő megöletésében” (Apostolok Cselekedetei 7, 58. 60). Hallotta imáját. De Damaszkuszba menet is csak gyűlölettel tudott rá gondolni. Amire azonban a város elé ért, máskép látott mindent. Amikor pedig megtérése után három évre Jeruzsá­lembe tért vissza (37 körül), töredelmesen sóhajtott fel az Úrhoz: „Mikor pedig Istvánnak, a te tanúdnak vérét ontották, ott álltam, helyeseltem és őriztem gyilkosainak ruháit (Apostolok Cselekedetei 22, 20). Sőt ezután mintha István Pálnak eszményképe lett volna. Ő is a hellenista zsidóknak prédikált legelőször, zsinagógákban vitázott velük, beszédeiben István történeti módszerét használta, gondolatait terjesztette. István hitére gondolhatott akkor is, amikor a diakónusok legjelentő­sebb tulajdonsága gyanánt azt jelölte meg, hogy „tiszta lelkiismerettel őrzik magukban a hit titkát” (Tim. 1. 3,9). Röviddel vértanúsága előtt pedig utolsó levelének majdnem utolsó mondata István vértanú utolsó imájára emlékeztet: „Mindenki cserben hagyott, ne tudassék be nekik” (Tim. II. 4, 16). Ősi hagyomány a kereszténységben, hogy Saul megtérését István imája eszközölte ki, hogy a nemzetek apostolát az Egyház számára az első vértanú szerezte.

† Adjad, kérünk, Uram! követnünk, amit tisztelünk, hogy megtanuljuk ellenségeinket is szeretni, mert annak égi születését ünnepeljük, ki üldözőiért is tudta kérni a mi Urunkat, a te Fiadat, Jézus Krisztust, ki teveled és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

 

 

December 27. – Szent János apostol, evangelista

Utolsó jeruzsálemi útjára indult az Úr Jézus Krisztus. Abban az időben volt ez, mikor a tanítványok megkérdezték tőle: Mester, most állítod-e vissza Izrael országát? És akkor hozzá járult Szalómé, Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt „imádván őt és kérvén tőle valamit”. Imádva, térden- állva közeledik hozzá. A Nagy Király elé így kell járulni. És ő annak ismeri. A fiai beszéltek róla. Két szép fia, Jakab és János. Hogy sugárzott arcuk az örömtől, mikor a Jordán mellől visszatérve az első hírt hozták: Megtaláltuk a Messiást, Jézust Názáretből! Azután ő maga is látta: hatalmasnak a cselekedetben és a beszédben. A szava nyomán, a tettei nyomán éled a reménység: visszaáll még Izrael országa! Hogy milyen lesz ? . . . Beszélt arról az Úr, de még sok mindennek kellett történnie, hogy egészen megértsék a beszé­dét kivált, hogy egy édesanya megértse, akinek két fia is ott van annak a várva várt Messiásnak a közelében.  Szívesen adta őket. Nem bánta, hogy otthagyták a hálót; csak menjenek. Embernyi ember mind a kettő. János is, a kisebbik. Alig nőtt ki ugyan a gyereksorból, mikor követte az Urat. Tüzes ifjúi hévvel buzgólkodik az ország érdekében.

Elnézi őket az Úr. Jánost is, a szeretett tanítványt… „Nem tudjátok, mit kértek. Meg tudjátok-e inni a poharat, melyet én inni fogok?” „Meg tudjuk” – válaszolják, és harcokra gondolnak, mint amilyen talán a Makkabeusoké volt, vagy Dávidé a filiszteusok ellen. Tudnak ők kardot is húzni, vérüket ontani, életüket adni! Rájuk számíthat az Úr. Még nem is sejtik, mennyire másféle lesz az a harc! A Mester már tudja, hogy azt is becsülettel végig küzdik, ha eljön az ideje. „Az én poharamat ugyan inni fogjátok; de jobb vagy bal oldalamon ülni, nem az én dolgom, hogy megadjam nektek, hanem akiknek Atyám készítette.” A többiek pedig, a tanítványok, bosszankodnak a két testvérre. Valami ígéretfélét olvasnak ki a Mester szavaiból. Hát velük mi lesz? Ők nem voltak ott eddig? Nem lesznek ott ezután? . . . Ők is ott lesznek. De rájuk fér egy kis oktatás arról az országról, amire vágyakoznak: „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmat gyakorolnak fölöttük. Nem úgy lesz köztetek; hanem aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a ti cselédetek, és aki első akar lenni köztetek, az lesz a ti szolgátok”. És jelzi tovább a maga harcát. Ha ezt meglátják, akkor értenek, és ők is úgy csinálják: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul adja életét sokakért. Nemsokára meglátták. Elérkezett a kovásztalanok napja, amelyen le kellett ölni a húsvéti bárányt. Elküldte akkor az Úr Pétert és Jánost: „Menjetek, készítsétek el nekem a húsvéti bárányt”. Útba is igazította őket, hogy rátaláljanak a házra. Elkészítették. János ott ül az Úr mellett a szíve felől. Ő érzi legjobban, hogy szerette övéit, mindvégig szerette őket”. A véget is érzi már. Szólni keveset szól. Most a búcsúzó Krisztus beszél. Őt nézi, lelkébe vésődik kitörölhetetlenül minden szava, minden mozdulata: amint felövezve, kendőt kötve maga elé, sorra mossa a tanítványok lábát… s amint Júdásnak a falatot nyújtja a tálból. Látja, hogyan viselkednek a többiek.

Látja Péter megrökönyödését: „Uram, te mosod az én lábamat?” Látja Júdást, mikor a falat vétele után elmegy, hogy idejében befejezhesse az árulást. János már tudja róla. Megkérdezte csöndesen a Mestert. Neki megmondta. És ott áll a kereszt alatt. Nem fogadkozott, mégis ott van. A többiek nincsenek, szétszaladtak. Hallgatja az utolsó igéket. A kín és gyötrelem tengeréből törnek elő, mikor a haldokló elsóhajtja őket. És nem felejti el, hogy ott is bocsánatot ad a jobb latornak, hogy szomjúhozik lázas haláltusájában és hogy végrendeletét teszi: „Asszony, íme a te fiad . .. Fiú, íme a te anyád”. Azután … beteljesedett. Mikor pedig fölvirradt a húsvét reggele, szalad, hogy hamarabb érjen. Benéz a sírba, látja a gyolcsokat. Bemenni nem mer. Megérkezik Péter. Bemegy, körülnéz. János utána . . . Látott és hitt. Az üres sír után hitte a Föltámadottat is. Együtt evett velük és szólott sok mindent az Isten országáról. Most már értették. Ott volt a Galileai tengernél. Ismét kivetették a hálót… és ekkor megjelent Jézus. János ismeri föl elsőnek. Hallja itt a Péternek mondott szót: „Legeltesd az én juhaimat” és azt is, hogy milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. A maga sorsát is hallja: „Akarom, hogy ő így maradjon”. Úgy is maradt.

Az első időkben a jeruzsálemi egyházban tevékenykedett. Szent Pál úgy keresi fel őt is, mint az Egyház egyik „oszlopát”. Később, Szűz Mária halála után, Kis-Ázsiába ment és kevés megszakítással Efezusban élt. Domiciánus császár elfogatta és forró olajjal telt hordóba dobatta. Mikor onnan sértetlenül került ki, Patmosz szigetére száműzte. Késő öregkorában, mikor prédikálni már nem tudott, csak azt hangoztatta híveinek: „Fiacskáim, szeressétek egymást”. Mikor hívei számon kérték: „Miért mindig ezt az egyet hajtogatod nekünk?” Ő azt felelte: „Mert így hallottam az Úrtól és mert, ha egymagában van is, elég”. Közben nőnek körülötte az apostoltanítványok, akik a 2. század egyházát kapcsolják az elsőéhez, ahhoz, amelyben még ottjártak és tanítottak, akik látták az Urat. János az utolsó közülük. Régen elköltözött a többi. Utolsónak maradva itt e földön, annál inkább hangoztatja bizonyságtételét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit néztünk és kezünk tapintott az életnek Igéjéről – mert az élet megjelent – és mi láttuk és bizonyságot teszünk róla”. (Ján. 1. j, 1 kk.)

És néz vissza János több, mint két emberöltőre és megírja Evangéliumát. Maga körül pedig összefogja, óvja, inti a kilencvenes évek keresztényeit látogatásaival, leveleivel. És néz előre a kifürkészhetetlen századokba, ezredekbe, a végtelenségbe és az Apokalipszisben megírja az Istenország jövendő sorsát, küzdelmeit, örök reményeit. Mindezt írja: „hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy hívén, életetek legyen az ő nevében”.

Csendes halállal halt meg a 100. esztendő táján.

† Anyaszentegyházadat, Uram! fényeddel kegyesen áraszd el, hogy Szent János apostolod és evangélistád tanítása által megvilágosíttatván, az örökké tartó javakra eljusson. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

 

December 28. – Aprószentek

Azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Heródes, azt gondolva, hogy így megmentheti királyságát, és dinasztiát alapíthat a zsidók országában.

A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe Heródest. Akik ismerték, meglehetősen rossz véleménnyel voltak róla, mert ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében Kr. e. 40-ben a rómaiak kegyéből királyi címet kapott, de azt mondták róla, hogy ,,úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya”.

Heródesnek élete folyamán nagy sikerei voltak: az országot fölvirágoztatta, birodalma majdnem olyan nagy volt, mint Dávid országa. Sokat építkezett, de családi élete boldogtalan volt. Tíz felesége volt egymás után, az utolsó, a zsidó fejedelmi házból származó Hasmoneus Mariammé miatt vesztette el nagyságát. Mariammét ugyanis szerette a király, ő pedig szíve mélyén megvetette urát. Heródes szerelme is kétes értékű volt, mert abban nem akadályozta meg, hogy sógorát, Arisztobuloszt, aki főpap volt, egész fiatalon megölesse. Sőt, amikor Mariammét, aki három fiúval és két leánnyal ajándékozta meg, hűtlenséggel vádolták, tétovázás nélkül bíróság elé állította és kivégeztette. E gyilkosság után Heródes összeomlott: gyanakvó, szeszélyes, ingerlékeny és meggondolatlan lett. Újabb vádaskodások miatt elfogatta és megölette Mariammé anyját, majd két tulajdon fiát is.

E rémtettek mind Kr. e. 7-ben történtek, abban az évben, amikor Betlehemben megszületett a Gyermek, a megígért Király. De Heródes még tovább tetézte kegyetlenségeit: alattvalóinak ugyanebben az évben hűségesküt kellett tenniük a császárra, Augustusra. A farizeusok megtagadták az esküt, ezért Heródes hatezer férfit feszíttetett keresztre Jeruzsálemben. Vérengzésének főként az volt az oka, hogy néhányan ezek közül a Messiás eljöveteléről jövendöltek.

Az egész országot a gyász és rettegés bénította még – a félelem, mint gyászlepel borított el mindent, a király emberei pedig éberen lestek minden gyanús szóra vagy jelre -, amikor megjelentek Jeruzsálemben a napkeleti bölcsek, és föltették a kérdést: ,,Hol van a zsidók újszülött királya?” Szent Máté, aki Jézus gyermeksége történetének ezt a részét ránk hagyta, meg is jegyezte: ,,Heródes megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem.”

November lehetett, amikor a bölcsek Jeruzsálembe értek, és keresték az újszülött királyt. Föltették a kérdést a hatalomféltéstől eszelőssé vált öreg Heródesnek (ekkor 67. éve körül járhatott), aki azonnal összehívta a főpapokat és a nép írástudóit, és nekik szögezte a kérdést: ,,Hol kell születnie a Messiásnak?” Azok azt válaszolták, hogy a júdeai Betlehemben, mert így jövendölte Mikeás próféta. Ennek hallatára Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg a csillagot, melynek nyomán országába jöttek, aztán elküldte őket Betlehembe: ,,Menjetek, szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki!” (Máté 2,2-8).

A bölcsek meghallgatták a királyt, útnak indultak, és íme, a csillag elvezette őket a betlehemi barlanghoz, melyben a Szent Család élt. Megtalálva a keresett Gyermeket, leborultak előtte, hódoltak a Király előtt, és átadták neki ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel pedig álmukban intést kaptak, hogy vissza ne térjenek Jeruzsálembe, más utat választottak a hazatérésre.

Alighogy a bölcsek elhagyták Betlehemet, Józsefnek álmában megjelent egy angyal, és isteni figyelmeztetést hozott: ,,Kelj föl! Fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, és meg akarja ölni!” József, aki mindig oly engedelmes volt Isten akarata iránt, még az éjszaka fogta a Gyermeket, és Máriával együtt elindult Egyiptom felé. Betlehem nem volt falakkal körülvett város, ezért a Szent Család a hajnali szürkületben észrevétlenül elhagyhatta lakóhelyét. Elindultak, hogy Heródes halála után majd beteljesedjék a próféta szava: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat”.

,,Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek megtévesztették, haragra lobbant. Betlehemben és környékén minden fiúgyermeket megöletett két éves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően” (Máté 2,13-16). A bölcsek csillaga ugyanis ekkor már második éve ragyogott az égen. Ez indította Heródest arra, hogy a két év alatti fiúkat ölesse meg, mert biztosra vette, hogy az áldozatok között ott lesz az új király is. Egy korabeli esszénus forrás ezeket mondja: ,,Akkor egy kegyetlen király következett, egy vakmerő és istentelen ember. Ölte az embereket és a gyermekeket, és rettenetes félelem vett miatta erőt az egész országon. Olyan vérengzés történt az ő nevében, mint amilyen Egyiptom földjén történt.” A szerző a kivonulásra, az egyiptomi elsőszülött gyermekek halálára emlékezve beszél a betlehemi gyermekek meggyilkolásáról.

Hányan lehettek ezek az ártatlan megölt kisdedek? Heródes nem készíttetett jegyzőkönyvet, és számukat a helyi hagyomány sem őrizte meg, bármilyen lényegesnek tartja a mai tudomány ezt az adatot. A tudósok azonban úgy vélik, hogy mintegy 20–30 gyermekről lehetett szó.

A helyi hagyomány szerint az Aprószentek sírja a bazilika alatt van, amelyet Nagy Konstantin építtetett Jézus születésének barlangja fölé, és a kis sírok nem messze ettől a barlangtól egy sziklasírban voltak. 1347-ben Poggibonsiból egy Miklós nevű barát járt a Szentföldön, és följegyezte, hogy a születés barlangjától kelet felé ,,van egy másik barlang, amely szűk, kereszt formájú barlangban folytatódik. Ott vannak eltemetve az Aprószentek. A sírbarlangot a 15. század folyamán befalazták, és nem is tudtak róla sokáig. 1962-ben vették észre elfalazott bejáratát, és amikor kibontották, fölfedezték a görögkereszt alaprajzú sírbarlangot. A kereszt három szárának végében, kb. 1 méter magasságban ívelt nyílás alatt 4, 5, 4 mélyedést vettek észre. Ezek azok az abrakosjászolszerű gyermeksírok.

Az Egyház vértanúként tiszteli ezeket az apró szenteket, akik szóval még nem tudtak vallomást tenni Krisztusról, a vérük hullásával azonban tanúsították, hogy Ő az, akiről a próféták jövendöltek, a Király, aki vasvesszővel fogja kormányozni a népeket.

Ünnepüket a keleti egyház december 29-én, a római egyház a 4. század óta december 28-án, Karácsony közvetlen közelében üli.

† Úr Isten! kinek dicséretét mai napon az ártatlan kisded vértanúk nem beszélve, hanem meghalva hirdették, öldököld meg bennünk a vétkek minden gonoszságát, hogy a hitet, melyet nyelvünk vall, erkölcseivel életünk is hirdesse. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

 

 

December 29. – Szent Dávid király

Életét, bűneit és bűnbánatát leírják a Királyok könyvei 1. 16 -111. 2.

Izrael második királya volt kb. Kr. e. 1010-től Kr. e. 970-ig. Történetét az Ószövetségben találhatjuk meg, Sámuel próféta könyveiben. A Bibliában több zsoltárt tulajdonítanak neki.

Dávid király volt az, aki az időszámításunk előtti első millennium fordulóján elhódította Jeruzsálemet a terület őslakosaitól, a jebuzitáktól. A fellegvár alatt, a Moáb-hegyen, közel ahhoz a helyhez, amelyet Isten Izsák feláldozásához Ábrahám számára kiválasztott, volt egy szérűskert, amelyet a jebuzita Arauna birtokolt. Az Úr parancsára Dávid király megvette ezt a földet, hogy ott templomot építsen a frigyláda számára. Dávid csupán az előkészületeket tette meg a templom felépítéséhez, amelyet Kr.e. 950 körül végül fia, Salamon valósított meg.

A Biblián kívül ez az egyetlen forrás, amely megerősíti Dávid király egykori létezését. A zsidó vallás szerint a Messiás Dávid leszármazottja lesz, a keresztények pedig őhozzá vezetik vissza Jézus családfáját Józsefen és Márián keresztül. Az iszlám vallásban prófétaként tartják számon.

Dávid az Ószövetség meghatározó és kiemelten fontos személyiségei közé tartozik. Betlehemben született, Sámuel próféta már gyermekkorában kijelölte, hogy ő legyen Izrael eljövendő királya. A filiszteus Góliát legyőzése után Saul király udvarába került, ahol közszeretetnek örvendett. Apja Izáj (Isai).

Saul féltékeny is lett rá, amely élete végéig tartó ellenségeskedéshez vezetett. Saul udvarában Dávidot felesége, aki Saul lánya volt és Saul fia is támogatta a királlyal szemben. Dávid nagyvonalú volt, kétszer is megkímélte Saul király életét, és ígéretet tett, hogy utódjaként megkíméli családját.

Saul nem hagyott maga után trónörököst, ugyanis fiával, Jonatánnal együtt csatában megölték, így Dávid lett előbb Júda, majd Izrael királya, miáltal perszonálunióban egyesítette a kettészakadt országot. Elfoglalta Jeruzsálemet, megerősítette hatalmát, majd leszámolt a két országot fenyegető filiszteusokkal és kánaánita népekkel. Fiai közül az egyik, Absolon megpróbálta elfoglalni apja trónját, másik fia, Salamon pedig utódja lett. Első felesége, Mikhál, Saul király lánya volt, egy másik pedig egyik hadvezérének az özvegye, Betsabé. Nagy bűne, hogy Betsabé férjét, a hettita Uriját (Uriást) olyan hadifeladattal bízta meg, amelyről tudta, hogy nem éli túl, így elvehette annak feleségét. Később Dávid megbánta tettét és elfogadta Isten ítéletét.

Dávid a keresztények számára Jézus messiásságának egyik igazolása. Jézust az evangéliumok a „Dávid fia” címmel illetik (például Máté 12,23). A Jelenések könyve pedig az üdvtörténet győzteseként Krisztust nevezi így.

A történészek általában egyetértenek abban, hogy Dávid kora és a róla áthagyományozott történések számos kérdést vetnek fel, némelyek kétségbe vonják személyének történetiségét is. Az újabb irodalomtudományi és archeológiai kutatások alátámasztják, hogy a Dávid és Salamon királyok bibliai alakja valójában nem áll fedésben lehetséges történelmi alakjukkal és korukkal. Dávid idején Jeruzsálem – egyiptomi vagy asszír szempontból nézve – pusztán egy kis provincia lehetett, mintegy 1500 lakossal.

Az Ószövetség szerint Dávid 73 zsoltárt írt.

Nevéhez kapcsolódik az úgynevezett Dávid-csillag, amely szimbólumot a 14. században zsidó misztikus szövegek alapján kezdtek összekapcsolni vele. 12 lapja Izrael 12 törzsét hivatott jelképezni, hét része a pedig a teremtés hét napját. Izrael állam zászlajának tartozéka és általánosan ismert zsidó vallási jelkép.

 

 

December 30. – Szent Pelágia hitvalló

Régi legendája szerint erkölcstelen életű színésznő volt Antiochia városában. Szent Nonnus odesszai püspök hatására tért- és keresztelkedett meg. Ezután a jeruzsálemi Olajfák hegyére költözött, és ott élt titokban férfiruhába öltözve, Pelagius álnéven. Már a 6. században állt templom a tiszteletére.

 

 

December 31. – Szent Szilveszter pápa

Szent Szilveszter pápa a naptárban és az egyháztörté­nelemben egyaránt különleges helyet foglal el. A naptárban, mint a polgári év utolsó napjának védőszentje, az ó és új

esztendő határmezsgyéjén áll és mintegy magasabb harmóniába fogja össze a múlt kudarcain való búsulásunkat és a jövőbe vetett reménységünket. Nagyjából ugyanilyen helyet foglal el az egyháztörténelemben is. Ő a kereszténység történeté­nek boldog Józsuéja, kinek az üldözések véres századai után megadatott nemcsak meglátni, hanem birtokba is venni a szebb és biztatóbb jövő ígéretét. Míg ugyanis ifjúsága az üldözések legvéresebb éveivel esett össze, addig alkotó férfikora a keresztény szabadság kezdetén fejlődött ki. Talán éppen ez a korszaknyitó jelentősége okozta, hogy a legenda korán körül szőtte. Így már az 5. században neki tulajdonították Nagy Konstantin császár megkeresztelését és a bélpoklosságtól való megtisztítását. Azután azt állították róla, hogy Traján császár fürdőjében 275 püspök részvételével nagy zsinatot tartott és hogy egy rettentő sárkányt, melyet azelőtt a Vesta szűzek búzalisztáldozatokkal tartottak, a fórum egyik barlangjába rekesztett. Azt is beszélték, hogy mikor a császár anyja, Szent Ilona császárné hosszú keleti tartózkodása eredményeként a zsidó vallás felé kezdett hajolni, Szilveszter a császár jelenlétében 141 tudós rabbival vitába ereszkedett és a napnál világosabban kimutatta a keresztény igazságot. A legenda szerint a vita legdöntőbb bizonyítéka egy különös csoda volt: a pápa pusztán szavának erejével életre keltett egy hatalmas bikát, melyet előbb az egyik rabbi ugyancsak szavának erejével halálra sújtott. Mindez azonban sok más apró történettel együtt a szent pápa tiszteletreméltó alakjára vonatkozóan a mesék világába tartozik.

Történetileg bizonyos, hogy Szilveszter, mint római püspök nagy tevékenységet fejtett ki a keresztény eszmék érdekében. Törzsgyökeres római családból származott. Szülei, Rufínus és Juszta mindketten jámbor és istenfélő keresztények voltak és ezért gyermeküket is Krisztus igaz harcosává igyekeztek nevelni. Mivel azonban Rufínus korán meghalt, Juszta ké­sőbb egy Cyrinus (Quirinus) nevű tudós és szentéletű papra bízta fiának szellemi és lelki gondozását. A tehetséges és tanulni vágyó gyermek a hozzáértő mester keze alatt meglepően gyorsan haladt a tudományokban és a jámborságban egyaránt. Tanulmányai befejeztével egyházi pá­lyára lépett és miután Szent Marcellin pápa (296-304) kezéből felvette az egyházirend szentségét, nagy buzgalommal vetette magát a papi hivatásából következő feladatok végzésére. Különösen nagy szolgálatot teljesített Dioklecián féle üldözés idején (303-305), mely legnagyobb erővel Keleten dühöngött ugyan, de Rómában is tömérdek áldozatot kívánt. A lelkes ifjú levita rendületlen kitartással állt szorongatott hittestvérei mellett, vigasztalta, bátorí­totta és állhatatosságra buzdította őket. Közben ő maga is több ízben életveszélybe került, de Isten megóvta minden nagyobb bajtól. Talán ekkor történt, hogy hosszabb-rövidebb időre a Soracte-hegy egyik rejtett barlangjában húzta meg magát. Az üldözés idején tanúsított hősies magatartása olyan nagy becsületet szerzett Szilveszternek, hogy amikor 314-ben, Szent Miltiadész pápa halála után utódjának megválasztására került a sor, az egész római nép és papság figyelme ő feléje fordult. Trónra lépésekor az egyház, legalább a birodalom nyugati felében, már meglehetős szabadságnak örvendett. Akkor már több, mint egy esztendeje múlt, hogy Nagy Konstantin a pogány Maxencius seregén aratott fényes diadala emlékéül szabad vallásgyakorlatot engedélyezett keresztény alattvalóinak és azóta is lázas buzgalommal dolgozott Róma külsejének kereszténnyé formálásán. Pazar bőkezű­ségéből éppen akkoriban indult meg a vatikáni Szent Péter- és a lateráni Megváltó-bazilikák építése. De ugyancsak az ő bőkezűségét hirdeti a szent kereszt befogadására szánt Basilica Sessoriana vagy későbbi ismertebb nevén Santa Croce in Gerusalemme, úgyszintén a Szent Péter és Marcellin bazilika és talán a falakon kívüli Szent Ágnes templom építése. Az építésen kívül fejedelmi módon gondoskodott a templomok belső felszereléséről is; továbbá roppant birtokadományokkal és alapítványokkal századokra biztosította fenntartásukat. A nagyszabású építkezések felavatásával kapcsolatban szabályozta a templomszentelés liturgiáját is és kimondta, hogy ezentúl a szentmise bemutatásánál csak kőből készült oltárt szabad használni. E tekintetben csak a lateráni bazilikával tett kivételt. Itt ugyanis továbbra is meghagyta azt a ládaformájú, kivájt faoltárt, melyet Szent Péter apostol és utódai használtak, de kimondta, hogy ezentúl a római pápán kívül senki sem misézhet rajta. Az öröm és siker mellett bőven kijutott Szilveszternek a szenvedésből és megpróbáltatásból is. Különösen sok gondot és szorongást okozott neki az egyház egységének meg­óvása. Egyidőben két veszedelmes eretnekség ellen is kellett küzdenie, melyek mindegyike Afrikából indult ki. A Donátus kartágói álpüspökről elnevezett donatista felekezet rajongásával, oktalan szigorúságával és durva személyeskedésével már Szent Miltiadész pápa idejében súlyos zavarokat idézett elő. A zavarok a 313. évi lateráni zsinat után is folytatódtak és lassanként egész Afrikára kiterjedtek. Szilveszter Konstantin császár szövetségében minden lehetőt megtett a szakadás megszüntetésére. De a donatisták az arlesi zsinat (314), a karthágói megbeszélés (315) és a milánói tanácskozás (316) ellenére tovább támadták a katolikusokat. Nem használt velük szemben a kímélet és elnézés politikája sem, melyet a császár magasabb államérdekekre való hivatkozással kezdeményezett. A veszedelmes eretnekség még közel száz esztendeig tudta magát tartani és csak Szent Ágoston pörölycsapásai alatt omlott össze. Veszedelmesebb volt az az eretnekség, melyet Árius alexandriai pap kezdeményezett. Nagy Konstantin eszközlésére 325-ben a bitíniai Niceában összeült az első egyetemes zsinat, hogy végleg állást foglaljon Árius ellen. Szilveszter, akit méltóságánál fogva az elnöklés joga illetett volna, hajlott korára való tekintettel személyesen nem jelent meg a zsinaton, hanem Hózius kordovai püspökkel, továbbá Vitus és Vince római papokkal képviseltette magát. A zsinat ünnepélyesen kárhoztatta Árius tanítását. Mivel azonban később politikai és hatalmi érdekek is vegyültek a kérdésbe, és Konstantin nem támogatta teljes őszinteséggel a pápát, kielégítő eredményt nem sikerült elérni. A lelkes pápának élte végéig küzdenie kellett az ariánus konkoly terjedése ellen. A császárnak a donatizmus és arianizmus kérdésében tanúsított magatartása világosan megmutatta, hogy a császársággal való szövetkezés nem mindenben előnyös az egyházra nézve. Nagy Konstantin ugyanis elsősorban a saját hatalmi érdekeit tekintette és ezért nem egyszer olyan intézkedésekre ragadtatta magát, melyek az egyház szempontjából határozottan ártalmasak voltak. Nagy megkönnyebbülést jelentett tehát, hogy 330-ban végleg elhagyta Rómát és Bizáncba, a mai Konstantinápolyba tette át székhelyét, mert így Krisztus földi helytartója megszabadult a világi hatalom kényelmetlen és kicsinyes beavatkozásaitól. Szilveszter még öt évig élvezhette az Egyháznak ezt a nagyobb szabadságát. Meghalt 335. január 30-án. Tetemeit először a Priscilla katakombában helyezték el, I. Pál pápa azonban 761-ben a szent elődje tiszteletére alapított San Silvestro in capite nevű kolostorba vitette át őket.­

† Adjad, kérünk, mindenható Úr Isten! hogy Szent szilveszter pápa és hitvalló tisztes emlékünnepe mind áhítatunkat növelje, mind üdvünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

január 2023

MO
TU
WE
TH
FR
Szo
SU
26
27
28
29
30
31
1
Események január

1

No Events
2
3
4
5
6
7
8
Események január

2

No Events
Események január

3

No Events
Események január

4

No Events
Események január

5

No Events
Események január

6

No Events
Események január

7

No Events
Események január

8

No Events
9
10
11
12
13
14
15
Események január

9

No Events
Események január

10

No Events
Események január

11

No Events
Események január

12

No Events
Események január

13

No Events
Események január

14

No Events
Események január

15

No Events
16
17
18
19
20
21
22
Események január

16

No Events
Események január

17

No Events
Események január

18

No Events
Események január

19

No Events
Események január

21

Események január

22

No Events
23
24
25
26
27
28
29
Események január

24

No Events
Események január

25

No Events
Események január

27

No Events
Események január

28

No Events
Események január

29

No Events
30
31
1
2
3
4
5
Események január

30

No Events
Események január

31

No Events